Mit gondol arról, hogy Svédország várható NATO-tagságának parlamenti ratifikálásával Magyarország zsarolja Stockholmot? Már csak azért is, mert napirenden van a 7-es cikkely, illetve az európai uniós támogatások megvonása? – kérdezték Jessika Roswalltól, a svéd Európa-ügyi minisztertől azon a brüsszeli sajtótájékoztatón, amelyen ismertették az Európai Unió soros elnökségét betöltő Svédország prioritásait – írta meg az Euractiv.
A miniszter határozottan cáfolta, hogy a két eljárás párhuzamosan zajlanék. Hozzátette, hogy ez ügyben jól halad az együttműködés Budapesttel, értve ezen a kormányt alapvetően, és reméli, hogy meglesz az eredménye is. A sajtótájékoztató központi témája egyébként pedig az volt, hogy a svéd kormányfő, Ulf Kristersson arra figyelmeztetett, nehogy az orosz médiapropaganda prédája legyen bárki is, miután egyes magasrangú politikusok is bedőltek Sédországban annak, amit Moszkva terjesztett, és ami természetesen álhír volt: „…a NATO atomfegyvert készül telepíteni az országban, amint NATO tag lesz”. Ezzel is meg akarták osztani a svédeket éppúgy, mint a világot a potenciális svéd NATO-tagság támogatottságát illetőn.
A kormányfő kijelentette, hogy békeidőben svéd területen atomfegyvert nem fognak telepíteni, ez a kérdés napirenden sem volt. Ezzel szemben az orosz média ennek pont az ellenkezőjét állította, nevezetesen, hogy „Stockholm engedélyezte a telepítést”. Háttérként nem árt tudnunk, hogy a svéd baloldal a kezdetektől fogva ellenezte az ország NATO-tagságát, de az Ukrajnában kirobbantott háború alapvetően megváltoztatta a svéd szocdemek álláspontját.
Az orosz médiában Novák Katalin szavai találtak visszhangra, aki külföldi nagykövetekkel találkozva úgy fogalmazott, hogy a NATO-nak nem avatkozhat be az ukrajnai konfliktusba – írja a Krasznaja Veszná. Az államfő – értelmezi szavait az újság –, felszólította a NATO-t, ne avatkozzék be ebbe a harcba, gyakorlati oldaláról kell nézni ezt a konfliktust is. Azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország mindig tiszteletben tartotta más országok és kultúrák saját, egyedi döntéseit, s cserébe ezért Magyarország ugyanezt várja el másoktól.
A cikk utolsó mondatként megjegyzi: Magyarország nem volt hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnának. (Ehhez még hozzátennénk, amit a napokban lehetett olvasni a nemzetközi sajtóban, hogy Magyarország a térség egyik fő fegyvergyártójává szeretne válni. A magyar kormány, élén azzal az Orbán Viktorral, aki minduntalan azt hangoztatja, hogy ki kell maradnunk a háborúból.)
A népszerű és általában jól értesült amerikai The Daily Beast kiszúrta David Pressman, a Magyarországra akkreditált amerikai nagykövet beszédéből azt a néhány passzust, amiben Putyint kisstílű embernek nevezte, aki csak félelmen és megfélemlítésen keresztül képes vezetni. Sőt, úgy fogalmazott: az orosz elnök maradvány abból a múltból, amit a világ nagy része megpróbált meghaladni. Putyinról a magyar korona visszatérésnek 45. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen beszélt. Meg arról is, hogy az ukránok épp úgy eldöntötték most a sorsukat, mint annak idején a magyarok is. De ebben nem szerepelt a visszatérés az elromlott, csalárd rendszerhez, ami hosszú időn keresztül tönkretette őket. Úgy tűnik föl, az oroszokat sikerült kényelmetlen helyzetbe hozni. írja a The Daily Beast, mert a budapesti orosz nagykövet elfogadhatatlannak nevezte Pressman Putyin-minősítéseit, s ezzel sikerült megsértenie a diplomáciai protokol legelemibb szabályait – adta közre a TASZSZ orosz hírügynökség. Az orosz nagykövet megkérdőjelezte Pressman szakmaiságát, Henry Kissingerrel ellentétben, akinek egy könyvét a figyelmébe is ajánlotta.
