Halálos fenyegetések miatt menekült el a hazájából Zsanna Nyemcova. Most apja politikai örökségét építi saját alapítványt létrehozva Németországban, miután 2015-ben négy lövéssel végeztek Borisz Nyemcovval, az orosz ellenzék egyik legismertebb alakjával. (A nyitó képen: Nyemcov a lányával; a felvétel 25 évvel ezelőtt készült.)
Elsőként édesapjáról, majd Navalnijról megfogalmazott kérdéssel fordulok a németországi önkéntes száműzetésbe menekült Zsanna Nyemcovához. Apjáról leszögezi, hogy…
– … természetesen nagyon hiányzik… Nagyon éleselméjű, megfontolt ember volt – rakja össze érzéseit nagy hirtelenjében Zsanna Nyemcova az apjáról, aki Navalnij előtt az orosz ellenzék egyik megmeghatározóbb alakja volt mindaddig, míg hidegvérrel meg nem gyilkolták. Négy lövéssel végeztek vele 2015. február 27-én – közvetlenül a Kreml lábánál.
Pedig Borisz Nyemcov a hatalomból állt át az ellenzékhez. Jelcin elnök egyik kedvence volt, miniszterelnök-helyettességig vitte, sőt, Jelcin még az utódjának is kiszemelte, miután a posztszovjet éra első, igazi gazdasági reformját készítette elő a tehetséges, egykori Nyizsnyij Novgorod-i kormányzó.
De aztán megváltozott a csillagok állása… és bár a Kremlből indult politikai karrierje, végül is a Kreml urának, Putyinnak lett kíméletlen kritikusa. Nem is tűrte meg a hatalom.
– Nagyon mély volt a kapcsolatom apámmal, mindent meg tudtam vele beszélni, mindig érdeklődött, mire jutottam, mit értem el, és tudomásul kellett vennem, hogy mindezt már hat éve nem tudom vele megbeszélni. Emlékére már 2015-ben létrehoztam a „Borisz Nyemcov – a Szabadságért” alapítványt Németországban. Kis alapítvány a miénk, ám egyre több programot tudunk szervezni – például kulturális programokat és vitaesteket, vagy éppen újságíró-képzést nyári tábor formájában Prágában. Ez utóbbira 900 jelentkezőnk volt az ötven helyre. Versenyképes alapítvány lettünk, együttműködünk a Károly Egyetemmel. Minden évben megtartjuk a Borisz Nyemcov- fórumot, tavaly Varsóban Alekszej Navalnij és Francis Fukuyama volt a fő előadónk. Díjat is alapítottunk, a „Borisz Nyemcov Kurázsi-díjat”, és a legutóbbi díjazottunk éppen Navalnij volt. Segítünk politikai menekülteket és bebörtönzötteket – miközben igyekeznek minket is korlátozni, ahogy csak lehet.
– Eszerint még önöket is elérik, pedig külföldön tevékenykednek…
– Nem csak bennünket. A Medúzát, az egyik legismertebb független médiaportált két hete nyilvánították külföldi ügynökszervezetnek. Egy hét alatt elvesztette összes hirdetőját. Közben a rendőrség váratlanul lecsapott rá, házkutatást tartott a Medúzánál… Szóval, segítünk, ahol lehet. Oroszországban egyre több NGO-t, nem kormányzati szervezetet minősítenek nemkívánatosnak és ellehetetlenítik a független újságírókat is.
– Ön is újságíróként kezdte a pályát és halálos fenyegetések miatt kellett elmenekülnie hazájából.
– A közösségi hálón érkeztek a halálos fenyegetések, de más is közrejátszott. Gazdasági tv-nél dolgoztam, és elég nyíltan beszéltem bizonyos politikai ügyekről, közben apám meggyilkolása körülményei után nyomoztam is, éreztem, hogy előbb-utóbb kirúgnak. Jó döntés volt otthagyni Oroszországot. Harmadrészt: nem tudtam volna az alapítványunkat sem gondozni, lásd Navalnij alapítványát.
– Ön szerint mi lesz a sorsa a korrupciós ügyeket nyomozó Navalnij-alapítványnak? Teljesen felszámolják?
