A „közelkülföld” meglátogatása mindig jó alkalomnak számít egy arra kalandozó újságíró számára, hogy felcsigázza olvasói érdeklődését. Szerzőnk is élt ezzel a lehetőséggel, s Dél-Erdélyben járván beszámolt tapasztalatairól. Cikke a Népszabadság 2007. július 23-i számában látott napvilágot…(Nyitó képünk jobboldalán: Petőfi Sándornak a vajdahunyadi református templom kertjében álló mellszobra elé ez a látvány tárul – a szerző felvétele.)

Ha a budapesti Városligetben Vajdahunyad várát látva kedvünk szottyan annak eredetijével megismerkedni, nem is vállalkozunk bonyolult feladatra. Szegedig autópályán, onnan Aradon át Déváig elfogadható minőségű utakon haladva fél nap alatt megközelíthető Erdély déli részén a Hunyadiak ősi fészke és az azt félkörbe fogó város (Hunedoara).

A kép forrása: traveltotransylvania.hu

Egy 1409-ben kelt oklevéllel Zsigmond király a várat Szerb fia Vajk nevű hívének adományozta. Amikor az immár Hunyadi Vajk nevet viselő lovag 1430 körül eltávozott az élők sorából, hírnevet és vagyont hagyott örökül gyermekeire, köztük idősebbik fiára, Hunyadi Jánosra, aki hozzáfogott, hogy a várat átalakítsa, jobban mondva újat építsen a régi helyére.

Hunyadi halála, 1456 után özvegye, Szilágyi Erzsébet már csak apróbb változtatásokat tett, főleg a belső díszítést fejlesztette. Fiuk, Mátyás, amint királlyá választották (1458), elszakadt Hunyadtól. Később az erődítményt saját fiára, Corvin Jánosra ruházta, akinek 1504-i halála után a jobb időket látott vár számos, többségében gondatlan főúr kezén ment át (1601-ben Mihály havasalföldi vajda megrohanta és felgyújtotta), végül 1725-ben visszakerült a koronához. 1784-ben, a Horia-lázadás idején a helyi nemesség egy része a falai mögött talált menedéket, hálából a megye megjavíttatta a pusztuló tetőket. Legutóbb 1854-ben ütött ki tűz a várban, s évek teltek el, amíg a hatóság rászánta magát, hogy a romokat úgy-ahogy befedesse. A igazán nagy helyreállítás csak a XIX. század utolsó harmadában kezdődött meg, előbb Schulcz Ferenc, majd Steindl Imre irányításával. Ők – a kor felfogása szerint – gótikus stílusúvá igyekeztek „visszavarázsolni” a várat. Steindl alakította ki a tetők mai formáját is. Tudományos igényű restaurálása (1907–13) Möller István nevéhez fűződik. A vár múltat idéző termei most is élményszámba mennek, történelmi és néprajzi tárgyak kiállítása látható bennük. (A belépőjegy ára 6 lej, gyermekeknek 3, parkolás a vár előtt 1 lej (1 RON = 78 HUF). Nyitvatartás 10 és 18 óra között.)

(Vajdahunyad vára. A légi felvétel forrása: traveltotransylvania.hu)

Jelenleg főként a meglazult tetőszerkezeten beszivárgó víz okoz gondot – panaszolta a sajtónak Nicolae Ceriser múzeumigazgató. A hajdani mesterek jól dolgoztak, 1870-ben úgy megjavították a kastély tetejét, hogy azon bő száz évig egyetlen vízcsepp sem tudott átjutni. Az 1980-as évek végére azonban már elöregedett a tető, s akkor „némileg” megfoltozták. 1992-ben a román kormány utasítást (és pénzt) adott a tetőszerkezet rendbetételére, ám tíz év sem telt el, s a nagyobb esők alkalmával megint elkezdtek beázni a kastély termei. Holott építészeti tapasztalatokért nem kell messzire menni – a közeli Déva várának falai most is állnak, igaz, ott Kőmíves Kelemenné hamvait keverték a mészbe…

Déva felé egyébként útba esik Csernakeresztúr, ahol nagyobb számú magyar lakosság él, és ahol érdemes felkeresni a vízimalmot, a tájház pedig eredeti bukovinai tárgyakat őriz. A településen lévő vendégházakban lehetőség kínálkozik nagyobb csoportok fogadására is.

„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)