Akkor, amikor még két világrendszer létezett Európa kellős közepén, akkor, amikor a legmagasabb szinten jóváhagyott 1975. évi helsinki európai biztonsági és együttműködési megállapodás szellemében érezhető enyhülés, a sokoldalú együttműködést szorgalmazó szándék jótékony és nagy reményekre jogosító tettek sorozatában vált kézzelfogható valósággá, osztrák és magyar állami vezetők álmodtak egy nagyot: a szomszédos, eltérő társadalmi rendszerű két ország közösen megrendezi a Budapest–Bécs világkiállítást. Címe, mottója ez lett volna: „Hidak a jövőbe”. Azért, hogy még pontosabbak legyünk: a kiállítás eredeti ötletterve már 1981-ben megfogalmazódott, évekig érlelődött, mígnem 1988 júliusára kézzelfogható valósággá kezdett formálódni; erről szól a Magyar Hírlapban (1988. július 12-én) megjelent alábbi beszámoló is. Aztán közbeszólt a történelem: a kelet-európai rendszerváltozás, ami még nem lett volna akadálya a bécs–budapesti világkiállítás létrejöttének…Csakhogy nem sokkal később egy bécsi népszavazás – annak ellenére, hogy osztrák és magyar történelmi évfordulókra építették volna az egyedülálló eseményt – fölöslegesnek nyilvánította az akkor már Expo ’96 néven emlegetett világkiállítást. Szerénységem a 37 évvel ezelőtti állapotot rögzítette:

«Régóta és nagy érdeklődéssel várt eseményre került sor tegnap késő délután fővárosunkban, a Duna Intercontinental Szállóban: Marjai József miniszterelnök-helyettes, a kormány tárcaközi bizottságának elnöke tartott nemzetközi sajtótájékoztatót az 1995-re tervezett budapesti–bécsi világkiállítás magyar előkészületeiről.

A kormány elnökhelyettese, Somogyi László építési és városfejlesztési, Urbán Lajos közlekedési miniszter és Nagy Richard, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese társaságában egyenesen a tárcaközi bizottság üléséről érkezett a sajtókonferenciára. A bizottság a világhírű Bechtel cég előtanulmányát elemezte a világkiállítás megvalósíthatóságáról. Természetesen az amerikai vállalat vezető szakemberei is eljöttek a tájékoztatóra.

Marjai miniszterelnök-helyettes részletes tájékoztatójából kitűnt: Magyarország 1981 óta foglalkozik az 1995-i világkiállítás megrendezésének a gondolatával. A fő ok: az államalapítás 1100. és felszabadulásunk 50. évfordulója méltó megünneplése ország-világ előtt, sok-sok vendéggel, látogatóval. Miért lett az eredetileg budapestinek szánt ötletből budapesti–bécsi? Mindenekelőtt a különleges magyar–osztrák kapcsolatok, a példás együttműködés, jószomszédság, a Kelet és a Nyugat között épített sokpályás híd tették lehetővé az egyedülálló terv kölcsönös megvalósításának a szándékát, az óraegyeztetést. A két főváros egyébként külön-külön kevésbé lenne esélyes egy ekkora rendezvényre. Különleges íze-híre lehet a világban a kiállításnak, amely (miként a Bechtel-tanulmány fogalmaz) tudatosítja egy kelet–nyugati esemény varázsát. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy Ausztria ugyancsak történelemalakító évfordulókra emlékezik: felszabadulása 50., az államszerződés aláírásának 40. jubileumára, és éppen 1000 esztendeje lesz, hogy Ausztria nevét először említik oklevelek.

Hazánkban a Minisztertanács rendelkezése alapján tárcaközi és egy szűkebb operatív bizottság munkálkodik az igen nagyszabásúnak ígérkező rendezvénysorozat előkészítésén. A magyar és osztrák pályázatról december 14-én dönt a párizsi székhelyű Nemzetközi Kiállítási Iroda, a BIE. „Budapest is, Bécs is bízik a BIE kedvező döntésében – jelentette ki Marjai József. – Felhatalmaz bennünket e bizakodásra az ötlet és a pályázat abszolút eredetisége. Nevezetesen: első alkalommal kerülne sor közös világkiállításra, két eltérő társadalmi-gazdasági rendszerű ország együttes rendezésében, két világrendszer találkozásánál.”

Egész sor feltételnek kell megfelelni a BIE előírásai szerint: sík, négyzet alakú, jól megközelíthető területen kell fölépíteni a pavilonokat. A szakértői vizsgálatok a főváros délnyugati részén, a két autópálya bevezetése közelében, Budaörs szomszédságában fekvő területet tartják a legmegfelelőbbnek. A vásárvárosra nyilvános tervpályázatot írnak ki. Az építkezés magyar fővállalkozásban zajlik majd. A beruházási igények és a becsült költségek listája szeptember végére készül el. Ezek alapján még az idén tárgyal róla a kormány is.