– Valójában már fel is számolták. Bezáratták az ország számos pontján működő úgynevezett kampányirodáit. Az alapítványra is ez a sors vár, mert szélsőséges szervezetté nyilvánították, ami nyilvánvalóan nem marad következmények nélkül. Ha jól tudom, már több vezetője nem is tartózkodik Oroszországban. Világossá vált, hogy új működési formát kell kidolgozniuk. Ezt próbálják most kitalálni és összerakni. Végeredményben azt kell mondanom, hogy Oroszország nem hibrid rezsim, ahogy ezt még egykoron hívták, hanem átmenet a demokrácia és a diktatúra között. Sőt: ez most már vegytiszta diktatúra.
– Túlnőtt az autokrácián is?
– Nagyon is. Az ellenzéket megfojtják. Sorra olyan törvényeket hoznak, amelyek nemcsak az alapítványokat, de a szabad- vagy másként gondolkodókat is büntetik. Legutóbb az oktatás bizonyos formáit kezdték ellenőrzés alá vonni. Például a YouTube-on sem oktathatsz, csak akkor, ha hivatali engedélyt kapsz rá. Gyakorlatilag csak állami egyetem működhet. Most, május 4-én pedig egy olyan tervezetet nyújtottak be a hatalom emberei, hogy nem indulhatnak a választáson azok a jelöltek, akiket Navalnij alapítványa szponzorál.
– Kik és milyen módon segíthetnek az önök helyzetén? Segítenek-e a rendszer gyengítésében a szankciók, amiket kivet az Egyesült Államok és az Európai Unió Oroszországra?
– Nem akarok a szankciókról beszélni, mert ez annál sokkal bonyolultabb kérdés, és én nem értek hozzá. Gyakran beszélnek az emberek olyanokról, amiben nem illetékesek. Ami a legsürgősebb most, hogy az Európai Unió adjon vízumot azoknak az oroszoknak, akiknek az élete veszélyben van. Angela Merkel épp erről beszélt a minap. Van remény, hogy ezen a területen elmozdulás lesz. Emellett mindenféle ösztöndíj-programokat kellene biztosítania Nyugatnak, ami szintén nagy segítség lenne. Sajnos, én is ismerek olyan fiatalokat, akiket most rúgtak ki az orosz egyetemekről, mert tüntetéseken vettek részt. A nyugati egyetemeknek át kellene venni őket, és egyszerűsíteniük kellene az átjelentkezési procedúrát, hogy minél hamarabb sínre kerüljenek a diákok.
– Az ön édesapja és Navalnij nemcsak elvtársak, de jó barátok is voltak. Amikor Németoszágban kezelték a mérgezést követően, ön megpróbálta rábeszélni Navalnijt, hogy maradjon, és ne térjen vissza Oroszországba? Sejteni lehetett ugyan, mi vár rá a hazájában.
– Először is, nem találkoztunk Németországban, mert akkor éppen én nem voltam itt. Másodsorban ő egy olyan önálló személyiség, hogy nem is venném a bátorságot ahhoz, hogy Alekszejt ilyenről győzködjem. Természetesen beszéltem vele, e-maileket váltottunk, de biztos voltam abban, hogy hazamegy. Ő is vívja a maga harcát Putyinnal, mint az apám, hihetetlenül bátor és munkabíró, emellett nagyon tehetséges. Kevés ilyen ember van, sajnos, a világon.
– A következő választásokon Navalnij még mindig börtönben lesz? Mire lesz képes az ellenzék? Mire számít?
– Álljunk meg egy szóra, itt már rég nincs normális választás. Ezek megkoreografált, megrendezett választások. És ennek ellenére az államfő és körei meglehetősen aggódnak a parlamenti választások kimenetele miatt. Legfőképp attól tartanak, ami Beloruszban történt a választásokon. Az orosz vezetés nagyon fél attól, hogy ugyanez Moszkvával is megeshet. Világos, hogy nem akarnak ellenzéki jelöltet a szavazólapokon látni, ezért őszintén szólva arra számítok, csalás lesz, meghamisítják a választási eredményt. Igen, Navalnij még börtönben lesz, és valami csodának kellene történnie, hogy onnan kiszabaduljon. De nem akarok spekulálni.
– Nem tudom, mennyire van képben Orbán és Putyin barátságát illetően. A külföldi sajtó rendre azt mondja, mi vagyunk Putyin trójai falova, amit behúzott az Európai Unióba.
– Nem követem szorosan az eseményeket, de nagyon is tisztában vagyok Orbán politikájával. Tudom, leveri a független sajtót, tudom, hogy Soros György egyetemét elűzte az országból.
