…mert – egyelőre – a vezető pártok koalícióképessége is változatlanul elégtelen, az őszi osztrák parlamenti választások után. Az államfő pedig annak ad(na) megbízást kormányalakításra, aki talál(na) ehhez megfelelő számú képviselőt a szövetségi parlamentben. (A nyitó képen: Nehammer és Kickl; forrás: digi24.)

Legújabban éppen a szociáldemokraták elnökével folytatott eredménytelen megbeszélést Herbert Kickl, a legtöbb, ám távolról sem elegendő mandátumot begyűjtött Szabadságpárt (FPÖ) elnöke. Sem ő, sem az SPÖ-t vezető Andreas Babler nem talált együttműködési kilátást a két erő között – ami nem csoda e pártok történelmi szembenállásának ismeretében. A szélsőjobboldali FPÖ főnökével folytatott pénteki megbeszélés után Babler úgy nyilatkozott, hogy „a Szabadságpárttal a kormányban egy demokratikus állam – elképzelhetetlen…” Konkrétan meg is nevezte ezeket a kizáró okokat a jogállamiság kérdésétől a neoliberális gazdasági és szociális politikáig, amiket az FPÖ a választási kampány alatt megismételt.

Két napja Babler a néppárti (ÖVP) Karl Nehammerrel, jelenlegi kormányfővel találkozott. A randevú Alexander Van der Bellen szövetségi elnök indítványára jött létre, a célja pedig annak tisztázása, hogy valóban nem tartanak lehetségesnek egy koalíciót az FPÖ-vel, ahogy azt a választási kampányban többször is kifejtették. De egymással sem szívből – holott az osztrák belpolitika évtizedes hagyománya e két nagy párt együtt kormányzása. Most azonban a 183 tagú Nemzeti Tanácsban ketten együtt 92 képviselői helyet kapnak, ami mindössze hajszálvékony többség. Így aztán Babler csütörtökön a NEOS (Új Ausztria és Liberális Fórum) elnöknőjével, Beate Meinl-Reisingerrel és Werner Kogler zöldpárti főnökkel tájékozódott egy jövőbeni együttműködés lehetőségeiről, akár kormányszinten is. Az utóbbiak egyéni elképzelései persze nem teszik egyszerűbbé egy többség megteremtését.

Van der Bellen (aki egykoron ugyancsak zöldpárti volt) lapzártánk utánra magához kérette a Hofburgba a pártvezetőket, annak ismeretében, hogy a „nagyok” számára nem jöhet szóba Kickl szabaddemokratáinak bevonása – de főemberüké aztán végképp nem. Az FPÖ vezére titokban abban bízhatott, hogy a jobboldali Néppártot sikerül elcsábítania, akár Nehammer nélkül is, az utóbbi azonban közölte az államfővel, hogy ez sem várható.