Az újságíró archívumából: Győrnek nincs műszaki múzeuma

Van Győrnek, immár évtizedek óta eredetileg műszaki főiskolája, amely eléggé nem dicsérhető és tisztelhető módon a Széchenyi István nevét viselő és csaknem univerzális univerzitássá nőtte ki magát az évtizedek során. (A nyitó képen: a drezdai műszaki gyűjtemények, azaz múzeum impozáns épülete.)

Van Győrnek (a telefonkönyv szerint) szakképzési centruma, benne a többi között jó nevű és nagy múltú építő-, fa-, gépipari, közlekedési, mechatronikai és informatikai szak- és szakközépiskolákkal, szakgimnáziumokkal…

Jó néhány, persze, évtizedekkel ezelőtt is létezett, mint például a 19./20. század fordulóján alapított M. Kir. Állami Fa- és Fémipari Szakiskola, a későbbi Jedlik Ányos Gépipari Technikum, a mai („végtelen” nevű) Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma,

Szakközépiskolája és Kollégiuma… Miután megszűnt Győr talán legrégebbi iparága, a textilipar, vele együtt eltűnt a Rejtő Sándor Textilipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet is. A kiváló minőségű épülettömböt megkapta a katolikus egyház, és már két évtized óta Prohászka Ottokár Katolikus Általános Iskola és Gimnázium a neve – mindennemű textilipari képzés nélkül.

Győr a 20. század utolsó évtizedeiben, különösen pedig a 21. század elején szédületes fejlődésen, változáson ment át, és e fejlődés (minden remény megvan rá) folytatódik. Mesterségek, iparok tűntek el, és léptek helyükbe a kor követelményeinek megfelelő újak. A változás (arányait tekintve) legalább akkora volt, mint a 19./20. század fordulóján és utána. Már a 20. század közepén fölvetődött a gondolat és kibontakozni látszott a törekvés: Győrnek meg kellene őriznie az egykori mesterségek és iparok emlékeit, mert a haladás helyreállíthatatlanul elsodorja őket és a feledés jótékony (?) homályába vésznek.

Ezt felismervén, nagyon ifjú zsurnalisztaként sürgettem jó öt év fél évtizeddel (!) ezelőtt a négy folyó városa ipari (mű)emlékeinek, eszközeinek a megmentését. Íme a megyei napilapban 1964. február 16-án megjelent írásom:

A soproni Központi Bányászati Múzeum a Templom utca 2. szám alatt.

„Híres, nagy tudású, ta­pasztalt emberrel beszéltem a minap. A technikai hala­dás egyik úttörőjével, szor­galmazójával, békés, de áll­hatatos harcosával, dr. Fal­ler Jenővel (*Selmecbánya, 1894. szeptember 25. – + Sopron, 1966. december 23., bányamérnök, a műszaki tudományok kandidátusa – a szerk.), a Központi Bá­nyászati Múzeum (élete fő művének eredményeképpen 1957-ben nyílt meg – a szerk.) a Központi Bányászati Múzeum igazgatójá­val Sopronban (Templom utca 2. – a szerk.). Megmutatta az ország egyetlen – moz­gó-múzeumát, ahol kicsiben ugyan, de éppen úgy dolgo­zik, forog, kattog vagy csi­korog minden, mint az iga­zi, nagy bányákban. Megmu­tatta híres bányászok, mér­nökök képét, munkáit az elsárgult, gyűrött újságokban, könyvekben és lelkesedve beszélt arról, mennyire fon­tos ez a létesítmény. Kris­tálytiszta érvei meggyőztek, és talán nem is lett volna fontos megnéznem a sok-sok ezer elismerő, dicsérő, érdeklődő levelet, amit az ország különböző részeiből és Eu­rópa négy sarkából írtak hozzá: a megalapítóhoz, az igazgatóhoz, a tudóshoz, a tanárhoz, az emberhez … – És ti mit csináltok az „arany Győrben”? – tette fel a kérdést. Tudtam, hogy mire céloz, az iparra és megőrizetlen, szertehordott, porosodó, rozsdásodó, szuvasodó, enyésző emlékeire.

Aztán – mintha ő is győri lenne, akinek legfőbb gondja a győri ipari emlékek összegyűjtése, megóvása – lelkesen magyarázni kezdte: fontos, nagyon fontos dolog lenne mielőbb megkezdeni a munkát. – Csak egy vitrint töltsön meg minden üzem, gyár – sugallta a jelszót, de az felhívásként hangzott.

Igaza volt és igaza van dr. Faller Jenőnek. Győr és Győr-Sopron megye Magyarország egyik legjobban iparosított városa, megyéje.

Textíliái messze földön híresek; vagonjai, motorvonatai nemcsak Európa, hanem Amerika, Ázsia és Afrika sínjein robognak. – Az első gőzerővel működő olajütő 1851-ben kezdte meg működését Győrött, az akkori olajgyárban. Nem sokkal azután, 1868-ban a gázmű, 16 év múlva a vízmű megnyitásáról adtak számot a lapok. – Hetven esztendeje fekszenek a villanykábelek Győr utcái alatt…

Van műszaki emléke Győrnek bőségesen! Jedlik Ányos győri paptanár 1861-ben dinamót szerkesztett! Elsőként a világon. A Wilhelm Pieck Járműipari Műveknél köbméterszám porosodnak a gyártmányok tervei, technológiák, újítások, ésszerűsítések, üzletkötések leírásai. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár – a hajdani Kühne-gyár – padlásán az üzem eddigi majdnem összes termékének egy-egy példánya fellelhető. A Győri Textilipari Technikumban még dolgoznak – de nem sokáig – a különféle gyáraktól kapott szövőgépek; sok közülük még fából készült.