A magyar–osztrák operatív előkészítő csoport havonta tart megbeszélést, és megállapodásunk szerint a következő hetekben a közös kormányszintű munkacsoport is összeül, hogy meghatározza a pontos munkamegosztást a vállalati és egyéb szervek között – jelentette be a miniszterelnök-helyettes. Hangoztatta: a világkiállítás (ha a párizsi BIE a javunkra dönt) igen sok építkezéssel, beruházással jár. A helyszín fölépítésén túl gondoskodni kell a gyors közúti, vasúti, vízi és légi összeköttetésekről, fejleszteni szükséges a szállodai és vendéglátó-kapacitást, az üzleteket, a kulturális és idegenforgalmi látványosságokat, a távközlést. Egyáltalán, az infrastruktúrát.

„Még az idén a kormány elé tárjuk a helyzetfölmérés eredményeit és a javasolt teendőket” – mondta Marjai József. A közös világkiállítás megrendezési jogának elnyeréséhez objektív küszöbértékeket kell elérnünk a közlekedésben, a távközlésben, a becsült mintegy tízmillió látogató zökkenőmentes fogadásában, ellátásában.

Ugyanakkor olyan beruházásokat kell megvalósítanunk, amelyeket később jól hasznosíthatunk, és amelyekre korunk és a holnapok követelményei szerint szükségünk is van.

Világszerte vonzó témákat szükséges választani a nagyszabású, 1995 áprilisától októberéig tartó közös kiállítás számára, melynek elfogadott főcíme: Hidak a jövőbe. Altemái: az otthon, a tudomány, a művészet, a kereskedelem, az ifjúság világa. A budapesti kiállítási helyszínt egyébként a Forma–1-hez, a Hungaroring létesítményeihez alakult, hasonló társulással kívánjuk megépíttetni, hogy majdan a főváros délnyugati szögletében végleges otthonra találjanak a nemzetközi vásárok. Az új vásárterület birtokában Budapest vásárváros versenyképessége más európai városokkal szemben nagymértékben növelhető lenne. A nemzetközi vásárrendezéssel kapcsolatos intézmények, irodák, raktárak stb. kitelepülhetnének az új vásárterületre, általa megújhodnék egy sor belső kerület, újra lakások, üzletek, idegenforgalmi létesítmények költözhetnének a helyükre.

Óvott a Minisztertanács elnökhelyettese a túlzott derűlátástól, mondván: csak a párizsi BIE decemberi – várhatóan kedvező – döntése után lehetünk biztosak a dolgunkban, hogy a többi pályázó (Hannover, Hongkong, Miami stb.) versenyéből Budapest és Bécs került ki győztesen. Sokan fölvetik – mondotta –, kifizetődő-e, gazdaságos-e számunkra egy ilyen világkiállítás? Az előtanulmányok, mások tapasztalatai egyaránt bizonyítják: megfontolt beruházáspolitikával, átgondolt propagandával, és mindenekelőtt hazánkról kialakult kedvező kép, az irántunk megnyilvánuló rokonszenv, bizalom erősítésével csak nyerhetünk ezen a nagy nemzetközi rendezvényen.

A közös világkiállítás üzemeltetését, vagyis a kiállítási terület értékesítését, a belépőjegyek árusítását, a kiállítók és a látogatók megnyeréséhez szükséges világméretű propagandát egyetértésben az osztrák féllel magyar–osztrák közös vállalatra kívánjuk bízni, így érhető el legjobban a két fél érdekazonossága.

Marjai József végezetül bejelentette: tekintettel a hét év múlva esedékes történelmi évfordulóinkra is, megrendezzük a magyarok világtalálkozóját. Nem csupán azokét, akik nyelvükben, kultúrájukban megőrizték magyarságukat, hanem a harmadik, negyedik, ötödik nemzedékű magyar származásúakét is. Ezenkívül otthont kívánunk adni a finnugor népek találkozójának is.

A Magyar Hírlap kérdésére, hogy miként részesülnek a világkiállítás jótékony hatásaiból a fővároson kívüli térségek, megyék, városok, Somogyi László miniszter válaszolt:

Éppen a múlt héten ülésezett Bécsben, Vranitzky kancellár elnökletével a két ország területfejlesztési bizottsága. Megállapodtunk, hogy a határok menti területek fejlesztésén túl nagy figyelmet fordítunk éppen a világkiállítás miatt, a Bécs–Budapest közötti egész övezetre. Elsősorban az idegenforgalmilag különösen fontos területekre, a határátkelőkre, Sopron és Győr körzetére. Hangsúlyozni szükséges: mindenekelőtt az idegenforgalom, a közlekedés, a távközlés fejlesztése sürget itt, olyképpen, hogy a világkiállítás után szolgáljanak bennünket, magyarokat, vendégeinket egyaránt. Urbán Lajos azzal egészítette ki a választ, hogy a már meglévő közlekedésfejlesztési tervek alapján gyorsítani akarják a Budapest–Bécs vasúti, közúti összeköttetést. Olyan vonatokat akarnak közlekedtetni a felújítandó pályán, amelyek két óra alatt eljutnak a fővárosokba, és persze megépítik a Budapestet Béccsel összekötő autópálya teljes magyarországi szakaszát is. Szükségessé válik a budapesti tömegközlekedés további korszerűsítése, gyorsítása, a Ferihegyi repülőterek némi bővítése, a forgalom még jobb megszervezése.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)