40 éve: Farkas Bertalan űrutazása (1.)

Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan utazásának 40. évfordulójára összegyűjtötte az eseményhez, pontosabban annak hazai előkészületeihez fűződő emlékeit B. Köves Hajnalka, aki akkor az MSZMP, tehát pártközpont agitációs és propaganda osztályának („agitprop”) munkatársaként a tájékoztatás megszervezését kapta feladatul. És ez távolról sem bizonyult könnyűnek, egyszerűnek… (A nyitó képen: az első űrhajósnak kiválasztott két magyar honvédtiszt: Farkas Bertalan és Magyari Béla.)

Életem talán legszebb, legizgalmasabb, a képzeletet a magasba röpítő feladatát 1978. október végén bízták rám. A pártközpontban közölték: az Interkozmosz-program keretében nagyjából fél év múlva sor kerül egy magyar űrrepülésére.

Létrejön egy Koordinációs Főbizottság, amely irányítja a munkát, s amelynek összefogása ránk vár. Nekem kell kidolgoznom, megszerveznem az eseménnyel kapcsolatos propaganda-tevékenységet… Boldog voltam, hogy munkámmal részese lehetek az űrrepülési programnak!

Mindezt megelőzően 1975 júliusában sor került az első szovjet–amerikai közös űrrepülésre (Szojuz–Apollo), 1978 márciusában pedig a Szovjetunió elindította az Interkozmosz-programot, amelyben a Szojuz űrhajókat, nemzetközi legénységgel a fedélzetükön, összekapcsolták a Szaljut-6 űrállomással.

Elsőként Vladimír Remek csehszlovák űrhajós, utána a lengyel Miroslaw Hermaszewski, majd az NDK-beli Sigmund Jähn („Az első német a világűrben!” – írta büszkén a Neues Deutschland)vett részt szovjet partnerével közös űrrepülésen. Most pedig – tájékoztattak bennünket – a bolgár és utána a magyar űrhajós kerül sorra.

A válogatás-felkészítés végén a magyar légierő két kiváló fiatal pilótája vívta ki az űrhajós-jelölti státuszt: Farkas Bertalan és Magyari Béla. (Czinege Lajos honvédelmi miniszter állítólag inkább az utóbbit támogatta volna, merthogy a neve is a magyarságra utal…) Kaptam fotókat és informatív anyagokat is a két jelöltről.

Rögtön közölték: a magyar űrhajóssal és útjának előkészítésével kapcsolatban minden információ embargós. A széles nyilvánosság csak az űrhajó indítása, majd az űrállomással való összekapcsolódás után értesülhet az eseményről.

Sok egyéb teendő mellett gondoskodni kellett az esemény jelentőségét kifejező szimbolikus és ajándékozásra alkalmas tárgyak gyártásáról is. Mindenekelőtt arra tettem javaslatot, hogy milyen tárgyakat vigyen magával a magyar űrhajós. Első helyen a Szabadság-szobor kicsinyített mását ajánlottam, továbbá Petőfi Sándor Nemzeti Dal című költeményét és még néhány szimbolikus tárgyat, például a közös űrrepülést kifejező jelvényeket, emlékbélyeget. Idejében elkészült a Zrínyi Katonai Kiadó által kiadott „Interkozmosz és hazánk” című mini könyv is.

Más magyaros termékek is jó szolgálatot tehettek odafönt: például sonka és „étvágyfalatok”, valamint magyaros ételekből készült konzerv, tubusban barack- és cseresznyepálinka. Az ugyancsak emblémás étcsokoládét árusításra is gyárthatják. Az  űrbe felviendő mennyiségbe természetesen a szovjet űrhajósok megvendégelését is bele kellett kalkulálni.

A beérkező, propagandára szánt írásos anyagokon, a szimbolikus tárgyak bemutatott mintapéldányain a feliratok hol a „magyar–szovjet”, hol a „szovjet–magyar” közös űrrepülés megnevezést alkalmazták. Itt javasoltam a „szovjet–magyar közös űrrepülés” megnevezés egységes használatát, mivel az űrállomás, az űrhajó és parancsnoka is szovjet. A politikai bizottság a közös űrrepülésre vonatkozó előterjesztésünket alapvetően jóváhagyta.         

A szovjet–bolgár űrrepülést április 12-re időzítették, a Gagarin-évfordulóra. És utána – várhatóan júliusban – a magyar űrhajós következett volna. Nagy izgalommal vártuk tehát a bolgár űrhajós útját. Csakhogy a Szojuz-33 rendben felszállt, ám a Szaljut-6 űrállomással tervezett összekapcsolódást nem sikerült végrehajtani, mert az űrhajó korrekciós hajtóművében rendellenesség lépett fel.

