A drog-szenvedélybetegség mellett egyre nagyobb teret nyer a digitális vagy technológiai függőség kifejezés is, miután az egészen kis gyerekeket is egyre nehezebb elszakítani a virtuális világtól. Sokuk számára a valóság már nem (elég) érdekes. A budapesti Civil Sziget rendezvényen erről is szó esett pódiumbeszélgetés formájában. Magyar és brit szakértők adtak látleletet arról, mennyire szippantott be csak valamennyiünket a kütyüőrület, ami a legtöbb esetben nem más, mint haszontalan időtöltés. 

Egykoron a koncertek kedvéért mentem a Szigetre; tagadhatatlan: most is voltak jó zenék, nagy nevek, de az idén jobban érdekelt a Civil Sziget. A Think for Tomorrow, azaz a Gondolj a holnapra! színpadon igazán jó programokkal várták a nagyérdeműt, s a tömeg tapssal, lelkesedéssel jutalmazta a jó témák jó előadóit. Két koncert között a technológia és a droghasználat iránti függőségről, addikcióról szóló beszélgetésen sokan próbáltak eligazodni – önmagukon. A téma, a jelenség ugyanis sokakat érint, egyre többeket és mind nagyobb a veszélye is.

„Washington államban felkerestem egy internet-elvonókúrás, rehabilitációs központot” – vág a dolgok közepébe Johann Hari (*1979, Glasgow) skót író, újságíró, akinek minden bizonnyal a legismertebb könyve a Chasing the Scream – The Search for the Truth About Addiction –, amikor arra szeretnénk tőle választ hallani, hol húzódik az internet, a mobiltelefon és a drogok használatának határa, aminek túloldalán már káros a modern világ modern eszközeinek túlzó használata. Hari így válaszolt:

– Olyan betegekkel beszéltem, akik például internetes golfjátékok vagy pornóoldalak révén lettek addiktívak. Az orvos szerint ők azért ragadtak le ezeknél a játékoknál, mert az iskolarendszerben nem találták meg azt a területet, amiben jók voltak, a neten viszont rátaláltak magukra.

– Másrészt érdekes az is, hogy a covid idején ezek az esetek, szenvedélyek igen nagy számban törtek a felszínre, mert elszigetelődtek, elmagányosodtak az emberek. Érdekesség: valamelyest az emberi cselekvőképességet is igénybe veszik. Bár időközben feltallták a Zoom-ot, csakhogy még senkit sem hallottam, aki örömében felkiáltott volna: de jó, Zoom-beszélgetésem lesz, már alig várom, micsoda izgalom.

Móró Levente (a bal oldali képen), tudatkutató, a finnországi Turku egyetemének és az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója mondja:

– A hatalom strukturálja a technikai és élvezeti cikkek használatát. Hisz a hatalom jelen esetben nem bélyegzi meg a túlzott kávé- vagy nikotin-, de még a patikákban kapható gyógyítódrog- fogyasztókat sem, viszont nem tűri az idegrendszert módosító szerek használatát. Mindezek szoros kapcsolatban vannak a korrupcióval, az ipari csoportok kereskedelmi érdekeivel, a profitot termelő befektetésekkel. És amikből maga az állam is hasznot tud húzni, ezért ilyen esetekben türelmesen jár el.

– A kutatási eredmények egyelőre nagyon lemaradtak a szükséges szinttől, legalábbis az elmúlt tíz-valahány évben szerzett tapasztalatainkhoz képest – helyezi a problémát a tudomány aspektusába Konok Veronika, az ELTE ttológiai tanszékének oktatója. – Nincs elég adatunk ahhoz, hogy megfejthessük: hova vezet a szenvedély a sokat internetező gyerekeknél, mert még nem nagyon nőtt fel az a nemzedék, amelyik valóban az interneten csüngött egyfolytában. Felméréseinkből azonban már most is elég egyértelműen kitűnik, hogy a túlzott internethasználat a gyerekeknél figyelemdeficites állapotot idéz elő. Az egészen kisgyerekek tizedénél tapasztaltunk technológiai addikciót. Persze a túlzott tévénézéshez is mérhetjük ezeket az adatokat, mert azoknál a 2-3 éveseknél, akik túl sokat tévéztek – ez egy másik nemzedék! – a figyelemdeficit mellett nyelvi-kommunikációs problémák is adódtak. A technológiai függőség fogalmát egyelőre nem tudjuk olyan pontosan meghatározni, mint a szerencsejáték- vagy a drogfüggőségét. Csak azt mondjuk, hogy mobiltelefon- vagy internet-problémás gyerekek, súlyos eseteket tekintve szenvedélybetegségről van szó. A szülők nem tudnak megbirkózni a problémával, azt mondják, hogy a videójátékon kívül semmi, de semmi nem érdekli a gyereket.

