A Csendes-óceán keleti partján hosszan elnyúló latin-amerikai országban élő magyarok – mintegy hét-nyolcezren – ugyancsak évente megemlékeznek az 1956-i forradalom és szabadságharc évfordulójáról; jó négy évtized, 1976 óta a saját maguk által emelt emlékmű mellett teszik a chilei fővárosban.
Az oszlopoknak a forradalom 20. évfordulójára időzített felállításához a santiagói magyarok közössége adta össze a pénzt és gondoskodott az építőanyagokról is. A fővárosban mintegy 250 család tartozik a Chilei–Magyar Kulturális Egyesület tagjai közé, elnökük, dr. Szánthó György egyetemi tanár arról is tájékoztatta portálunkat, hogy március 15. és augusztus 20. is közösen megtartott ünnep az impozáns emlékmű körül.
A koszorúzásokon a rendszerváltás óta részt vesz a chilei magyar nagykövetség is. Külön érdekes és megható, hogy a magyar térplasztikát a fővárosnak azon a terén avatták föl, amelyet még jóval előtte Szent István királyunkról neveztek el. Az ünnepélyes aktust a hatmilliós Santiago polgármestere végezte – a főváros is hozzájárult az építéshez.
A forradalom leverése után a magyar emigránsok befogadásából Chile is részt kért: ezer menekültet vállalt a dél-amerikai ország – ám végül mindösszesen 268-nak az odaérkezéséről számolt be a sajtó. Ők, valamint a régebben oda vándorolt magyarok és leszármazottaik gondosan őrzik hagyományainkat, nyelvünket, rendszeresen részt vesznek az egyesület rendezvényein. Chilében általában népszerű Magyarország, köszönhetően ott élő honfitársaink hozzájárulásának az ország fejlődéséhez. Az emlékműn olvasható szöveg magyarul:
Emelte Santiago város tiszteletre méltó elöljárósága Patricio Mekis Spikin úr polgármestersége idején és az itt lakó magyar közösség a magyar nép 1956. évi hősi felkelésének emlékére. Hiszünk az isteni igazságosságban, hiszünk Magyarország föltámadásban. 1976. október 30.
Még előtte ezt a rokonszenvet erősítette a magyar labdarúgás egykor volt jó híre (Farkas Jánosnak, a Vasas kiváló csatárának most is őrzi a nevét egy kis bányaváros amatőr csapata), vagy a Nobel-díjas chilei író, Pablo Neruda „Megkóstoltuk Magyarországot” című könyve, amelyet együtt írt Miguel Ángel Asturiassal, egy másik Nobel-díjassal, beszámolva a 60-as években hazánkban lebonyolított többhetes körutazásuk tapasztalatairól…