(Iván Gizella írása) Apa, apa! Gyere, gyorsan, megvan az ötlet, gazdagok leszünk! Na, ülj csak le, mindjárt elmondom.

– Muszáj?

– Nem akarsz gazdag lenni? Nem akarod Lölőt lepipálni?

– Megbolondultál, asszony?

– Nem én! Csak hallgass meg! Tudod, van a mi nagyfőnökünknek, annak az áldott jó embernek, aki szívén viseli a sorsunkat… az az ötlete…hogy a nyugdíjasok visszakapják az áfát a zöldségek, gyümölcsök, meg a tejtermékek után.

– Felejtsd el, abból nem fogunk meggazdagodni. S megsúgom neked anyus, semmit nem fogsz visszakapni.

– Nem lehetsz ilyen kishitű. De én is megsúgom, nem is kell nekem az a pár forint, én nagyban gondolkodom.

– Ne rémíts már!

– Nem én…

– Jó, jó, akkor halljuk. Ne mondd azt, hogy nem hallgatlak meg, mert aztán véletlenül szokás szerint egy éjjel aláírják az isztambuli egyezményt és akkor bepanaszolsz…

– Apuskám, mi fogjuk az új pénztárgépeket megalkotni és forgalmazni.

– Megalkotni? Forgalmazni? Cégünk sincs már. Ja, és minek ide új pénztárgép?

– Mert a mostaniak nem képesek levonni az áfát, nem képesek felismerni a vonalkódot a nyugdíjas-igazolványon, s nem képesek a napi árváltozásokat sem nyomon követni. És hidd el, az az ötlet, hogy egy kártyával oldja meg a kormány az egész problémát, nem fog működni.

– Aha…Folytasd csak!

– Szóval, a kereskedők ott lesznek megfürödve, mert nem tudják a nyugdíjasokat kiszolgálni.

– Jó, jó, de ki csinálja meg a prototípust?

– Ki? Hát a Tóni! Ő a feltaláló. Bevesszük őt is az üzletbe. Úgyis kevesebb lett most a dolga. Meg Lölőt is. Ő benne van már nyakig a kereskedelemben. Sőt, mivel nagy szállító kapacitásra is szükség lesz, Jani is jöhet. Jó fiú az, csak a mozdony füstje megcsapta kicsit, de ha pénz szagát érzi, azonnal tudja, mit kell csinálnia.

– Nem mondom, hogy rossz ötlet, de mi lesz ebből nekünk a hasznunk? Ezek a nagyágyúk lerobbantanak minket hamar a vár faláról.

– Tudod jól, hogy minden innovációban az ötlet ér a legtöbbet. Azt meg mi adjuk. Vagyis úgy tervezem, minden bevétel hetven százaléka a miénk. Szóval új szoftver, új hardver, új pénztárgépek. Új nyugdíjas kártyák, azt is kell majd csináltatni, mindenütt tájékoztató feliratok, reklámok a tévében, a rádiókban az óriás plakátokon, a boltokban, a parkolókban. Micsoda pénzek ezek! Sőt, konzultáció is lesz, mind a két és félmillió nyugdíjas kap egy levelet. Amivel persze nem kell nekünk foglalkozni, majd a mesterséges intelligencia feldolgozza.

– Látom, alaposan kikupálódtál az utóbbi években.

– Na hallod! Volt kiktől tanulni. De addig is, míg a kormány rágódik ezen a gumicsonton én beiratkozom egy szoftverfejlesztő tanfolyamra, hogy kellő ismereteim legyenek a Tónival való tárgyaláshoz, mert a végén még képes és ellopja a koncepciómat.

– Anyus, hová rohansz? A szabadalmi hivatalba, levédetni az ötletemet még Tóni előtt, mert bekapcsolva hagytam az ájfont, s tudod, az is hallgatózik.