A cikk megemlíti, hogy a kormánypárti magyar sajtó is előszeretettel élcelődik rajta, ami már csak azért sem véltelen, mert az amerikai nagykövet gyakran utal a magyar hivatali szervek és a Putyin által hangoztatott vélemények azonosságára. A The Daily Beast megkereste az amerikai nagykövetséget, hogy kommentálja az orosz véleményeket, de csak annyit mondtak, remélik, hogy a nagykövet ünnepi megszólalása magáért beszél.
Noha papíron, az indoklásban más szerepel, de a kormányhoz való lojalitás alapján kapnak normatív támogatást az önkormányzatok – jelentette ki Márki-Zay Péter a Neues Deutschland német napilapnak adott interjúban Hódmezővásárhely polgármestere. Hiába ígérte Orbán Viktor a gáz árának hatszoros felemelésére válaszul, hogy kompenzálja a helyi hatóságokat, és hiába adták be azok az igényüket a szükséges indoklással, pénz nem jött. A liberális-konzervatív politikus – ahogy a német lap minősítette őt – kizártnak tartja, hogy bármilyen formai hibát vétettek volna igénylésük benyújtásakor. Az ennek nyomán szükséges takarékoskodásnál figyeltek arra, hogy ne csökkentsék a hivatali dolgozók fizetését, viszont 10%-os létszám-csökkentésre kényszerültek. „Nagyon kemény döntés volt, de nem volt más választásunk” – mondja Márki-Zay. Ráadásul a Covid miatt megfelezték az iparűzési adó önkormányzatoknál maradó részét, a gépjárműadó pedig teljes mértékben a kormányhoz került. Az, hogy a kormánnyal kritikus vezetés nem kapott kompenzációt, bizonyítja azt is, hogy nincs jogállam Magyarországon.
A politikus nagyon bízik abban, hogy ezt a problémát felismerve az Európai Unió nyomás alá helyezi az Orbán-kormányt. Nem azt szeretné, hogy ne juttasson hazánknak pénzt, csak azt, hogy az eurómilliók ne a kormány zsebébe vándoroljanak. Csak így lehetne a korrupciót felszámolni és helyreállítani a jogállamot – nyilatkozta Márki-Zay.
A nemzetközi sajtószemle alább következő részének forrása: www.muosz.hu
The Economist Európának hatalmas mázlija van, mert az energiaválság kellős közepén enyhe a tél, ezt azonban az országoknak meg kellene lovagolniuk, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki belőle. Egymás után dőlnek meg a hőmérsékleti csúcsértékek, a gáztárolók jóformán csurig vannak, az energiaárak esnek. Majdnem olyan szinten állnak, mint a háború előtt.
A meleg ősznek köszönhetően csúszott a fűtési szezon, mindennek következtében a földrész eddig csaknem feleannyit földgázt használt fel a tartalékokból, mint az elmúlt két tél hasonló időszakában. És a meteorológusok továbbra is kedvező időjárással kecsegtetnek. Ám ez csupán az egyik ok az örömre. A csapadékos ősz és a szeles tél tartósan mozgásban tartotta a szél- és vízi erőművek generátorait. A francia reaktorok a karbantartás után ismét felfuttatják a termelést.
Ez pedig nagyot lendít a kontinens gazdaságán. A munkanélküliség változatlanul csekély, viszont még korai kijelenteni, hogy túljutottunk az energiaválságon. Az árak még mindig jóval a megszokott szint fölött vannak. És az ipar gázigénye várhatóan csak nő. Ázsia is többletkeresletet jelentett be, és mi lesz még, ha a kínai gazdaság visszatér a normális pályára?
Szóval tanácsos volna, ha az európai kormányok felülvizsgálnák a nyáron elhatározott támogatásokat, amelyek nagy része drága, hatástalan és megy a vakvilágba. A szegényeket kellene megsegíteni, illetve a zöld beruházásokat kellene forszírozni. A klímaváltozás elleni harc ugyanis megint csak égető lesz, amint elhalványul az energiaválság.
