Az újságíró archívumából: Francia mozaik – 54 évvel ezelőttről (9.)

Szerencsém volt éppen ötven esztendővel ezelőtt, amikor „a közúti járműprogram peremén” – a Renault vállalat vendégeként – riportutat tehettem Franciaországban. (A képen: lyoni szökőkút.)

 

Ma már bizonyára kevesen emlékeznek rá, hogy az „új gazdasági mechanizmus” előfutáraként Horváth Ede, a győri Magyar Vagon- és Gépgyár kiváló esztergályosból lett vezérigazgatója kijárta az akkori állami és pártvezetőknél: újuljon meg az ország egyik meghatározó gépipari vállalata, az általa vezetett győri Vagongyár.

Filmszínész megjelenésű fiatalember Daniel Blanc. Ma­gas, fekete fiú, nyugodt, szerény viselkedésű, egyáltalán nem olyan, amilyennek a ha­sonló korú franciákat nálunk (elsősorban a mozivászonról) ismerik.

– Folytassa, fiatalember! – mondom Danielnek. Elmoso­lyodik és így szól:

– Kérem, kérdezzen!

– Elsősorban mi érdekli a mai francia fiatalokat?

– A sportok, legfőképpen a futball.

– De hisz’ a francia kerék­páros nemzet! – szólok közbe.

– Csak volt. Apáink még mindig remegnek a „Tour de France” éltaposóiért, mi már felesleges szívrontásnak tart­juk. A fociban több az élve­zet.

– Politizál-e?

– A politikai irányvonal követése nálunk a családban általában hagyomány. Jóma­gam viszont nemcsak azért szimpatizálok a kommunis­tákkal, mert apám is így gondolkodik, hanem mert meg­győződésem: ez a helyes irá­nya a társadalom fejlődésé­nek.

– Ml a véleménye a viet­nami háborúról?

– Utálatos história. Mi már egyszer végigcsináltuk, és alighanem idejében abbahagytuk, még azelőtt, hogy teljesen megutált volna bennünket a világ.

– Szakmája van-e?

– Érettségi után bevonul­tam, tizenhat hónapig szolgál­tam, a leszerelésem után pedig a konzervatóriumba iratkoztam, zongora-harmonika szakon tanulok. Tanár szeret­nék lenni.

– Mire költi a pénzét?

– Segítem fedezni a család kiadásait. Anyámnak haza­adom, ő etet, ruház bennün­ket az öcsémmel együtt

– Könyvet vásárol? Meny­nyit?

– Havonta egy-két könyvet csupán. Nem olcsó. Inkább a könyvtárba járok.

– Mi a kedvenc időtöltése?

– A zenehallgatás. Havonta kétszer-háromszor hangver­senyre megyek. A koncertjegy 8–10 frankba kerül. Az egyik munkáskórusban énekelek. A többi időm a tanulásra, gya­korlásra megy el.

– Mikor szándékozik meg­házasodni?

– Jövőre. Egy tanárnővel Járok, nagyon kedves, okos, csinos lány.

– Hány gyereket szeretné­nek?

– Kettőt. Egy kislányt és egy fiút. De ha két fiú vagy két kislány lesz, az sem baj.

– Mi a véleménye a házas­ságról?

– Az élet legkomolyabb el­határozása, egy percig sem formalitás, hanem művészet. Csak az az ember lehet boldog, aki alkalmazkodni tud, és mindig szereti a kiválasz­tottat. Ehhez pedig minden­nap újra és újra szerelmesnek kell lenni, mindig meghódítani az asszonyt, a nőt – mondja egész belepirulva, fel­lelkesülve. Nem hiába folyik francia vér az ereiben.