Holnap, december 13-án lesz éppen 20 éve, hogy a Fertő-táj Világörökségi státuszt kapott az UNESCO-tól. Ebből az alkalomból mintegy százan demonstráltak ma Sopronban a Fertő-tavi beruházás leállítását követelve. Az eseményt eredetileg az UNESCO-évfordulóra hívták össze, ám közben más ünnepelni való keletkezett: pénteken a beruházó cég visszavonta a botrányos indoklásáról elhíresült közbeszerzési kiírást. A Fertő Barátai Egyesület és a Greenpeace Magyarország által szervezett eseményhez Udvaros Dorottya is csatlakozott. (Képek: Járdány Bence / Greenpeace.)
A Fertő-táj UNESCO világörökségi címének 20. évfordulóját ünnepelték ma a civilek, azt a címet, amelyet most akár el is veszíthet a terület, ha az állam által erőltetett Fertő Part beruházás a tervezett formájában megvalósul. Az ünnepi eseménynek külön apropót adott, hogy pénteken a Sopron–Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. visszavonta a botrányos indoklásáról elhíresült, gyorsított közbeszerzési kiírását, melyet csütörtökön támadott meg a Greenpeace. A zrt. a hivatalos indoklás szerint azért vonta vissza a kiírást, mert olyan sok kérdés érkezett hozzá a potenciális pályázóktól, hogy azokat a gyorsított eljárásban nem tudná megválaszolni.
A mai eseményen Major Gyula, a Fertő-tó Barátai Egyesület képviselője, és Rodics Katalin, a Greenpeace munkatársa mellett felszólalt Udvaros Dorottya színművész is. A művésznő Szálinger Balázs A tájsebengedély című versével kezdte beszédét.

„Az emberiség története egy fantasztikus sikersztori. A fantáziánkkal, a kreativitásunkkal, a tehetségünkkel, a szorgalmunkkal hihetetlen dolgokat értünk el. De jó lenne, ha e mellé a fantasztikus sikersztori mellé most már fantasztikus felelősségérzet és érzékenység is társulna. Mert ma már úgy áll a dolog, hogy ha mi nem korlátozzuk magunkat, nincs már a Földön semmi és senki, aki korlátozhatna minket.” – mondta Udvaros Dorottya a demonstráción.
Nem ez az első alkalom, hogy Udvaros Dorottya kiáll a Fertőért, hiszen az idén nyáron több aktivistával együtt kenuba is szállt a fecskék védelméért.
„A Fertő sorsa nemcsak magyar ügy, hanem egész Európa élővilágáról szól. Hiszen ez a különleges terület a kontinens vándormadarainak talán legfontosabb pihenő- és táplálkozóhelye is. Ősszel és tél elején madarak százezrei érkeznek ide, hogy itt megerősödve aztán elinduljanak a Szaharán át Afrika déli részei felé. És ezt akarják most tönkre tenni pár hotelszobáért és teniszpályáért” – nyilatkozta Rodics Katalin, a Greenpeace munkatársa a demonstráció után.
Az esemény végén a résztvevők üzeneteket helyeztek el a cég irodájának ajtaján.
Mi történik a Fertőn?
A Fertő egy vadregényes vízivilág, amely kis csatornáival, belső tavaival, nádasaival madarak sokaságának nyújt otthont, és az európai vándormadarak százezreinek táplálkozóhelye. Különleges élővilága miatt hazai és nemzetközi védelem alatt is áll, nemzeti park és UNESCO világörökségi terület. A kormány most mégis Magyarország legnagyobb idegenforgalmi beruházását hajtja ott végre: 30 milliárd forint közpénzből 100 szobás szállodát, apartmanházakat, 880 parkolót, 850 férőhelyes vitorláskikötőt és fedett sportkomplexumot épít, és több további épületet, összesen 60 hektáron. A 100%-ig közpénzből finanszírozott komplexum üzemeltetőjének személye egyelőre nem ismert.
Miért tiltakoznak a civilek?
A civilek másfél éve tiltakoznak a túlméretezett beruházás ellen, a helyiek petícióját eddig több mint huszonnégyezren írták alá, és ugyanennyien csatlakoztak annak német nyelvű változatához is a tó osztrák oldaláról. A civilek azt szeretnék elérni, hogy a túlméretezett, természetpusztító beruházás helyett csak egy kisebb léptékű turisztikai fejlesztést végezzen az állam, amely figyelembe veszi a tó természetes adottságait és megóvja annak élővilágát, a fennmaradó pénzt pedig fordítsák inkább természetvédelmi projektekre.
Az építkezés ellen nemzetközi szervezetek is felléptek: az Európai Bizottság 2021 júniusában eljárást indított a Fertő tó ügyében, az Unesco pedig a beruházás azonnali felfüggesztését kérte a magyar kormánytól.
A Fertőért indított kampányhoz Udvaros Dorottya mellett Litkai Gergely is csatlakozott, ő néhány hete a Fertő Part nevű üdülőkomplexumot építő cég soproni propagandakiállításán tartott alternatív tárlatvezetést. A videót eddig több mint félmillióan látták a különböző csatornákon.
A Greenpeace nemrég új honlapot nyitott a Fertőről, és arról, hogyan veszélyezteti a terület különleges természeti értékeit a tervezett beruházás. Egy idővonalon pedig az is végig követhető, hogy mit tettek eddig az ügyben a tiltakozó civilek, és milyen aggályokat fogalmaztak meg a beruházással kapcsolatban a nemzetközi szervezetek, köztük az Európai Unió és az Unesco testületei.
A greenpeace.hu/ferto oldalon most mindenki csatlakozhat, aki tenni szeretne a Fertő és hazánk megmaradt természetes területeinek védelméért.


