Az olimpiai játékok eseménysora mindig is kiemelt helyen szerepelt Magyar Televízió sportközvetítései között – így volt ez az 1996-i atlantai olimpia esetében is – emlékezik vissza Harmat Lajos a 28 évvel ezelőtti eseményekre. – „A XXVI. nyári olimpiai játékokra Amerikába kiküldött televíziós csapatban a sportszakmai kollégák mellett a napi műszaki feladatokat ellátókra, a nemzetközi műsorcsere-szervezésben és közvetítésben szerzett gyakorlatra is szükség van – biztos nyelvismerettel kombinálva. Ezen teendők ellátására kaptam bizalmat azzal, hogy tagja lehettem a magyar televíziós csapatnak. Műszaki teendőim mellett – szabadidőmben írt helyszíni tudósítással – igyekeztem bemutatni az izgalmas helyszínek egy másik oldalát.” Az alábbi írás a Nemzeti Sport 1996. július 22-i számában jelent meg.

«Milyenek az atlantaiak, milyenek az amerikaiak? Sokfélék és hasonlóak, miként Amerika maga. Hasonlók egymáshoz, akár fekete, akár fehér bőrű polgárról van szó, ha nyitottak a

világra, az eseményekre, különösen, ha az Amerikához kapcsolódik. Nagyon büszkék amerikai mivoltukra.

Mi az, ami újat jelent nekünk, amiben tőlünk, magyaroktól különbözőnek tűnnek? A műsorkészítők legközelebbről a közreműködő helybéliekkel találkoznak, nézzük először őket, milyenek.

Mindenki igyekszik feladatának a legjobb szinten megfelelni, jól felfogott érdekből és külön a világeseménynek járó lelkesedésből, de csak azzal foglalkozik, ami az ő közvetlen feladata, „business”-e.

Találkozhatunk csodálkozó, értetlen pillantásokkal is, ha közvetlen feladatukhoz nem tartozó kérdést teszünk fel, sőt, sértődött töprengés is előfordul. A sportesemények miatt elterelt gyalogosforgalom felvigyázója nem akar tudni róla, hogy az általunk keresett épület, objektum merre is van, ez nem rá tartozik, hiába találjuk meg azt a következő sarkon, ő tovább küldene az „illetékeshez”.

Általánosságban elmondható, hogy helybéli és az idelátogató amerikai gyalogos turista egyaránt fegyelmezetten terelhető különböző útszakaszokon, gyalogoskorlátok között kanyarogva, hiszen aki kitalálta, hogy erre van szükség, ugye, tudja, hogy miért kell ennek így lennie…

Vannak azért kivételek! A helyi metró, amelyet itt MARTA-nak hívnak, bevallottan rosszul tűri a túlterhelést. Illetékesei szerint az irányító számítógép-hálózat leblokkol, amikor a korábbi 350 ezer utas helyett még további 450 ezer kíván felnyomakodni naponta a sporteseményekre igyekvők tömegében.

A hangulatot persze befolyásolja a külföldi turisták „hangulatkeltése” is. Lengyelek kurjantanak egymáshoz a tömegen keresztül, az „organizációt” emlegetve, spanyol nyelvű szurkolók indulatszavai hangzanak, de a beérkező szerelvény meglóduló tömegében a fiatal szőke amerikai maga is felsikolt, amikor a férje hátán kosárban békésen szunyókáló bébit fenyegetve látja.

A viszontagságok után „kiszabaduló” szurkolók azért csak meglengetik a kis, csillagos-sávos amerikai lobogókat, akinél még nincs, a közeli árusnál megvásárolja a nyakba köthető hűsítő sálhurkát. Ennek különleges kristálytöltete aktivizálás után hosszú ideig hűvös enyhülést nyújt a lefedett testrészre, homlokra, fejre köthető változata pedig akár „csepegtető üzemmódra” is képes.

A fekete amerikaiakat figyelve megjegyezhető, hogy talán fehér bőrű honfitársaiknál is feszesebben igazodnak a szabályokhoz, mintha „megfelelésüket” ezzel is igazolni kívánnák, de a gépkocsi ablakán fenyegetően behajló rendőr is barátságosan mosolyog, ha szabályosan közlekedőket irányít széles mozdulataival.

Nem szóltunk még az önkéntes közreműködőkről, akik besegítenek a gépkocsi- és gyalogosforgalom terelésénél is, ők azok, akik a legboldogabbak, ha posztjukon nem hiába állnak és lelkesen integethetnek a helyes irány felé.

Hát ilyenek (is) az amerikaiak.

Hasonlítanak hozzánk és különböznek tőlünk, mint mindenütt a világon. A sportszeretetben egyformák a világ különböző részeiből összegyűlt lelkes szurkolókkal és a kiváló sportemberekkel, akik számunkra a „műsort” nyújtják. Köszönet érte.»