Die Welt Oroszország minden látszat ellenére gazdaságilag nagy bajban van, senki se gondolja azt, hogy az emberek jól élnek. Így vélekedik az újságnak adott interjúban az egyik legtekintélyesebb orosz közgazdász, Szergej Gurijev. A szakember annak idején még Medvegyen elnök tanácsadójaként dolgozott, majd megírta Navalnij gazdasági programját. Ám jónak látta elmenekülni hazájából, miután nyíltan bírálta a Jukosz visszaállamosítását. Jelenleg a párizsi Sience Pón tanít.
Azt mondja, a háborúnak csak úgy lehet véget vetni, ha beszüntetik a harcokat, leülnek tárgyalni a békéről, kivonják a megszálló csapatokat, Moszkva kártérítést fizet, a háborús bűnösöket pedig nemzetközi bíróság elé állítják. Világos persze, hogy Putyin minderre nem hajlandó. Viszont ha nem oldják fel a szankciókat, ami ez esetben kézenfekvő, akkor az orosz gazdaság soha többé nem lesz képes növekedni.
Még akkor is így van ez, ha a visszaesés szintje jelenleg csupán 3 %, és nem 10, ahogy jósolták. A viszonylagos erő mögött az húzódik meg, hogy csak nemrégiben lépett életbe az olajembargó, a feldolgozott olajtermékekre pedig csak a jövő hónaptól lesz érvényes a tilalom. Ugyanakkor az adatok csalókák, mert a GDP-ben benne van a hadiipar termelése is, és az megszépíti a képet.
De az életminőség hatalmasabb esett, a kiskereskedelmi forgalom 10%-kal zuhant. Az is árulkodó, mennyire megcsappant az arany- és valutatartalék. Viszont az oroszok már nem közölnek egy sor gazdasági mutatót. Így nem lehet tudni, mekkora a költségvetés hiánya, mennyit költenek fegyverkezésre, és mennyivel kevesebbet fordítanak az egészségügyre, illetve oktatásra.
Ugyanakkor Moszkva nem tud hitelt felvenni és az infláció miatt nem ajánlatos pénzt nyomtatnia. De az még nem világos, meddig tudja finanszírozni a hadjáratot. Ám az biztos, hogy nincs elég high-tech termék, az orosz szürke állomány jelentős része pedig külföldre vándorolt, ennek pedig hosszú távú következménye lesz. Így az ország már most kénytelen Irántól, illetve Észak-Koreától beszerezni hadfelszerelést.
Gurijev javasolja, hogy a Nyugat ne lankadjon és továbbra is foglalja le az orosz oligarchák vagyonát, mert a Kreml megzsarolhatja ezeket az embereket. Ily módon azok kénytelenek anyagilag támogatni a háborút. Vagyis itt a demokrácia megvédése a tét. Putyin közben változatlanul igyekszik befolyásolni a nyugati választásokat és megosztani a fejlett államokat.
The Wall Street Journal Nincs idő arra, hogy a világ meginogjon Oroszország és a háború kapcsán, mert Putyin ki akarja bekkelni a Nyugatot, pont ezért szólít fel tárgyalásokra. De már a másik oldalon is vannak hangok, hogy egyezménnyel kell lezárni a viszályt. A legnevesebb személyiség, aki ezt sürgeti, Henry Kissinger. És nagyon úgy néz ki, hogy a vélemény kezd elterjedni a törvényhozásban. Republikánusok hírek szerint latolgatják, hogy kell-e további segítséget adni Kijevnek.
Ám az érvek téves feltételezéseken alapulnak. Másfelől nem egyszerűen képesek megtörni az ukránok lendületét a frontokon, hanem azt eredményeznék, hogy feledésbe merülne a megszállt területek ukrán lakossága. Ezek a körök félreértik a Kreml urát, aki duzzad a revansizmustól, a birodalmi dicsőség álmától. Irredenta megszállottsága egyáltalán nem titok.
