(Dezső András / ujnepszabadsag.com) Azzal, hogy a Fidesz az elmúlt tizenhárom évben a gazdaságot, az államigazgatást, a kultúrát, a médiát is leuralta, és mindenkitől a rezsim ideológiájához illeszkedő egyszínűséget várt, akaratlanul ugyan, de a NER kötelékeiben lévő és a párt által kevésbé kontrollálható figurák botrányait is államosította. Tóth Gabi, a Mészáros-házaspár, de még Pálffy István esete is azt mutatja, hogy az érintettek rég elvesztették autonómiájukat, és csak statiszták a saját botrányaikban. (A címképet Halász Géza készítette.)

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea jachtozása, Tóth Gabi válása, Pesty László kijelentései és Pálffy István interjúja (amiben arról beszélt, türelemmel kell lenni a pedofíliával, mint betegséggel). Ezekben az egymástól teljesen független eseményekben van valami közös: főszereplői már a saját botrányaikban sem önmagukban jelennek meg, hanem egy rezsim, egy párt képviselőjeként – függetlenül attól, hogy valójában mennyire szoros a kapcsolatuk a Fidesszel, a NER-rel.

Egy olyan országban, ahol a kapitalizmus többé-kevésbé, de a piaci verseny szabályai szerint működik, egy miniszter nem üzenheti meg egy sikeres vállalkozónak, hogy a kemény munkával megszerzett milliárdjait mire fordítsa a szabadidejében, ugyanis semmi köze hozzá. Az, hogy Gulyás Gergely miniszter több szerénységet és kisebb hajót vár el Mészárostól, fölkeltheti ugyan a kormányzat imázsáért aggódó jobboldali szavazók rokonszenvét, de csak egyféleképpen értelmezhető.

Gulyás intése a nyílt beismerése annak, hogy Magyarország leggazdagabb embere nem autonóm vállalkozó, és nem is tekinthet magára akként.

Nyílt beismerése annak a nepotizmusnak, amit az Európai Unió számonkér az Orbán-kormányon, amely ezt természetesen tagadja.

A köz, de legalábbis a többség elfogadta, hogy ez az ország így működik. A fentebb említett szereplőkben, akik a múlt hetekben uralták a közbeszédet, közös pont, hogy ha ugyanolyan mértékben nem is, de a NER-rel való aktív együttműködésük következtében elveszítették az autonómiájukat. Minden, amit tesznek vagy mondanak, éppen a köz által elfogadott helyzet miatt van hatással a hatalomra, a Fidesz megítélésére.

Pesty László nem miniszter, a NER-en belül sem számít „fontos embernek”. Mégis jelentősége lett annak, amit mond, a kormány nem tudja figyelmen kívül hagyni – Gulyás Gergelynek is reagálnia kellett rá – főleg egy olyan időszakban, amikor Mészáros Lőrinc éppen ráerősít a nyilvánosságban a „Lölő-jelenségre”, jelentsen az bármit is.

Ez az az ár, amit a Fidesznek meg kell fizetnie azért, amiért a múlt tizenhárom évben a politikáját mindenre kiterjesztette: a gazdaságra, a kultúrára, a médiára és az államigazgatásra.

A csábító massza

A centralizált, a kommunikációt patikamérlegen kimérő Fidesz a saját szervezetét és az államigazgatást ügyesen ellenőrzi. De az ideológiával leöntött nagy NER-es massza, amit a rezsim kisebb-nagyobb haszonélvezői gyúrtak össze maguknak, és sokkal színesebb, mondjuk úgy, élőbb szövet, már nem ilyen könnyen irányítható.

Ez a massza sokaknak csábító. Hiszen ahol nem, vagy nem csak a piaci szabályok érvényesülnek, ott van esélye a popszakmában nem túl elismert énekesnőnek is a fennmaradásra, akárcsak a magát már parlamenti képviselőként, majd nagykövetként is kipróbált, egykor szebb napokat megélt újságírónak is arra, hogy sztárgázsiért vezessen műsort egy rezsimet kiszolgáló televízióban.

