Az idén is várja a jelöléseket az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért a „Rátz Tanár Úr Életműdíjra”, amit immáron a 24. alkalommal ítélnek oda olyan tanároknak, akik különösen sokat tettek a reáltantárgyak hazai oktatásáért. A 2000-ben alapított díj célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a természettudományos oktatás fontosságára és köszönetet mondjon azoknak a tanároknak, akik elkötelezetten tanítják a jövő nemzedékeit. A rangos elismerésre október 13-ig diákok, szülők javasolhatnak kiemelkedő teljesítményű tanárokat, illetve pedagógustársak is a kollégáikat.

Rátz László (a jobb oldali képen), a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium legendás tanára volt, aki tudása és kifinomult érzéke alapján felismerte a tehetséges diákokat és segítette az előmenetelüket. Leghíresebb tanítványai Neumann János és Wigner Jenő voltak. Pályája, tanári munkája ma is példa a pedagógusok számára. Az ő szellemisége él tovább a „Rátz Tanár Úr Életműdíj”-ban, ami a természettudományok területén kiválóan teljesítő tanárok munkáját méltányolja. Elvégre a hivatásukat szerető, tudásukat önzetlenül továbbadó oktatók nélkül a kitűnő adottságú fiatalok nem kapnának elegendő eligazítást a jövőjükhöz.

A Rátz Tanár Úr Életműdíjra azok a pedagógusok terjeszthetők fel, akik legalább tíz év tanítási tapasztalattal rendelkeznek a hazai közoktatás 5–12. évfolyamain, és matematikát, fizikát, kémiát vagy biológiát oktatnak vagy oktattak. A jelölés feltétele továbbá, hogy diákjaik az említett tárgyakból országos/nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket érjenek el, illetve oktatóként kimagasló támogatást nyújtson a hátrányos helyzetű és tehetséges diákoknak. A kimagasló oktató-nevelő tevékenység mellett feltétel még a szerepvállalás az érintett reáltárgyakhoz kapcsolódó szakmai programokban és versenyekben, a folyamatos önképzés és szakmai fejlődés, továbbá előnyként értékelendő a szaklapokban megjelenő publikáció, tankönyvek és tanítási segédletek írása. A szakmai feltételek mellett elengedhetetlen, hogy a jelölni kívánt pedagógus hivatásának tekintse tanítványai nevelését, személyiségük fejlesztését, problémáik megoldásához segítséget nyújtson.

A díjra személyek, szakmai és társadalmi szervezetek, az ajánlott tanár tevékenységét jól ismerő kollektívák jelölhetik a pedagógusokat. A jelölések online történnek 2024. október 13-án éjfélig. Az életműdíjakat az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által közösen létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért Kuratóriuma ítéli oda 2001 óta, a Bolyai János Matematikai Társulat, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Kémikusok Egyesülete, valamint a Magyar Biológia Társaság, a Magyar Biokémiai Egyesület, a Magyar Immunológiai Társaság és a Magyar Genetikusok Egyesülete díjbizottságainak ajánlásai alapján.

A személyenként, 2 500 000 forinttal járó „Rátz Tanár Úr Életműdíjat” az idén is nyolc pedagógus kapja meg – két-két matematika-, fizika-, kémia-, valamint biológiaszakos tanár. A pályázati feltételekről és a jelölési folyamatról további információk a díj weboldalán.