Kétnapos űrrepülést követően végül kényszerleszállást hajtottak végre Kazahsztánban, a tartalék hajtóművek segítségével. A drámai eseményt a moszkvai tv-központból már megfigyelhette a magyar űrhajózás közvetítésére kijelölt MTV-stáb is.

Mindez a magyar űrhajós programját nagyon is érintette, és nem éppen előnyösen. A negyedik állandó személyzet két új tagját – Leonyid Popovot és Valerij Rjumint csak egy évvel a szovjet–bolgár repülés után, 1980. április 9-én szállították a

Szaljut-6 űrállomásra. És csak ezt követően kerülhetett sor a magyar űrhajós útjára. A halasztás miatti lelki bánat mellett sokkal prózaibb dolgok is szomorítottak. Ugyanis időközben rengeteg propaganda- és reklámanyag, valamint szimbolikus tárgy készült el. A gond az volt, hogy jó részükön szerepelt az 1979-es évszám. Ez pedig komoly anyagi veszteséget jelentett, hiszen ezeket nem lehetett felhasználni 1980-ban! Intézkedni kellett, hogy a belkereskedelmi minisztérium valahogy rendezze el a kereskedelmi forgalomra gyártott, immár használhatatlanná vált termékekből keletkezett kárt. Ami javítható, azt nem kell kifizetnünk – közölték. A felhasználható tárgyak raktározását meg kell oldani.

Lényegében újra kellett indítani a munkát, legalábbis annak jó részét. Miután eldőlt, hogy a magyar űrhajós repülésére csak 1980-ban kerül sor, aktualizálni kellett a már elkészült anyagokat, illetve megrendelni, megírni az újakat.

Február elején a belkereskedelmi, valamint a könnyűipari minisztérium új ajánlatot terjesztett be az űrrepülés alkalmából készítendő termékekről, és ezekből bemutatót tartottak számunkra.

Nem akármilyen mennyiségről volt szó: a könnyűipari vállalatok több mint 100 ezer emblémával ellátott pólóinget, selyemkendőt, vászonsapkát és len szatyrot készítettek. A Papíripari Vállalat 200 ezer levelezőlappal, 30 ezer emlékbélyeges borítékkal, 20 ezer kifestőkönyvvel jelentkezett.

Háromszázezer, pólóingre felvasalható matrica, gyerekeknek űrjátékok és még sokféle termék készült, amelyet nem sorolhatok fel. Az egyeztetést és jóváhagyást követően megindult a gyártás.

A sajtó részére még 1979-ben „űrdosszié” készült, ezek az anyagok 1980-ban is érvényes, hasznos háttér információt nyújthattak.

Kiegészítésként eljuttattuk az MTI által összeállított „Szovjet–magyar közös űrrepülés” című füzetet, amely hasznos, aktuális ismeretekkel látta el az újságírókat, s felhívta a figyelmet az embargó megtartására.

A szovjet–bolgár közös űrrepülés valódi sikerének elmaradásából és emiatt a magyar űrhajós repülésének közel egyévi halasztásából okulva olyan döntés született, hogy a megelőző szakasz teljes tudományos és tömegpolitikai munkájának előkészítése embargós legyen. Vagyis csak a sikeres felszállás és az űrállomással való eredményes összekapcsolódás után oldható fel az embargó, és ekkortól jöhet a sajtó- és propaganda nyilvánosság.

Magyarország maga döntött, hogy a dublőrt bemutatja-e a sajtóban (az NDK bemutatta, mások nem). Természetesen a tartaléknak egészen az indításig készen kellett állnia, hogy szükség esetén ő hajtsa végre az űrrepülést saját szovjet társával, akivel együtt gyakorolták végig a programot. A hivatalos közlemény szövegét és a fotókat a szovjet külügyminisztérium mintegy tíz nappal az indítás előtt juttatta el Magyarországra. Ami a propagandatevékenységet illeti, a szovjet fél – úgymond – szeretné, ha a magyarok kiemelnék a közös űrrepülés internacionalista jellegét. (Az eddigiek főleg a nemzeti jelleget hangsúlyozták.)

Addigra már tudtuk a repülés tervezett időpontját (május 26–június 4.), és az is körvonalazódott, hogy ha nem jön közbe valami, Farkas Bertalan lesz az első számú jelölt.

A nagy napon azután jómagam a pártközpontban egy kis teremben, Kádár János és még 10–15 ember társaságában, egyenes adásban láthattam a Szojuz-36 űrhajó összekapcsolását az űrállomással, majd a magyar és a szovjet űrhajós találkozását az űrállomás két „lakójával”.

Még május elején tervezetet kellett készítenem az űrhajósok leszállását és szovjetunióbeli tartózkodásukat követő magyarországi látogatási programról, amelyet a politikai bizottsággal kellett jóváhagyatni. De ez már egy másik történet…