Az alábbi sorokat címzettként kaptam, szerzője egy sokat látott magyar külpolitikai újságíró. „Nem értem, hogy miért csinálja mindenki a pánikot? Komolyan úgy gondolják, hogy ha Trump újra beköltözik a Fehér Házba, akkor jobban fenyeget majd a kibernetikus-termonukleáris világháború veszélye, mint ma? Vagy csak én lennék ilyen naiv?” – írja.
A közös gondolkodás jegyében röpítem tovább – töprenkedő gondolataimat…
Pánik? Trump személyisége, mindenkori politikai szereplésének gazdasági és társadalmi bázisa, így esetleges újbóli hatalomba jutása – ráadásul a világ minden értelemben legerősebb országa élén – nem hasonlítható senkihez.
Üzletemberként elképesztő méretű üzleti vállalkozásként próbálta/próbálja újfent kezelni Amerikát és a világot is. Ebből rövid távon biztosan számtalan előre láthatatlan konfliktus lesz.
Az biztosan felmérhetetlenül nagy baj: ő maga sem tudja, mivé formálódik vele és ellene az ellentmondások, érdek- és értékellentétek talán sosem látott tömegével szembesült világ – földrészenként és az egyes kontinenseken belül.
Egy olyan kis ország, mint Magyarország meg végképp tudja, tudhatja igazában, mi legyen, lehet az útja a vén kontintinensen, a szenvedő, önmagára utalt Európai Unióban vagy azon kívül, Európa közepén. És Oroszország tudja? Talán még a kínaiak a legbiztosabbak, ők az elsők között felismerték, hogy Trump „cégvezetési programja” a már működő kínai társadalmi-politikai modelljük sikerét még inkább veszélyezteti, mint a jelenlegi washingtoni vezetés.
Azt nem látom megalapozottnak, hogy Trumpot Jelcinhez és Gorbacsovhoz hasonlítják, akiket sokan úgy minősítettek, mint akik rombolni tudtak, ám építeni nem…
Kutakodom a történelemben, de Ilyen típusú figurával, mint Trump – nem találkoztam. Lehet, hogy ez az én hibám…