E botrányok szereplői nem azonos szinten vannak, és nem is egyformán fontosak a rezsimen belül, arról nem is beszélve, hogy más-más területen ténykednek. Van, aki az államilag irányított „piacgazdaságban”, van, aki az irányított kultúrában, és akad, aki az irányított médiában, bár utóbbi csak múlt időben, mert egy nappal az új műsora indulása után azonnali hatállyal kirúgták Pálffy Istvánt, és próbálják eltüntetni a történteket.

Azzal, hogy a Fidesz mindent uralni akart, egy olyan hatalmas területért lett „felelős”, ami akkor is sokszínű, ha a párt érdeke az lenne, hogy egyszínűnek lássák. Nem állhat minden felkészületlen műsorvezető mellett egy Rogán Antal, a család fontosságáról papoló énekesnő mellett egy erkölcsrendész, és a Magyarország leggazdagabb emberévé tett vállalkozó magánéletét sem kontrollálhatja folyamatosan Orbán Viktor.

Ez nem is lenne baj egy olyan rendszerben, ahol a kormánypárt és az állam különválik, ahol a gazdasági és kulturális holdudvar független, de legalábbis a mostaninál függetlenebb a hatalomtól. Ám ott, ahol a kettő együvé vált, ahol nincs valódi autonómia, minden résztvevő egyszerre segítheti is a rezsim imázsát, de súlyosan árthat is neki.

Régen színesebb volt

Nem volt ez mindig így, 2010 előtt a Fidesz még sokkal színesebb szervezetként több pólust is magában foglalt. Az „egy a tábor, egy a zászló” jelszó alatt egymásba kapaszkodó jobboldal azonban az első fideszes kétharmad után még nagyobbat merített, magához ölelve mindenkit, aki elfogadja az új rezsim informális játékszabályait.

Az újonnan érkezők múltja sem számított, nem egy, valamikor a baloldali-liberális tömb haszonélvezőjeként ismert, de önös érdekeit felismerő figura csapódott hozzá így a NER-hez. Ez jelenthette volna akár azt is, hogy a NER és azon belül a Fidesz a nyilvánosságban is sokszínűbb lesz, de ezzel ellentétes folyamatok indultak el.

A 2010 előtti Fideszben még viszonylag élesen meg lehetett különböztetni például a szélsőségesebb szárnyat (Bayer Zsolt és társai) és az atlantista vonalat (Németh Zsolt, Martonyi János), de az első kétharmad után, ha egy rövid ideig is, de még az oktatáspolitikában is érződött ez a fajta kettőség (Pokorni Zoltán versus Hoffmann Rózsa). Ám azzal, hogy az első kétharmadtól kezdve kezdve a Fidesz ideológiailag megmerevedett (győzött és dominánssá vált a keleti, illiberális irány és a múltba révedő, bűnbakképző politika), a relatív sokszínűsége is elveszett.

Egy nagy kalapba került bele mindenki, legyen az párttag, fontos miniszter vagy egyszerű, a Fidesz közelében sündörgő haszonleső. Annak, aki a NER része akar lenni és a nyilvánosságban szerepel, igazodnia kell akkor is, ha ennek az az ára, hogy az egykori nézeteit a kukába dobja.

Még a keményvonalas Bayer sem a régi már, és ez nem független a kötelező irányvonaltól, amit Orbán diktál. Másfél évtizeddel ezelőtt Bayer még óva intette a jobboldali tábort attól, hogy az újságírókat gyilkoló putyini rezsim csodálója legyen csak azért, mert nem szíveli az Egyesült Államokat. Ma már ennek a bayeri elővigyázatosságnak a nyomát sem látni.