Selejtezni szeretnék őket, azonban kár lenne értük. Ipari, műszaki emlékek. A napokban a Jedlik Ányos Gépipari Technikumból elszállították a fővárosba az első, Magyarországon készült 16 tényleges lóerejű Diesel­-motor utolsó alkatrészeit is.

Sajnos, ez sem magyar, hanem német példa: részlet a Majna menti Hanau Großauheim városrészének ipartörténeti múzeumából.

Évek óta nyilvántartott ipari műemlék volt. Az iskola alakulása óta a transzmissziós meghajtást szolgálta…

Tizenhét tagegyesülete van Győrött a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetségének. Ha csak 30 aktív tagot számítunk is minden csoportban – az ötszáztíz mérnök, technikus, közgazdász, olyan emberek, akik biztos tennének valamit az ügyért: a műszaki múzeum létrehozásáért.

Tavaly (1963!) tavasszal a Xantus János Múzeumban modellkiállítást rendeztek. A kiállítás anyagának háromnegyed része még most is ott van a múzeumban. – Az alap már megvan, és szorgalmas, gyűjtögető munkával növelni lehetne. A megyei képviselőcsoport magáévá tette a gondolatot: mielőbb kellene egy műszaki (iparági) múzeum a városba.

Néhány év múlva megkezdődnek az előadások a győri műszaki egyetemen. A fiatalok kutatni, dolgozni akarnak majd, hiszen lehet, hogy éppen Győr vagy a megye iparával kapcsolatos feladatuk is lesz. Az ő munkájukat is megkönnyítenénk vele, ha már most megkezdenénk nemcsak szorgalmazni, de tenni is valamit a műszaki múzeumért.

Csak egy vitrin kellene, és egy-egy lelkes ember minden vállalatnál. Egy kis üvegszekrény, ahova összegyűjtenék a gyár legbecsesebb műszaki emlékeit – látnák a dolgozók, hogy ilyenek is vannak.

Ipari múzeumként hasznosítják a Bocholti Textilműveket Észak-Rajna-Vesztfáliában.

Csak egy-egy ember kellene, aki felkutatná és számba venné üzemének ipari műemlékeit, munkásmozgalmi hagyományait, aki krónikása lenne ma még porosodó, porladó, patinás javainknak.

Tudom jól, hogy az ország pénzével csínján kell bánni. Nem követelhetünk máról holnapra ötemeletes, üvegből, acélból, betonból épített palotát műszaki múzeum címén. Addig is: gyűjtsük össze minden fellelhető, ipariemlék-számba menő értékünket, műszereket, módszereket, terveket, könyveket, jegyzeteket, hogy alkalomadtán már csak berendezni kelljen a jövő Győrének Győr-Sopron megye műszaki múzeumát.

* * *

Az ám, a reménytől sarkallván, mostanság megpróbáltam föllelni Győr műszaki emlékeinek múzeumát, gyűjteményét. A legnagyobb sajnálatomra nem találtam. Igaz, a valamikori megyei múzeum sok év óta zárva (állítólag átalakítás és bővítés miatt), információt a Xántus János Múzeumból Rómer Flóris Múzeummá átnevezett intézményben nem kaptam (igazgatónőjét hónapokkal ezelőtt menesztették). A neten egy nem frissített tájékoztató szerint az egykori Xántus múzeum „gazdag céhes, numizmatikai és cserépkályha-gyűjteménnyel rendelkezik”, csak éppen nem látható, az állítólagos rekonstrukció miatt évek óta raktárban pihen a múzeumi anyag. Azaz nem az összes, mert a cserépkályha-kiállítást külön épületben, a Fruhmann-házban helyezték el, és látogatható…

* * *

Egyetlen kattintás az interneten, és műszaki múzeumok, gyűjtemények tömkelege zúdult a számítógépem képernyőjére. Írásom illusztrálására belőlük válogattam néhányat.  Csak érdekességképpen: a példaként említhető drezdai Technische Sammlungen alapjait akkor rakták le a szász fővárosban, amikor szerénységem az 1960-as évek első felében szót emelt a győri ipari-műszaki emlékek gyűjteménybe rendezéséért. A drezdai létesítményt, a Polytechnisches Museumot 1975-ben műszaki múzeummá léptették elő, 1992-ben pedig a műszaki gyűjtemények (Technische Sammlungen Dresden) nevet kaptaalapos szakmai korszerűsítés, gyűjteménycsoportosítás, korszerűsítés után. A múzeumot egyébként a valamikori Ernemann-Kamerawerke (optikai, finommechanikai és fényképezőgépgyár) impozáns épületébenahol egykoron a híres Pentacon fényképezőgépek készültekrendezték be.