Szerencsém volt éppen ötven esztendővel ezelőtt, amikor „a közúti járműprogram peremén” – a Renault vállalat vendégeként – riportutat tehettem Franciaországban. (A képen: lyoni szökőkút.)
Ma már bizonyára kevesen emlékeznek rá, hogy az „új gazdasági mechanizmus” előfutáraként Horváth Ede, a győri Magyar Vagon- és Gépgyár kiváló esztergályosból lett vezérigazgatója kijárta az akkori állami és pártvezetőknél: újuljon meg az ország egyik meghatározó gépipari vállalata, az általa vezetett győri Vagongyár.
Filmszínész megjelenésű fiatalember Daniel Blanc. Magas, fekete fiú, nyugodt, szerény viselkedésű, egyáltalán nem olyan, amilyennek a hasonló korú franciákat nálunk (elsősorban a mozivászonról) ismerik.
– Folytassa, fiatalember! – mondom Danielnek. Elmosolyodik és így szól:
– Kérem, kérdezzen!
– Elsősorban mi érdekli a mai francia fiatalokat?
– A sportok, legfőképpen a futball.
– De hisz’ a francia kerékpáros nemzet! – szólok közbe.
– Csak volt. Apáink még mindig remegnek a „Tour de France” éltaposóiért, mi már felesleges szívrontásnak tartjuk. A fociban több az élvezet.
– Politizál-e?
– A politikai irányvonal követése nálunk a családban általában hagyomány. Jómagam viszont nemcsak azért szimpatizálok a kommunistákkal, mert apám is így gondolkodik, hanem mert meggyőződésem: ez a helyes iránya a társadalom fejlődésének.
– Ml a véleménye a vietnami háborúról?
– Utálatos história. Mi már egyszer végigcsináltuk, és alighanem idejében abbahagytuk, még azelőtt, hogy teljesen megutált volna bennünket a világ.
– Szakmája van-e?
– Érettségi után bevonultam, tizenhat hónapig szolgáltam, a leszerelésem után pedig a konzervatóriumba iratkoztam, zongora-harmonika szakon tanulok. Tanár szeretnék lenni.
– Mire költi a pénzét?
– Segítem fedezni a család kiadásait. Anyámnak hazaadom, ő etet, ruház bennünket az öcsémmel együtt
– Könyvet vásárol? Menynyit?
– Havonta egy-két könyvet csupán. Nem olcsó. Inkább a könyvtárba járok.
– Mi a kedvenc időtöltése?
– A zenehallgatás. Havonta kétszer-háromszor hangversenyre megyek. A koncertjegy 8–10 frankba kerül. Az egyik munkáskórusban énekelek. A többi időm a tanulásra, gyakorlásra megy el.
– Mikor szándékozik megházasodni?
– Jövőre. Egy tanárnővel Járok, nagyon kedves, okos, csinos lány.
– Hány gyereket szeretnének?
– Kettőt. Egy kislányt és egy fiút. De ha két fiú vagy két kislány lesz, az sem baj.
– Mi a véleménye a házasságról?
– Az élet legkomolyabb elhatározása, egy percig sem formalitás, hanem művészet. Csak az az ember lehet boldog, aki alkalmazkodni tud, és mindig szereti a kiválasztottat. Ehhez pedig mindennap újra és újra szerelmesnek kell lenni, mindig meghódítani az asszonyt, a nőt – mondja egész belepirulva, fellelkesülve. Nem hiába folyik francia vér az ereiben.