(A szerk. megj.: Ez nagyon hihetetlennek hangzik; milyen szülő az, aki képtelen önnön „bűvkörébe” vonni csemetéjét és olyan – KÖZÖS! – programot, elfoglaltságot kitalálni kettejük számára, amelyik ezerszer érdekesebb, tanulságosabb, szórakoztatóbb a tévé bámulásánál, a mobilkütyü nyomkodásánál?! Mert aki képtelen ilyesmire, az feltehetően maga is a mobilját nyomkodja akár szoptatás, akár családi ebéd közben…)  

Folytassuk a szerző szövegével! Mindezek ismeretében az embernek az az érzése támad, hogy tulajdonképpen örülhetünk ennek a Sziget-fesztiválnak, és vegyük tudomásul: már-már csodaszámba megy az, hogy a fiatalok együtt vannak, hogy közösségi/társasági életet élnek, hogy kapcsolatok épülnek közöttük, hogy hú-vér emberként jelen vannak a valóságos életben! Örömmel konstatáltam: nemigen láttam telefonjukba bújt zenerajongókat! Hurrá, ezt tette velük a sziget!

Mit mond Johann Hari? (Jobb oldalt, foto: https://www.smh.com.au)

– Frissítettük, javítottuk, megújítottuk a technológiát – eközben lefokoztuk, visszafejlesztettük az emberiséget. Felmérés szerint egy 3 másodperces sms feldolgozása 3 percet követel tőlünk, de legalább 20-23 perc kell ahhoz, hogy újra kellő figyelemmel tegyük ugyanazt, amit előtte csináltunk. Mindehhez adjuk hozzá, hogy naponta hány sms-t írunk és dolgozunk fel! A modern technológia alapeszméje arra épül, hogy minél több időt tölts a neten, elvonjon a valóságtól, és akkor a szolgáltatók sokat nyernek a hirdetéseken. Az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem neurológia-tudományok professzora, Miller doktor szerint az emberi agy funkciói nem változtak meg az emberiség létezése óta abban a tekintetben, hogy egyidejűleg csak 2 dologra tudunk igazán figyelni. Csakhogy a mai, közösségi hálóval körbe ölelt életünkben a fiatalok egyszerre 7 helyzetre reagálnak. Azt viszont senki sem tudja igazán, hogy egyáltalán összpontosítják-e a figyelmüket, amikor futtatják/pörgetik ujjaik alatt a közösségi hálón megjelent képeket, videókat, szövegeket, miközben beszélnek hozzájuk és válaszolnak is, s emellett még fizikailag is működnek, mert a hálón lévő jelenségekre reagálnak. Ugyanakkor az egészen biztos: eközben elvész az egyéni kreativitás. 

Konok Veronikának, az ELTE Etológia Tanszék tudományos munkatársának, az Alfa Generáció Labor vezetőjének a véleménye

– Megfigyeltük, hogy azok az óvodások, akik intenzíven használják a mobiltelefont, sokkal inkább a részleteket veszik észre, mint a teljes képet, a nagy egészet. A kicsik elvesznek a részletekben. Hiszen egyszerre kell pörgetniük, lapozniuk a képernyőt, hogy az egészet lássák, miközben akkor is csak a részletek tudatosulnak bennük. Az ilyenek sokkal inkább képesek analitikus gondolkodásra, mint azok, akik a nagy egészet érzékelik, mert utóbbiak kreatívak. Egyelőre csak találgatni tudjuk, milyen felnőttek válnak ezekből a gyerekekből, de azt el tudjuk képzelni, hogy átalakulnak a szakmák is, összességében a munka világa. Ők valami teljesen új szakmákban, hivatásokban fognak dolgozni. Egyelőre ezt sem tudjuk megmondani, milyenekben. Azoknál a gyerekeknél, akik egészen kiskoruktól fogva sok internetes médiát használnak, koncentrációs problémák lépnek fel. Rövid ideig képesek egy dologra koncentrálni.

Móró Levente véleménye:

– A következő generáció feltehetően a mesterséges intelligenciához fog kötődni. Ami azzal járhat, hogy aztán tényleg megszűnnek az emberi kapcsolatok, mert a mesterséges intelligencia szerfölött rövid idő alatt ad napról napra pontosabb választ a kérdésekre. Viszont ha már szakmákról, hivatásokról beszéltünk: nyilván megmaradnak a hagyományosak is, mert például egy sebész munkáját segíti ugyan a technika, mégis ott kell lennie a műtétnél, amit senki más nem fog helyette elvégezni, legfeljebb részfeladatokat.

Johann Hari mondja:

– A minap ért véget az olimpia. Meggyőződhetett róla a világ: ott továbbra is hosszasan kell koncentrálni egy-egy kitűzött feladatra, amit az ember csak a maga fizikai valójában képes megoldani. Reméljük, ez továbbra is így lesz. Még akkor is, ha mai társadalmi életben általános jelenséggé vált a figyelem, a cél szem előtt tartása, sőt, elvesztése. Ha viszont ez történik, akkor az ember a kitűzött célját sem találja meg, ha pedig így van, akkor miként teljesíti a célt? Sokaknak talán furcsán hangzik, ám hogy fejlődik a technológia, úgy butulunk és lanyhul fokozatosan a figyelmünk, és egyszer csak nem látjuk a célt. A mesterséges intelligencia fejlődésével felvetődik: egyáltalán szükséges-e bármit is megtanulnunk, hisz’ mindig ott lesz mellettünk a segítség! És egyáltalán: tudunk-e majd elérendő célokat kitűzni magunk elé?

