(Írta: Mészáros F. Sándor) Minden külképviselet életében nagyon fontos szerepe van a vendéglátásnak, a diplomáciai vacsorák a kapcsolattartás, az informálódás állandó fórumai. Ahol egy jó vacsorára lehet számítani, oda általában szívesen elfogadják a meghívást. Ehhez mindenekelőtt jó szakács, és alaposan felkészített személyzet szükséges. Megoldható egy-egy rendezvény alkalmilag szerződtetett csapattal, de sok misszió igyekszik állandó stábot tartani. A diplomaták és a helyi alkalmazottak közötti megértés sokszor azonban nem is olyan egyszerű.
Kis csoport gyülekezett a nagykövetség udvarán ̶ egyik oldalon az ideiglenes ügyvivő és a számadó, szemben a kínai alkalmazottak. A diplomata bejelentette, hogy három nap múlva megérkezik az új nagykövet: hozzák tehát rendbe magukat, mossák ki a munkaruhájukat, takarítsák ki a rezidenciát, az egész nagykövetséget. Ragyogó tisztára! Vang szakácsot utasította, hogy tegyen ki magáért, készítsen valami külölegesen fínomat. A szakács azonban nem állta meg okvetetlenkedés nélkül, arról faggatta a főnököt, hogy ő mégis mit készítsen. Az ügyvivő igen rossz néven vette a kérdést, emelt hangon fortyant fel: csak nem képzeli, hogy ő mondja meg a menüt. A szakács, zavarában, hangosan szürcsölte a levegőt, és egyre csak azt hajtogatta, hogy ő bármit, amit csak akarnak, el tud készíteni, legyen az hal, hús, akár tészta IS. Az ügyvivő dühösen a számadóra hagyta a megbeszélést, és sietve távozott.
A repülőtérről érkezőket meglehetősen furcsa látvány fogadta a nagykövetségen. A kertész elnyűtt ruhában ácsorgott, és a fenekét vakargatta. Az udvaron ténferegtek a többiek, elég lepukkant külsővel. A tolmács dohányzott, a takarítónő dinnyét majszolt. A nagykövet felesége őszinte döbbenettel bámulta őket. Az ügyvivő zavartan bevallotta, hogy a nem túl bizalomgerjesztő küllemű társaság egytől-egyig a külképviselet alkalmazottja. A számadó szerint a kínaiak az ügyvivő utasítására minden ruhájukat kimosták, ezért kénytelenek voltak az elnyűtt munkaruhákat felvenni.
A személyzet bemutatásakor a nagykövet felesége mosolyogva érdeklődött Vang szakácstól: mit készített ebédre? A szakács biztosította asszonyát, hogy ő mindent elkészít, amit csak a Mádám óhajt, legyen az hal, hús, akár tészta. A nagykövet felesége tovább próbálkozott: mégis konkrétan mit főzött aznapra? A szakács minden korábbinál hangosabban szívta a levegőt, egyre azt hajtogatva, hogy ő aztán tényleg minden ételt el tud készíteni, amit csak a Mádám … Látva az asszony arcára kiülő feszültséget, megakadt. Az asszony görcsbe dermedt vonásokkal, pengeélesen faggatta tovább a szakácsot, hogy nevezzen meg legalább egy konkrét ételt, amit tud. A mosoly leharvadt a kínaiak arcáról, a szakács immáron verítékezve dadogta, hogy ő tényleg mindent, amit csak a Mádám… A beszélgetés itt véget ért: az asszony közölte, hogy a személyzetet, miután túl sokáig voltak irányítás nélkül, ráncba kell szedni, haladéktalanul új szakácsot kell alkalmazni. Őt ne nézzék hülyének, és hogy ő képes lesz egyenes kérdésre, egyenes választ kicsikarni a kínaiakból.
A diplomataellátó igazgatója túláradó szívélyességel fogadta a nagykövetet és feleségét, megnyugtatta őket, hogy pont jó időben folyamodnak új szakácsért,véletlenül azonnal tud is ajánlani egy kiváló konyhaművészt. Csang a neve, sikeres szakács, nagyszerű mestere volt, és angolul is beszél. A feleség arcára diadalittas mosoly ült ki, tudatva a külvilággal: lám, lám lehet ezekkel beszélni, csak tudni kell a módját. A szobába belépő fiatal ember széles mosollyal közölte, hogy bármit el tud készíteni, amit csak a Mádám óhajt, kívánjon halat, vagy húsételt, esetleg tésztát. A nagykövet felesége elvörösödött, csak nagy erőfeszítéssel őrizte meg a nyugalmát.
Az igazgató mindeközben megállás nélkül méltatta Csang szakácsot, és a nagyköveték szerencséjét, hogy ez a nagyszerű mester éppen szabad. Arca ragyogott, akár egy kifényesített teáskanna, miközben azt erősítgette: nem csoda persze, hogy Csang szakács egy igazi konyhaművész, hiszen Vang mestertől tanult, aki éppen most távozik majd a nagykövetéktől…
