(Mészáros F. Sándor írása) Ha valaki 100 éves lesz, örülünk, nagyon örülünk. Ez igen – mondogatjuk, miközben az ünnepelt kezét szorongatva, magunkra is gondolunk: talán majd én is? Lelkesen éltetjük egy kiváló labdarúgó századik válogatottságát is, hab a szülinapi tortán, ha az ünnepelt góljával a mérkőzést is megnyerjük. Mindkét alkalom pezsgőre, tortára érdemes esemény.

Mint ahogy a Nagykörű Galéria (NG) 100. jubileumi kiállítása is; a gondos szervezők Szász József festőművész, galériavezető arcképével díszített tortával kedveskedtek meglepetésként, azzal kínálva az eseményen megjelenteket.

Szász József „Első után századik” című kiállításának nosztalgikus, elégikus hangulatú, a „szebbik nem iránti tiszteletet” kifejező festménysorozatát nézegetve sóhajtozunk: „Azok a régi lányok…” Bizony, bizony, állapíthatják meg mind a férfi, mind a női szemlélődők, a festmények régi lányai egyáltalán nem, vagy csak néha öregszenek, örökre szépek és kívánatosak. Az alkotó szerint a „Hej, halászok!”-sorozat „elképzelt mediterrán halászokról” szól, akikről egyedül ő tudja, hol léteznek a valóságban, míg „a művész és az alany egymáshoz való viszonyát” ábrázolják „A piktor és modell” képek.  

Túri Tibor polgármester méltatásában felidézte a 14 évvel ezelőtt kezdetet, a gyorsan futó éveket: „100 kiállításon csaknem 200 művész alkotásait mutatták be, évente nagyjából 7 rendezvényen.” Az NG immáron rangot adó, elismert műhelyként, Kossuth- és Munkácsy-díjas művészeknek, számos alkotónak, első kiállítása után az innen nevet és ismertséget szerző pályakezdőnek kínált-adott megjelenési lehetőséget.

A helyi önkormányzat és Szász József, utóbbi akkor még alig egy éve nagykörűi lakos, kezdeményezését az NG alapítására a következő fontosabb szempontok motiválták: „A falu felhelyezése az országos képzőművészeti térképre, a kortárs képzőművészet – festészet, szobrászat, kerámia, érem – helyi megismertetése, illetve a kistérségi, közte persze főként a helyi képzőművészek bemutatása, támogatása” ̶  idézte fel a polgármester. A szándékok lényegében megvalósultak, a galéria támogatásában összefogott az önkormányzat, a Vágóné Horváth Mária alpolgármester által vezetett művelődési ház, a helyi egyesületek és a lakosok. Jó kapcsolat alakult ki az ország sok vezető képzőművészével, múzeumával. A támogatók között tartják számon a szolnoki, a szentendrei művésztelepet, és a jászdózsai nemzetközi alkotótábort.   

A helyi közönség mozgósítása, érdeklődésének felkeltése a rendezvények iránt viszont nem mindig a kívántak szerint alakult, esetenként nem érte el a várakozásokat. Szász József minden kiállítás sikeréért nagyon izgul, szívére veszi, ha gyér az érdeklődés. Aztán, persze, folytatja a lelkes, a művészek és a pártolók által nagyra értékelt szervezést, a mindenre kiterjedő lelkiismeretes készülődést az új és újabb megmérettetésekre. Az ő felfogásában ugyanis a kiállítások nemcsak az alkotókat mutatják be, de az NG teljesítményét is minősítik. Amikor valaki egy sikeres, magas állami, vezető beosztással, rangos címekkel kikövezett pályafutás után egy új életbe vág bele, akkor a sikert már nem csupán annyira saját érvényesülésével méri, alkotó művészként nyilván az is fontos számára, hanem a választott ügy előmozdításával. Szeretné, hogy minél többen lépjék át a galéria küszöbét, minél nagyobb számú látogatócsoportok hallgassák a megnyitó beszédek szavait az idők során méreteiben terebélyesedett, szépült intézményben. És hát persze gyönyörködjenek a művészi alkotásokban. – Galériavezető barátommal együtt nagyon remélem és kívánom, hogy a rendezvényekre érkezők közül, miután a terembe már nem fértek be, minél többen álljanak az épület előtt, ott hallgatva a beszédeket, vagy a kiállítások előtt kínált rövid zenei bemutatókat, esetleg szavalatokat.

Mi többnyire a főváros felől érkezünk autóval: tavaszonta elhaladunk az ország „cseresznye-fővárosa” önfeledt virágzásba borult fái előtt, hogy aztán később már az érett gyümölcsök mosolyogjanak ránk a lombokból. Ha a Fegyvernek felőli érkezést választjuk, a tiszai kompról pillanthatjuk meg a falu festői határát.

A galéria kívülről nagyon egyszerű, földszintes épületéhez érkezvén a gyülekezők egy része a szabadban beszélgetve várakozik a rendezvény kezdetére. A rövidülő, télies napokon a nagy üvegablakokból hívogató fény terül az épület elé, a falakon a festmények élénk színfoltjai szinte kiáltanak a nézők felé: „Lépjetek be!” A rendezvények után egy-egy pohár itókával, helyben sütött pogácsával a kézben a látogatók még egy ideig beszélgetnek; akik eljöttek, egészen biztosan gazdagabbnak érezhetik magukat, magukkal viszik a művészek látomásait megtestesítő színeket és formákat.

Aztán már csak Szász József alakja látszik a kivilágított teremben, amint a rendrakással szorgoskodik. Távolodva, a visszapillantó tükörből még egyszer visszanézve azt kívánom, hogy a cseresznyefákéhoz hasonlóan a galéria művészi terméseit is minél többen élvezzék.