A maffiafőnök, azaz Don Vittorio országában és országlása idején a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója magas állami kitüntetést is kapott, olyan jól végezte a dolgát. Ezt a kitüntetést azóta sem jutott senkinek az eszébe visszavonni. (Nagyon érdekes lehetett a dohai vizilabdameccs…kép: Novák Katalin államfőnő facebook-oldaláról.)
Csak a jéghegy csúcsa. Mármint ami kilátszik az alul gomolygó sötét, rémisztő, hideg vizekből. Ez jutott eszembe a héten egyre nagyobb botránnyá dagadó Novák Katalin-féle amnesztiaügyről. Mindössze annyi történt, hogy egy pillanatra fellebbent a fátyol az egész fideszes vircsaftról, a rendszer működési mechanizmusáról, leplezetlenül és álcázatlanul látjuk a reflektorfényben a rendszert magát – egy rövid pillanatra. Csak találgatni tudunk, hogy a valóságban, amit nevezhetnék divatosan akár magyar darkwebnek, vagy politikai alvilágnak, vajon miféle gazemberségek, miféle vállalhatatlan bűnök zajlanak. A Klubrádió hallgatói legalább sejtik, még ha a botrányos ügyek döntő többsége – a Fidesz-rendszer lényegéből adódóan – egyelőre homályban maradnak.
Ugyan kik lehetnek még az Orbán Viktor által a legmagasabb állami méltóságba emelt Novák Katalin amnesztia-listáján? Egy eszement szalonnyilas, árvalányhajas terrorhuszár és egy pedofilbűnöket mentegető gazember mellett? Hírek szerint megkegyelmeztek egy magát Mata Harinak képzelő takarítónőnek is, aki titkos bírósági iratokat fotózott. Ugyan kinek? A magyar alvilágnak, a CIA-nak vagy az orosz FSZB-nek? Netán a kínai titkosszolgálat „kici occó” ügynöke volt?
A sötét kép teljességéhez az is hozzátartozik, hogy a maffiafőnök, azaz Don Vittorio országában és országlása idején a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója magas állami kitüntetést is kapott, olyan jól végezte a dolgát. Ezt a kitüntetést azóta sem jutott senkinek az eszébe visszavonni. Jóvanazúgy!
Varga Judit, a pedofil-amnesztiát ellenjegyző ex-igazságügyi miniszter továbbra is a vezető kormánypárt európai választási listavezetője. Ha tetszik: nemzeti büszkesége. Akinek pályafutását a CSOK-on épített nyaralótól kezdve végigkíséri a Pegasus-lehallgatási botrány, a még most zajló Völner–Schadl-ügy, most meg ez az amnesztia-balhé.
A kármentés persze elkezdődött, bár attól tartok ebben az esetben túl kevés történt és túl későn. A miniszterelnök Facebook-posztja a hirtelen kiötlött alkotmánymódosításról inkább látszik gyenge színészi teljesítménynek, mint méltányolható politikai válasznak. Persze, nyilván meg kell még várni, amíg a gyorsan megrendelt közvélemény-kutatási eredmények befutnak, hogy vajon a saját, fideszes szavazótáborukat mennyire háborítja fel a pedofilügy, és vajon csak Novák Katalinnak kell-e lemondania, vagy Varga Judit is lekerül a listáról. Pénteken délután, amikor ezt a jegyzetet rögzítjük, még nem lehet tudni.
Annyi viszont biztos, hogy Novák Katalin kisietett Dohába a magyar vízilabdacsapat meccsét gyorsan megnézni, mintegy kikapcsolódásként. Csak csendben jegyzem meg, hogy erre a különleges katari kiruccanásra is a magyar honvédség 604-es oldalszámú Airbus A319-es típusú gépét vette igénybe. Ilyenformán a dohai meccsnézés – a szálloda és a gép a parkolásának költsége nélkül – a magyar adófizetőknek potom 25 millió forintjába került…

