Világsztár az Operaház karácsonyi Diótörőjében

Üstökösként robbant be a nemzetközi táncvilágba Denys Cherevychko, aki mindössze 25 esztendős, mégis lenyűgöző karriert tudhat maga mögött. Tanulmányait Ukrajnában kezdte, majd hamarosan felvették a müncheni Heinz Bosl Balettakadémiára. A bécsi Staatsoper balettegyüttesének 2006 óta tagja; ez egy pályakezdő táncos számára önmagában is kivételes elismerés, ám Cherevychko ennél jóval többet is elért – néhány év alatt a bécsi társulat szólótáncosa, majd első magántáncosa lett, végigtáncolta a férfi balettrepertoár legkiemelkedőbb szerepeinek nagy részét. Számtalan nemzetközi díj elnyerése után az idén a Várnai Nemzetközi Balettverseny aranyérmese lett, hivatalosan is biztosítva helyét a legnagyobbak között.

A világhírű szólista Bécsből érkezett Budapestre a december 24-én délelőtt színpadra állítandó produkcióra. A Magyar Állami Operaház kivételes karácsonyi élményt kínál ajándékba Cherevychko és partnernője, Pap Adrienn alakításával, valamint a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Táncművészeti Főiskola táncosainak közreműködésével.