A hazai rendszerváltozás éveit megidéző álomképek elevenednek meg: az olvasó egy képzeletbeli falu, Kopárd mindennapjainak kacagtató és rémisztő jelenetein ámuldozhat. Köpönyegforgatók, szerethető és kevésbé szerethető figurák a Püski Kiadónál most megjelent újabb Radosza-kötet szereplői. A Szent Menyus Társaság lapjai további, sokféle meglepetést tartogatnak.

E könyvajánló szerzője kénytelen ismétlésekbe bocsátkozni. ugyanis a szerző (a bal oldali képen) előző ópuszához, a Kisasszonyok völgyéhez hasonlóan (amiről az Infovilág recenziót közölt) ez a mű is zavarba ejtően sokszínű. Vérbő realizmus vagy rejtvényregény? Nehéz eldönteni, mert keveredik benne a szürrealizmus a groteszkkel, a történelem lenyomata az elszabadult képzelettel.

1989 őszén Kopárd lépest akar tartani a rohanó idővel. Most már nem Marx–Engels–Lenin triumvirátusát kell kultikusan tisztelni, helyettük a településnek védőszentre, sőt ennek a főtéren „felállított” szobrára van égetően szüksége. Ez lesz majd a menő! Meniusra, azaz Menyusra esik a választás, aki afféle mutatványosként, lehetőleg mozdulatlanul (ami nem mindig sikerül) pózol a talapzaton. A figura kiválasztása sem véletlen, hiszen egyértelműen a téeszelnök Garamvölgyi szakasztott mása.

Ide, Kopárdra, vetődik Radosza egykori hőse, a feltámasztott és megfiatalított Rozoga, aki most már Jakab névre hallgat. Ez a Kakuk Marci-féle léha csavargó a megélhetés reményében nem riad vissza semmiféle szélhámosságtól. A helyi nobilitások valójában egy pesti levéltárost vártak, aki krónikásként papírra vetné a község dicső múltját és jelenét. Helyette kapják Jakabot, aki helytörténésznek, sőt szentnek (!), „Szent Jakabnak” adja ki magát. Ő – úgymond – egyszersmind a vándorok és szökevények oltalmazója. Utóbbi „képességeire” hamarosan szüksége is lesz, hiszen egy 15 éves leánykát bújtat a szállásán, aki le akar lépni az állami gyermekotthonból. Jakab a szállásán (ugyanennek az intézménynek a vendégszobájában) rejtegeti Zelmát, ami nem könnyű feladat, mert a szexre éhes igazgatónő minduntalan bekopog, közeledésével zaklatja Jakabot.

A falu közben lázasan készül a „szoboravatásra” és a közelgő választásokra. A valamikori feljelentők, funkcionáriusok, téesz- és egyéb vezetők megalakítják a Szent Menyus Társaságot, hogy közösen bölcselkedve segítsék az átmenetet. Rendezvények sorával – népünnepélyekkel, vetélkedőkkel, műkedvelő előadásokkal, szüreti bállal – próbálják (egyébként sikeresen) fokozni az amúgy is felajzott hangulatot. Az embereket persze kevésbé a mozgó szobor érdekli, inkább a beinduló privatizációra fókuszálnak. Feloszlassák-e a termelőszövetkezet, vegyék vissza mindazt, amit beadtak a közösbe, vagy alakítsák át részvénytársasággá? Az 1848-i forradalom mintájára megfogalmazzák a maguk 12 pontját – „Mit kíván a falu népe?” címmel.

Közben megkezdődik a szovjet csapatok kivonulása; megtér, istenhívő lesz az addig ateista téesz-elnök, kiköltözik a sátán a párttitkár lelkéből, Jakab pedig csodát tesz. A levegőbe emelkedve a szállásán megbűvöli a vécétartályt, hogy amikor távollétében a nála bujkáló, fodrásznak készülő Zelma lehúzza, ne hallatszódjék a víz csobogása, mert ez veszélybe sodorná. A spiritualitás tökéletesítése végett előkunkorodik a régi gróf szelleme is: az ő egykori kastélyában működtetik most a gyermekotthont. A kékvérű ős egy papirusztekercset ad át Jakabnak, amelyen a jövővel kapcsolatos jóslatok olvashatók.

Dióhéjban ennyi a regény cselekménye, illetve valamivel több. Ám hibát követnék el, ha e könyvismertetőben az összes poént lelőném. Ahhoz, hogy megtudjuk: életben marad-e a végén Jakab, sikerül-e csillapítania némileg az igazgatónő szexéhségét, el kell olvasni a könyvet az utolsó betűig. S hogy érdemes volt-e, azt magának az olvasónak kell majd eldöntenie.

Befejezésül, kedvcsinálónak idézem a borító szövegének részletét:

„A Szent Menyus Társaság a kirekesztés elleni tiltakozás regénye, egy fordított értékrendben működő közösség tablója. Babonák, begyepesedett szokások és joghézagok keretei között élnek a képzeletbeli Kopárd lakói, s a helyzetet az álszent elöljárók ki is használják. 1989 végén a korábbi feudálkommunista rendszer már nem működik, az új, vadkapitalista világ pedig még nem alakult ki. Ami törvény mégis érvényben maradt ebben a zűrzavarban, az a köpönyegforgató tótumfaktumoknak kedvez, az elesetteket pedig sújtja.

Nem lányregény, nem is történelmi krónika a Szent Menyus Társaság. Az egyén és a közösség, a valós érték és a megszokás, a fejlődni akarás és a röghöz kötöttség tragikomédiája olykor realista, máskor lírai hangon, csodával és gyógyító szándékú humorral fűszerezve.”