– De most jön egy kínai egyetem helyette… – … erről inkább egy politológust kellene megkérdeznie, akinek ez a szakmája. Gyűlölöm azokat, akik mindenhez értenek és mindenhez hozzá tudnak szólni. Én csak nagy általánosságban ismerem Orbán politikáját. Annyit tudok, nagy fejfájást okoz az Európai Uniónak, és hogy valóban szoros a kapcsolat közte és Putyin között. Sok, kiszámíthatatlan fejlemény következhet még be!
– A brit sajtó tavaly nyáron előszeretettel írt arról, hogy Putyin beteg… Ön mit tud erről?
– Ezek csak szóbeszédek, szerintem semmi alapjuk nincs. Évek óta pletykálnak erről. Putyin jó egészségnek örvend.
– És meddig marad a hatalomban?
– Ha rajta múlik, élete utolsó napjáig, ez a benyomásom. De őszintén: senki nem tudhatja előre, milyen globális és helyi politikai változásoknak nézünk elébe. Sajnos, rövid távon nézve a várható fejleményeket, én nagyon pesszimista vagyok. Középtávon már kevésbé. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincs mit tennünk. Az a fontos, hogy ne veszítsük el a realitásérzékünket!
– Tisztázódtak már édesapja halálának körülményei? Vagy legalábbis ön elégedett azzal, amit eddig tudni lehet? Mert ön kezdettől fogva harcolt az igazság kiderítéséért.
– Még tart a hivatalos nyomozás. Az ügyet egyelőre nem zárták le. De úgy tesznek, mintha azok után nyomoznának, akik megszervezték a gyilkosságot és akik a háttérben vannak. De ez csak a látszat. Oknyomozó újságírók nemrég jelentettek meg egy írást a MediaZona oknyomozó portálon, amelyben a számomra is voltak új információk. Konkrét neveket és konkrét eseményeket derítettek ki, s ebből az látszik, hogy a gyilkosság szervezésébe nagyon sok embert bevontak. Számomra ezek után egyáltalán nem kérdéses, hogy Ramzan Kadirov, a Csecsen Köztársaság első számú vezetője részt vett a bűncselekményben. A gond az, hogy büntetlenséget élveznek magas szinten azok a politikusok, akik érintettek az ügyben, hiába derítették ki bűnüket az újságírók.
– Ellenben nagy eredményként könyvelheti el, amit elért Washingtonban, hogy az orosz nagykövetség előtti teret édesapjáról nevezték el.
– Ez nem az én érdemem. Pontosabban úgy fogalmaznék, hogy én is közreműködtem abban, hogy apám neve ott szerepeljen a téren elhelyezett táblán. Először egyébként Prágában értük ezt el. Egyébként sokszor utaztam Washingtonba, felszólaltam számos eseményen. Aztán ott is elnevezték a követség előtti teret apámról. Vlagyimir Karamúrzának és Natalja Arnónak köszönhetek sokat. Most már Moszkvában is van egy hely, ahol tüntettek apámért és most tüntetnek Alekszej Navalnijért, és Vilniusban valamint Kijevben is ugyanígy.
– Még mindig kijárnak virággal az emberek a gyilkosság helyszínére?
– Igen, Moszkva szívében, a Moszkva folyó kis hídjára vezető úton, a Kreml közvetlen közelébe, még mindig visznek virágokat az emberek. Nem csoda, hogy a Kreml őrei állandóan – amint kirakják, rögtön el is tüntetik a virágokat és mécseseket. Most a járványra hivatkoznak, de hát ez nevetséges, mert senki nem tartja meg az előírásokat. Azok csak hivatkozási alapnak jók. Hogy betiltsák a gyülekezési jogunkat. Pedig apám halálának 6. évfordulóján, ami nemrég volt, tízezer ember gyűlt össze a tilalom ellenére.
– Nem mellékesen azért elmondanám önnek, hogy az Amnesty International Magyarország Navalnij szabadonbocsátásáért most is gyűjt aláírásokat.
Köszönettel veszi, és elmondja, felhagyott az újságírással, távozott a Deutsche Wellétől és minden idejét édesapja alapítványának szenteli, az ottani munkák előrevitelében segédkezik teljes erőbedobással – mondta bejezésül Zsanna Nyemcova.
