A múlt héten az ideiglenesen hazánkban állomásozott Hszi Csin-ping kínai elnök és vendéglátója, Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök találkozójáról a magyar állami hírügynökség leginkább a gazdasági kapcsolatok fontosságát, valamint a kölcsönösen előnyös nukleáris együttműködést emelte ki. Pedig – mint a Hszinhua kínai állami hírügynökség tudósításából kitűnik – a két ország vezetői nem ragadtak le a száraz tényeknél: lírai és filozófiai fejtegetésekbe is bonyolódtak, a MOL-székház tetejére épített étteremben eltöltött búcsúebéden pedig az ablakból látható gomolygó felhőkről is megemlékeztek. (A nyitó képen: a Liu-fivérek még magyar mezben. A kép forrása: 444.hu))
Az illusztris vendég és házigazdája feleségük társaságában a MOL-székház tetején, a 120 méter magasan fekvő Virtu étteremben ebédelt, s miközben a két ország kapcsolatainak fontosságáról beszélgettek és örömüket fejezték ki, hogy Kína és Magyarország a történelemben még sosem került szembe egymással, a páratlan panoráma mellett a gomolygó felhőkben is gyönyörködtek.
Előző este Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnökének – egy személyben a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, a Központi Bizottság Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának, az ország legfelső hatalmi grémiumának az első embere, valamint a KKP Központi Katonai Bizottságának az elnöke – tiszteletére tartott vacsorán a sport is szóba került. Két olimpiai bajnokot, a nemrég még magyar, ám egy ideje kínai színekben versenyző gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándort és testvérét, Liu Shaoangot is meghívták a vacsorára, ahol Orbán Viktor meglehetősen érdekes eszmefuttatással lepte meg az érdeklődőket. Mint ismeretes, a korábban magyar színekben téli olimpiai bajnoki címet szerző Liu fivérek Kínába távozása 2022-ben nagy port vert föl Magyarországon, ám most, 2024-ben Orbán mintha nem vett volna tudomást a nemzetet ért kárról, a vacsorán egészen más hangokat ütött meg. „Van itt velünk két sportoló, aki magyar színekben szerezett két olimpiai aranyérmet, de most már kínai színekben versenyez. De nem fáj a szívünk, mert kevés nemzet mondhatja el magáról, hogy adott olimpiai bajnokokat Kínának” – hallható a miniszterelnök Facebook oldalára feltöltött videóban.
Orbán szerint tehát mindkét nemzet büszke lehet a két olimpiai bajnokra. Ami csak részben igaz: egyelőre ugyanis csak a magyar nemzet lehet(ett) igazán büszke a két Liura, aki Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmeseként 2018-ban és 2022-ben is aranyat nyert váltóban, míg Liu Shaoang egyéniben is olimpiai bajnok lett. Kínai színekben még nem nyertek nagy versenyt, ám ez még változhat, és akkor a kínaiak is büszkék lesznek majd rájuk.
Amikor 2022 végén kiderült, hogy a két kiválóság elhagyja Magyarországot, hogy a jövőben kínai színekben versenyezhessen, a döntés látszólag a sportról szólt, pontosabban a sport irányításáról és menedzseléséről. Valójában azonban volt egy politikai szála is. Jelesül az, hogy a két olimpiai bajnokot „elengedő,” valójában megtartásukat elbénázó korcsolyaszövetség elnöke Kósa Lajos. Aki egyébként a Fidesznek is alelnöke, csakúgy, mint Kubatov Gábor, aki szintén alelnök Orbán Viktor pártjában. Kubatov akkor a Hír TV-ben nekifeszült pártalelnök-társának, és úgy fogalmazott, hogy a két Liu – és velük az olimpiai aranyak – a korcsolyaszövetség hibájából távoznak Magyarországról. Kubatov szerint „ez elsősorban a hazánknak veszteség”.
Most, hogy a kínai vendég elégedett volt a Magyarországon látottakkal – van ott folyó, és földje jó, legelőin fű kövér –, szó sem esett veszteségről. Büszkeségről beszélt Orbán Viktor, amiért a Liu fivérek a jövőben nem a magyar, hanem a kínai elvtársuraknak szerezhetnek olimpia érmeket.
Akinek ez nem tetszik, tehet egy szívességet. Magyarul: kuss, mi így szoktunk büszkék lenni!