Csakhogy amint a Nyugat megteszi az első békeajánlatot, Putyin azt úgy fogja tekinteni, mint a gyengeség jelét, illetve hogy bevált a stratégiája. (A szerző Casey Michel, a Hudson Intézet kleptokráciával foglalkozó programjának szakértője.)
A jobboldali Frankfurter Allgemeine Zeitung elemzése úgy ítéli meg, hogy Oroszország a kemény börtönfeltételekkel testileg-lelkileg igyekszik megtörni Alekszander Navalnijt, hogy azután trófeaként mutassa fel a megsemmisített ellenséget. Tulajdonképpen teljesen érdektelen, hány évre ítélik a politikust, mert addig semmiképpen sem szabadulhat ki, ameddig Putyin hatalmon van. A rezsim azt akarja elérni odabent, hogy semmiképpen ne legyen alkalmas politikai tevékenységre.
Ám egyelőre nincs jele annak, hogy bejön a számítás. Ami az ügyvédjein keresztül eljut a külvilághoz, abból az derül ki, hogy nem változott egy jottányit sem: harcias, kihívó, önironikus. A rezsim azért próbálja tönkretenni, hogy figyelmeztesse ily módon a potenciális utánzókat, illetve szórakoztassa a publikumot módszeres kicsinálásával. Ám minél inkább beveti az erőszakot hatalma megtartására, Navalnij annál nyíltabban demonstrál. És hogy most bátor orosz orvosok nyíltan tiltakoztak az ellene alkalmazott bánásmód miatt, az mutatja, hogy a megfélemlítés nem mindenkire hat az orosz társadalomban.
A Neue Zürcher Zeitungkommentárírója sürgeti, hogy Németország végre álljon elő határozott külpolitikai stratégiával, mert a világban brutális hatalmi politika fenyegeti a liberális rendet. Európát pedig ebben az évben a háború határozza meg, nincs remény a békére. A földrész egésze azonban továbbra is bizonytalan, illetve vonakodik megtenni bizonyos lépéseket, Washington nélkül egyszerűen cselekvőképtelen volna.
Visszajön mindaz, a hódító háború, a klasszikus hatalmi politizálás, a befolyási övezetekért vívott nagyhatalmi versengés, amitől a kontinens meg akart szabadulni. Ugyanakkor Oroszország és Kína ezt a hozzáállást a gyengeség és a hanyatlás jelének tartja. Úgy véli: itt az idő, hogy színre lépjen és magához ragadja az irányítást, annál is inkább, mivel a szemében az USA gyengélkedik.
Ukrajnában a küzdelem a jövőbeli rend elvei körül folyik. Németország ugyanakkor különösen bizonytalanul reagál a fejleményekre. Évtizedeken át úgy gondolta, hogy az állam feladata szavatolni a gazdasági jólétet, illetve a szociális igazságosságot. Ehhez azonban az kellett, hogy az Egyesült Államok teremtse meg hozzá a külső kül- és biztonságpolitikai feltételeket. Berlin ezen a területen csupán a kötelező minimumot hozta. A meghatározó itt is a nagyvállalatok érdeke volt számára.
Ebből ered, hogy most tehetetlennek látszik a fegyveres viszály láttán, hiszen sosem alakította aktívan a nemzetközi feltételeket. Szerencsére a Biden-kormányzat hozzáértő. Ugyanakkor nyoma sincs a Scholz által tavaly februárban meghirdetett fordulatnak. A kancellár még mindig ott tart, hogy Oroszország nem nyerhet, az ukránok nem veszíthetnek. Nem látott hozzá a Bundeswehr megerősítéséhez, Kína kapcsán pedig még mindig a gazdasági érdekek szabják meg a viszonyt.
Hiányzik a reálpolitikai kezdeményezés, amely értékekre épül, de beveti hozzájuk a hatalompolitika eszközeit, így a hadsereget is. Az ország azonban túl nagy és erős ahhoz, hogy meghúzza magát. Az eddigi modell már kifúj. Németországnak pillérnek kell lennie az új, szabad, tisztességes és együttműködő nemzetközi rendhez. De ez nem megy stratégiai kül- és biztonságpolitika nélkül.