Konok Veronika véleménye

„Nemcsak a digitális világról, de a szülőnek minden más ügyben is nehéz szót értenie a tizenévessel. Általában ebben a korban nem osztják meg gondolataikat a velük. Ez mindig is így volt.”

A vitát vezető Turai Barnabás (a maieclaire.hu felvételén), akit sokan ismerhetnek a többi között a YouTube-csatornájáról, ezt megerősítette: a technológiai fejlődés olyan óriási léptekkel halad előre, hogy a szülőnek már fogalma sincs, mi zajlik a kibertérben. Ha a gyerek megkéri a szülőt, ossza meg vele a tartózkodási koordinátáit, akkor anyja, apja gyakran azt sem tudja, hogyan kezdjen hozzá, milyen alkalmazást nyisson ki.

Konok Veronika hozzáteszi:

Viszont érdeklődnie illik/kell a szülőnek arról, hogy mivel foglalkozik gyereke, milyen kihívásokat lát az éppen futtatott videójátékban. Mit jelent adott esetben a „jó eredmény” a gyerek számára, és érdemes esetleg kipróbálnia a játékot is, hogy ezen a területen se veszítse el a kapcsolatot fiával, lányával.

Móró Levente hozzáfűzi:

– És netán a szülő is belelát abba, hogy milyen virtuális világban épül föl az a játék, ami persze eleve különbözik a valóságtól. De így volt már ez a 80-as években is, amikor a Commodore 64 „ős-számítógép” előtt ülő gyerek a botkormány szorongatva játszott, és anyja, apja már akkor sem tudta értette, mi a jó a effajtaidőtöltésben. Miközben úgy látszik, nincs funkciója a játéknak, miképpen a szerek használatának sincs, legyen az alkohol, nikotin, bármi, az illető azért ragaszkodik hozzá, mert úgy érzi, ő így tud jobb lenni, azok hatása révén teljesednek ki képességeik, amik egyébként nem. Persze lehet, hogy mindezt ő hibásan érzékeli magáról…

Johann Hari szerint:

Az algoritmus képzésében nagyon jók a közösségi hálók szolgáltatói. Rájönnek, milyen a pszichéd – pozitív vagy negatív – s annak megfelelően válogatják neked a közösségi hálón a sztorikat, és kerekedik belőlük jó élményed. Egyszer csak azon veszi észre magát a gyerek, a fiatal, hogy nem tudja abbahagyni, és csak görgeti, görgeti a képeket a telefonján.

Móró Levente kiegészíti:

És akkor kiderül, hogy 99%-ban az egésznek semmi értelme – miközben a fiatalok dühösek lesznek, vagy állandó stressz nyomasztja őket. A legtöbb sztori ócskaság, szemét, vacak, mert ugyan kit és miért érdekelne normál esetben, hogy egy teljesen idegen ember mit eszik reggelire vagy éppen kivel szakított…

Konok Veronika kiegészíti:

Vitathatatlan: a szülők felelőssége alapvető. És ezt a gyerek egészen kicsi korától tudatosítani kell. A szülő legyen közvetítő a gyerek és a digitális világ között; beszéljék meg, mi miért történik. Legyen ő maga „a példakép”. Ne feledjük: a jó, a követhető példakép. Mert a telefonfüggő szülőnek nyilván hasonló lesz a gyereke is. Szabjon meg az időkeretet a különféle kütyük használatára.  Az Egészségügyi Világszervezet szerint kétévesnél fiatalabbak kezébe egyáltalán nem való semminemű kütyü, mert az számára nem játék.

Napról napra egyre több az olyan alkalmazás, amely a magányba süllyedő játékost az online-világból az offline zsákutcába téríti. A szülő feladata, hogy a virtuális világban tett rövid kirándulás után rávegye gyerekét, hogy menjen ki a szabadba, találkozzék pajtásaival, barátaival, beszélgessen, mert csak így válhat a való világ polgárává. A lelki-szellemi fejlődés csak a közösségi életben való aktív részvétellel valósul meg. Azt se feledjük, hogy a tv-függőség nem feltétlenül egyedüli élmény, az internetjátékok viszont már alapvetően a magányba taszítják az egyént.

Móró Levente véleménye:

Manapság már nem a szülő avatja be a gyereket a szexuális életbe sem, nem ő világosítja fel a drogok veszélyeiről sem, hanem az internet. Ha nem vagyunk éberek – és igazán emberek – ezeken a területeken győzhet az internet.

„Ha gyerekeink rosszul használják a technológiát, akkor a technológia óhatatlanul visszaél vele, és függővé teszi a gyereket – mondja Johann Hari. – Mit tehetünk? Emlékeznek még arra az időre, amikor kiderült, hogy a gyerekek fejlődésére káros hatással van az ólmozott benzin? Mit csináltak az anyák? Kimentek tüntetni. Meglett az eredménye.”