Maguknak köszönhetik

Ez a szimbólumokra épülő, ideológiailag erősen átitatott és minden ágazatra kiterjedő politika magyarázza meg tehát, miért nagyítódnak fel olyan dolgok, amelyek amúgy egy sokszínű, de ami talán fontos, függetlenebb holdudvarral rendelkező rezsimben valószínűleg elsikkadnának. És ez magyarázza meg azt is, miért kap fel a közösségi média olyan kijelentéseket, amelyeket egy egyszerű mellékszereplő, egy nem is olyan fontos ember mond.

Miért ne bírálhatná valaki Magyarország gazdasági elitjének stílusát?

Ha a Fidesz nem vitte volna végig az egészpályás letámadást, ha hagyta volna, hogy a párton belül egykoron még létező, egymástól megkülönböztethető szárnyak életben maradjanak, akkor egy-egy botrányos kijelentést vagy tettet nem az egész párttal, nem magával a rezsimmel, hanem az adott szereplővel vagy a párton belüli csoporttal azonosítanák.

Az Egyesült Államokban a republikánusok sem egyenlők Donald Trumppal, ha a konzervatív vonalat képviselik is, vannak egymástól eltérő nézeteket valló brancsok. Ám azzal, hogy a Fideszen belül egy nagyon tudatos politikai stratégia részeként mindenkire ugyanazt az egyenruhát adták, minden kiszólásnak, minden apró-cseprő cselekedetnek súlya van, akkor is, ha annak egy isten háta mögötti falusi polgármester a szereplője.

Elteszkósodott a Fidesz: még a legkisebb is számít

Ez azzal is jár, hogy mindenért, amit az ellenőrzése alá vont területek szereplői tesznek vagy mondanak, a hatalom közvélemény szemében felelősséggel tartozik – ha akarja, ha nem.

Hiába volt a pedofília miatt Peruból hazahozott nagykövet, Kaleta Gábor egy karrierdiplomata a sok közül, mivel a fideszessé lett külügyminisztérium kötelékében maradt, botránya a NER-re hullott vissza.

Bár Tóth Gabi válása színtiszta magánügy, mégsem lehet az. Ezek a szereplők a közvéleményt hibáztatják, amiért sokszor valóban durva és emberhez nem méltó támadások kereszttüzébe kerülnek, pedig valójában annak a rezsimnek a totális térhódítása miatt lettek céltáblák, amelynek a hívei vagy a haszonlesői.

Olyan botrányok szereplői ők, akik a saját botrányaikban is már csak egyszerű statiszták.

A rendszerváltás utáni első két évtizedben, mielőtt az egypártrendszer újra beköszöntött volna, nem ez volt a jellemző: az embereknek, legyenek azok politikusok, művészek vagy vállalkozók, általában saját botrányaik voltak. Ma már a botrányokat is államosította a rezsim, bár nyilván nem így tervezte.

Az is igaz, hogy ezek a botrányok sokszor indokolatlan erejűek. De ezt is a rezsimnek köszönhetik. Annak a rezsimnek, amelyik a végtelenül leegyszerűsített politikai kommunikációval elérte, hogy ma az emberek nem politizálnak, a politizálás jó értelmében. A rációt már rég felváltotta az érzelemalapú politizálás, az érveket a vakhit és a lojalitás.

Az embereket jobban érdekli egy jacht mérete, mint a költségvetés állapota. Hosszú ideje már erre van szocializálva minden hírfogyasztó, az ellenzék is erre az útra lépett rá, ez a jövő. Ennek a jelenségnek a végterméke az a népítélet, ami lesújt Tóth Gabira vagy a Mészáros-házaspárra, és az a káröröm, amit Pálffy István produkciója kelt azokban, akik szeretik látni a szolgák halálát élő egyenes adásban. A Fidesznek valószínűleg már nincs más választása. Ahogy a külpolitikában sikerült a saját mozgásterét leszűkítenie, úgy szűkíti le a rogáni kommunikáció és a bárgyú, sokszor ellentmondásos és álszent ideológia azt a teret, amiben a NER szolgái élhetik az életüket anélkül, hogy a rezsimnek kárt okoznának.