Örök tél: filmjegyzet egy néző szemével

(Kolláth György írása) Nemes gesztusként sok százezren láthattuk online az „Örök tél” című magyar filmet. Méltán árasztották el az internetet a pozitív szakmai kritikák, s az elismerő nézői vélemények róla.

Külhoni sikert is elért a film; Gera Marina megkapta a legjobb színésznőnek járó Emmy-díjat; jogosan. Ez esetben a „történelmi” jelző sem melldöngető hatáskeltés. Filmbéli partnere: Csányi Sándor (junior!) is a remek szerepében a legjobb formáját hozta. Szinte minden más is a helyén van ebben a megrendítő filmben.

Nem a semmiből jött az alkotók jó eredménye: Szász Attila és Köbli Norbert több korábbi, közös munkája megelőlegezte a „nagy dobást”, íme! Ez a film erőteljesen, elemi humanizmust szomjazva, egészen egyes családi metszetig lejutva, mégsem naturálisan, hanem lélektanilag is meggyőzően, hitelesen mutatja be a “málenkij robot” borzalmát, és benne a túlélési ösztön praktikáit.

Jók a karakterek, a helyszínek, a beállítások, az igénybe vett hatáselemek. Nem esik abba a csapdába, hogy egyfajta feloldozásként a filmbéli szerelmes pár heppiendjét nyújtsa a végjátékban, és legfeljebb a nézőre bízza azt a fajta lamentálást, hogy vajon ki is járt jobban a svábok kitelepítése után. Nem von párhuzamot, illetve ellentétpárt Auschwitz és Donyeck között, sőt, a filmben egy szovjet tiszt a maguk szempontjából próbálja elmagyarázni a kényszermunkára kötelezés jogi-morális alapjait.

Ha rendkívüli, hatásos, nívós, egészében véve korrekt mű születik játékfilmként, akkor a tárgyilagos néző eltekinthet a történelmi-politikai háttér itt nem ábrázolt egyéb összefüggéseitől: úgy, mint igazságtétel egykor Magyarországon és másutt, a háború veszteseinek és nyerteseinek korábbi és kései hozzáállása a rettenethez. Nem téma itt pl. a volksbundisták szerepe a háború alatt, de jelen van a megtorlás kollektív büntetése, amely e helyütt nőket, gyermeklányokat ért totálisan, dermesztő kíméletlenséggel. Így volt, így lehetett.

A film ugyanakkor határainkon túli színtérben, súlyosan jelen van és lesz is még. Túl a honi fair értelmezésein, az üzenete nemzetközi súlyt kap, ilyen hatásával számolni érdemes. Erre tekintettel a hiba, a bizarr oldalvágás: kár. Két mozzanatra utalnék, nézőként, semmiképp’ sem történész szakértőként.

Az M5 televízió így ajánlotta ezt a művet:  „A Félvilág és A berni követ alkotóinak, Szász Attila rendezőnek és Köbli Norbert forgatókönyvírónak új filmje a 250 ezer, a Szovjetunióba deportált magyar állampolgárnak állít emléket, akik közül 100 ezren soha nem tértek haza.”

Ide vonatkoztatható módon a film végén, 1:49:54-nél ugyanakkor ez olvasható: „1944/45-ben Sztálin parancsára Churchill és Roosevelt tudtával és beleegyezésével, hétszázezer magyar férfit és nőt hurcoltak el kényszermunkára. Közülük háromszázezren sohasem tértek haza. Akik hazatértek, családjuknak sem mesélhettek a lágerévekről.” Kérdés, megjegyzés: a 700 ezer és a 250 ezer fő vajon mennyire esik egybe: egy helyen magyar állampolgárról, másutt elhurcolt férfiról és nőről írnak; s a hazatérők száma is drámaian különböző. Kinek (lett volna) a dolga ezeket a számokat megalapozottan megadni, akkor is, ha játékfilmről van szó? Mindez nem játék (nincs bruttó-nettó)! A hitelesség kulcskérdés.

Churchill és Roosevelt „beleegyezéséről” ír a felirat. Miféle beleegyezés verifikálható? Sztálin talán kért, kapott ilyet, s pláne azt illetően is, hogy pl. az ígért háromhétnyi kukorica-törést vétlen nők négyévnyi embertelen bányamunkája jelentse? Az emberiesség nevében is harcoló szövetségesek vezetői „szabad kártyát” adtak volna még a saját polgáraival szemben is szörnyeteg, megbízhatatlan Sztálinnak? Nem kellett volna legalább ide egy forrásmegjelölő lábjegyzet, ha már ez az igazság?! Az „Örök tél” végén ez a „vörös (vagy másmilyen) farok” senkinek sem használ, de ártani képes.

A szereplők, közreműködők, alkotótársak (-internetes forrrásból):

Szász Attila rendező, forgatókönyv író, Köbli Norbert forgatóköny író, Lajos Tamás és Köves Ábel producerek, Nagy András operatőr, Hargittai László vágó, Parádi Gergely zeneszerző, Major Csaba hangmérnök, Horváth Viktória és Nánássy Zsolt látványtervezők, Kemenesi Tünde jelmeztervező; továbbá a legfőbb szerepekben: Gera Marina Irén szerepében, Csányi Sándor Rajmundként, Döbrösi Laura Anna megformálójaként, Kiss Diána Magdolna, mint Éva, Farkas Franciska, mint Rózsa, Kurta Niké, mint Vera, Orosz Ákos Fábiánként, Für Anikó Irén anyjának a szerepében, valamint Gáspár Tibor Irén apjaként nyújt jó alakítást. Az alkotók ügyeltek arra, hogy a műben elhangzó sok orosz mondat autentikus forrásból, illetve módon szóljon. A 2017-ben készült film honi premierje 2018-ban volt itthon, mára vált jelentős sikerré.