A Süddeutsche Zeitung római tudósítója arra figyelmeztet, hogy kutyából nem lesz szalonna, vagyis az új olasz miniszterelnök ugyanolyan posztfasiszta mint volt, csak most meghúzza magát, mert próbálja elaltatni Európát. A fasizmus lángja azonban változatlanul lobog, és nem csupán pártja logójában.
Giorgia Melonival az a gond, hogy nagyon megnyerő tud lenni. De a szélsőjobbról indult, egy olyan országban, amely sosem nézett szembe teljesen a múlttal. Csak éppen Európa nem ébred fel, bezzeg, ha Le Pen nyert volna a franciáknál! Világos persze, hogy a világnak van sok ezer más gondja, az olasz vezető pedig úgy tesz, mintha beállt volna a politikai fő áramlatba. A meggyőződéses európait alakítja. Legfeljebb azt pendíti meg, hogy erős Itáliát akar, és hogy jó lenne, ha a földrész szolidaritást tanúsítana a migráció ügyében.
De hát nem tud meglenni az EU 220 milliárdja nélkül. Pedig nem olyan régen még oda volt Trumpért, Bolsonaróért és főként Orbánért. De a következetesség ma már nem szempont a politikában. Európában többen kérdezik, vajon nem ő testesíti-e meg az új jobboldalt? Már csak ez kellene: egy posztfasiszta, mint modern.
Úgy hallani, hogy a partnerségről tárgyal az Európai Néppárttal. Miközben nem szabadult meg szélsőjobbos politikai örökségétől, az továbbra is fertőzi személyisége jó részét. Csak már nem kell elrejtenie, hiszen hatalmon van. Köreiben az a felfogás, hogy ha az olaszok megválasztották őket, akkor nem lehet baj a múlttal.
Meloni népszerűsége tartósan 49 % körül mozog, pártja azonban csak 31 %-on áll. De ez inkább a két szövetségesnek Salvininek és Berlusconinak tulajdonítható. Nekik vizont a tempót a főnökasszony diktálja, miközben az ellenzék szétesett, tehetetlen. Így a miniszterelnök még élvezi a kíméleti időt. De Olaszországban a közhangulat gyorsan át tud lendülni a másik oldalra. És lehet, hogy a következetesség nemsokára mégiscsak fontos lesz, a hozzáértéssel együtt. Fontosabb, mint az, ha valaki megnyerő.
Süddeutsche Zeitung Ivan Krasztev úgy gondolja, hogy országában hamarosan ismét az urnákhoz hívják a polgárokat, mert az októberi választás után patthelyzet állt elő. A neves bolgár politológus úgy nyilatkozott, hogy a pártok amúgy is már jó ideje ismét kampányolnak. Az elnök ugyan sokáig kihasználta, hogy az ügyvezető kormányok kinevezésével ő irányíthatta az országot, de miután főként az oroszbarát szocialisták egyre többször támadták, ezért meggyengült pozíciója pótkirályként.
Viszont a kulisszák mögött máris sok minden mozgásba jött. A hagyományosan erős Moszkva-párti szervezetek ráerősítettek a propagandára. Ugyanakkor a háború a Nyugatot támogató köröket tömörítette. A válság veszélyezteti az euró jövő évre tervezett bevezetését, és az osztrák, illetve holland vétó miatt nem sikerült belépni Schengenbe. Úgyhogy sürgősen szükség volna egy demokratikus megválasztott, stabil és cselekvőképes koalícióra.
Ebben nem lehet megkerülni az alfahím bukott miniszterelnököt, Bojko Boriszovot, akinek pártja várhatóan megint csak nyerni fog, de maga a politikus már nem jön szóba kormányfői tisztségre, mert a korrupciós botrányokkal lejáratta magát. Ettől azonban még változatlanul igen befolyásos hatalmi tényező.
