Ma befejezte tényfeltáró látogatását Magyarországon az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának delegációja. A képviselők az uniós költségvetés védelmével kapcsolatos ügyekben tájékozódtak. (Nyitó képünk az EP-küldöttség budapesti látogatását záró sajtótájékoztatón készült.)

A hattagú küldöttség azért utazott Magyarországra, hogy betekintést nyerjen az uniós források elosztásának folyamataiba, és hogy első kézből tájékozódjék a helyreállítási és ellenállóképességi mechanizmus (RRF) magyarországi működtetésére és ellenőrzésére kialakított folyamatokról.

A látogatást lezáró sajtótájékoztatón a delegáció vezetője, Monika Hohlmeier (EPP, Németország) elmondta:

„Három napot töltöttünk el Magyarországon intenzív megbeszélésekkel az uniós források kezelésében, elosztásában és ellenőrzésében érintett szereplőkkel: a kormány képviselőivel, számvevőszéki és adóigazgatási szervekkel, az ellenzék tagjaival, helyi és területi önkormányzatokkal, vállalatokkal, a civil társadalom és a sajtó képviselőivel. Delegációnk és tárgyalófeleink nézete megegyezik abban, hogy az uniós források nagy lehetőséget jelentenek a fejlődésre Magyarország, és az életszínvonal javítására a magyar állampolgárok számára.”

Kitért a látogatáson tapasztalt hiányosságokra, így közbeszerzési kérdésekre, az Állami Számvevőszék működésének hatékonyságával kapcsolatos kérdésekre, egyes vállalatokkal szembeni hátrányos megkülönböztetésre (mint például az egyik napról a másikra hozott törvénymódosítások vagy a megfélemlítő titkosszolgálati vizsgálatok), melyek célja „előkészíteni az utat egy esetleges felvásárláshoz”. Erre utalva kérdezte: „Hogyan biztosíthatjuk, hogy az uniós források átlátható, igazságos módon és részrehajlás nélkül jussanak el a magyar állampolgárokhoz, vállalatokhoz és régiókhoz? Miként biztosítható, hogy minden régió, állampolgár és vállalkozás azonos eséllyel férjen hozzá az uniós forrásokhoz, diszkriminációk és politikai részrehajlás nélkül?”

A delegáció nevében Monika Hohlmeier felszólította a magyar kormányt arra, hogy „haladéktalanul valósítsa meg a 27 úgynevezett szuper-mérföldkövet, benne a jogállamisági feltételességi szabályozás részét képező 17 intézkedés és a négy horizontális feltétel, hogy végre elháruljon az akadály a 28 000 millió eurós kifizetés elől”.

 A delegációvezető sajtótájékoztatót megnyitó nyilatkozatának szövege itt (kattintás után) elérhető.

A delegáció programja: az EP-képviselők találkoztak Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel, Bóka Jánossal, az igazságügyi minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkárával, Windisch Lászlóval, az Állami Számvevőszék elnökével, dr. Dencső Balázzsal, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság főigazgatójával, Vágujhelyi Ferenccel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökével, valamint az Integritás Hatóság elnökével, Bíró Ferenccel.

A küldöttség megbeszéléseket folytatott az Országgyűlés Gazdasági Bizottságával, az Igazságügyi Bizottsággal, valamint az Európai Ügyek Bizottságával és a Költségvetési Bizottsággal. A képviselők találkoztak Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel, valamint a Magyar Önkormányzatok Szövetsége képviselőivel is.

A delegáció programjában szerepeltek még találkozók oknyomozó újságírókkal, nem kormányzati szervezetekkel és az üzleti szféra tagjaival.

A delegáció tagjai Monika Hohlmeier (EPP, Németország), a delegáció vezetője; Petri Sarvamaa (EPP, Finnország); Lara Wolters (S&D, Hollandia); DanielFreund (Zöldek/Európai Szabad Szövetség, Németország). Megfigyelő tagok: Cseh Katalin (Renew, Magyarország) és Rónai Sándor (S&D, Magyarország).

A képviselőket elkísérték az Európai Számvevőszék egy tagja, Annemie Turtelboom, valamint az Európai Bizottság megfigyelői is.

A sajtótájékoztató feltételről megtekinthető az Ebs+ és az EP Multimédia Központ platformokon.