(Írta: Józsa Márta/klubradio.hu) 10 692 év. Ennyi időre lenne szüksége a legrosszabb állapotban levő vízszolgáltatónak a vezetékek teljes felújítására, ha a mai ütemben haladnak. Az országos átlag amúgy 280 év, és alig akad olyan vízmű, amelyik abban az anyagi helyzetben van, hogy akár már száz éven belül is rendezhetné a helyzetet.

Eközben tízezrével élnek úgy emberek, hogy kilométereket kell megtenniük egy vödör vízért, mert vagy nem tudták fizetni és kikötötték a házukban, vagy soha ki sem épült a vezeték, esetleg véglegesen amortizálódott.

Sokan élnek közülük falvakban, amelyek helyzete most már minden bizonnyal egyre remekebb lesz. Ha víz nem is, de a lé dőlni fog, minden faluban lesz bankautomata, hozzá lehet majd jutni alaptörvényben foglalt jogunkhoz, a készpénzhasználathoz. Így aztán Mari néni reggel felkel, behordja a közkútról a vizet – szerencsés esetben van ilyen a közelben, ha még nem zárta le az önkormányzat, hogy ne használja ingyen a falu vizét. Majd elbattyog a központba, ahol a régen bezárt posta épületének falán ott ékeskedik egy vadiúj ATM.

Sokáig idegenkedett ugyan a bankkártya használatától, részint, mert úri huncutságnak tartja, részint, mert az is pénzbe kerül, de mióta a pénzes-, sőt semmilyen postás sem jár feléjük, kénytelen volt modernizálódni.

Pedig ahogy a tévében látta, hasonlóan a bérből és fizetésből élő miniszterelnökhöz, ő sem akart volna a bankok rabszolgája lenni. Mondjuk: nem is álmodik akkora köteg bankóról, mint amekkorát amaz a Bakáts utcában szokott előkapni csak úgy pőrén, a zsebéből, egy nepper megszokott mozdulatával, hogy a munkájukat végző újságírók félresöprése után besétálhasson azután egy kapualjba.

Mari néni az összegnek a töredékével is megelégednék, de nem panaszkodik, érzi a gondoskodást. Kicsit sajnálja, hogy nem kell bemennie már kápéért a városba, az utazás ingyen volt, legalább szétnézett a piacon. Ennek azonban amúgy sem lesz már értelme, hiszen, ha a kofával alkuszik meg, akkor nem jár jól, mert nem kaphatja vissza a sárgarépa meg a tojás áfáját.

Sajnos most, hogy a faluban bármikor használhatja az automatát, már nem mondhatja az urának, hogy nincs otthon készpénz kocsmára. Mert hogy a kocsma is újranyit, futja abból a hárommillából, amire a kocsmáros pályázhat közpénzből.

Szerencsére a teremtésben kettes személyi számhoz jutottak sem maradnak szórakozás nélkül, ők az újraindított templomfelújítási program következtében méltóbb körülmények között hallgathatják majd az igazságot arról, hogy mely isteni sugallat által felkent földi erőnek köszönhetik a sok mennyei adományt.

Előbb-utóbb eljuthatunk oda is, hogy az alaptörvényben szereplő teremtési sorrendet nemcsak a szószékről támasztják alá. Percig nem lepődnénk meg, ha rövidesen létrejönne a személyi számok kiosztási rendjét tudományos alapon megmagyarázó Nemzeti Kreacionista Intézet, melynek dolgozói természetesen kesben vihetnék haza hó elején azt a pár milliót. Darwin tanait pedig idegenrendészeti eljárásban kitiltanák az országból.

A covid-járvány után volt egy felmérés; öt országban: a Visegrádi Négyekben, valamint Szlovéniában kutatták, hogy mennyire szoktak át az emberek a kártyás fizetésre. A legtöbben Magyarországon siratták a készpénzt, és az is kiderült, hogy az életkor mellett az iskolázottság is gátat jelenthet a digitális fizetési megoldásokra való áttérésben. Nálunk, például, az alapfokú iskolai végzettségűek fele kizárólag készpénzt használ, ami jól mutatja a fizetési megoldásokkal kapcsolatos oktatás fontosságát.

Az elemzés természetesen kitér arra, hogy a készpénzhez való ragaszkodás egyik lehetséges motivációja hagyományosan az adóelkerülés lehetősége. Azt nem kérdezték, hogy lehet-e ebből alapjogot konstruálva a legszélsőségesebb ámokfutóknak kedvező választási kampánycélokat követni.

De jó hír mindenkinek, hogy menekülés kényszere esetén jobb egy kitömött buksza, mint akár egy pakli plasztikkártya. De futhatja a zsozsóból kokóra, vagy a mi kis falunkban herbálra is…akár védelmi pénzre.