(Írta: K. Kiss Gergely/24.hu) Egyre kevesebbet fogyasztanak a magyarok, miközben csökkennek a költségvetés szempontjából kulcsfontosságú áfabevételek. A zsugorodás olyan mértékű, hogy már százezermilliókkal elmarad a kormány várakozásaitól. Ha az adatok mélyére ásunk azt látjuk: nemcsak a fogyasztáscsökkenés, hanem az áfa-visszatérítések megugrása is nyomasztja a büdzsét, és az utóbbi okára még a pénzügyminisztériumban sem tudnak magyarázatot adni. Várhatóan szorítani kell az idei költségvetésen, jövőre pedig az adóemelés sem kizárt.
Történelmi rekordot jelentett, amikor a 2022-i büdzsében az áfabevételek előirányzatát 5 487 000 millió (!) forintra húzta fel a pénzügyminisztérium (PM), a valóság azonban ezt is messze túlszárnyalta: a költségvetés legfontosabb bevételi pillérének számító általános forgalmi adóból a múlt év végére 6 860 000 millió forint ömlött be az államkasszába. A nem várt eredményhez hozzájárult, hogy a PM jócskán alultervezte az inflációt: a megcélzott 5 százalék helyett éves átlagban 14,5 százalék lett a pénzromlás tényleges mértéke.
Elégedetten dörzsölhették a kezüket a kormányban, hiszen a választás előtti osztogatásra elköltött ezermilliárdos összeg sem lett kidobott pénz. Az állami pénzcsapok megnyílása – például az szja-visszatérítés és 13. havi nyugdíj formájában – növelte a lakosság költekezési kedvét, ami kéz a kézben járt a múlt évre jellemző inflációs pszichózissal.
A koronavírus-járványt követő nyersanyagár-robbanás miatt eleve magasak voltak az inflációs várakozások, amiket aztán tovább erősített az energiaválság nyomán érkező áremelkedési hullám… (A cikk itt folytatódik, tessék kattintani!)

