Ki ne szeretne egy olyan országban élni, ahol magától értetődő az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait? (A nyitó képen: az Európai Parlament Magyarországon járt küldöttségének sajtótájékoztatója Budapesten, 2021 őszén; foto: Isza Ferenc.)

Erre a kérdésre nyilván mindenki azonnal igennel válaszol. Még azok is, akik e fogalmak mögött nem ismerik, vagy nem értik a pontos tartalmat. Sokan, nagyon-nagyon sokan vannak errefelé, akik a pontos tartalom ismeretének hiányában, vagy azért, mert úgy vélik, ezek nem lényegesek a saját létezésük gyakorlatában, ahol a fő szempont olykor a puszta biológiai túlélés: az enni, inni, fedél alatt hálni lehetőségének megteremtése, mindezt afféle elméleti okoskodásnak, „úri huncutságnak” tekintik. Ők könnyen kiegyeznek, sőt megbékélnek ezen normák teljesülésének hiányával vagy hézagos megvalósulásával.

Magyarországon örömünnep volt, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, hiszen ezzel úgy érzetük, megérkeztünk oda, ahová évszázadok óta igyekeztünk. Befogadott minket az az államközösség, aminek alapértékeit elfogadtuk. Szerződtünk, aláírtunk, elköteleződtünk, jövőt építettünk.

Csakhogy immár másfél évtizede zajlik az az ellenirányú folyamat, ami ütemesen és határozottan távolítja hazánkat az önként és örömmel vállalt közösségtől, „az Unión kívül is van élet” szlogen jegyében. Az európai alapértékekként ismert hat kritérium szinte mindegyike súlyos csorbát szenved Magyarországon, ahol az a nép, amely nagy többséggel felhatalmazta elöljáróit a csatlakozásra, most apatikus egykedvűséggel, nemtörődöm könnyelműséggel, tudatos ostobasággal felvértezve lemondana mindarról, ami egy társadalmat a 21. században élhetővé tesz. Ezek az értékek közösek a tagállamokban és olyan társadalmat erősítenek, amelyben a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség érvényesül. Mi nekünk mindez?

Hamarosan EP-képviselőkből álló öttagú küldöttség érkezik (reméljük, beengedik és szóba állnak vele) Magyarországra, hogy értékelje a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok területén történt legújabb fejleményeket.

A képviselők háromnapos budapesti látogatásukon (április 14–16. között) az uniós értékek magyarországi állapotával kapcsolatos témákat vizsgálnak meg, a többi között az igazságszolgáltatás függetlenségét, a média szabadságát, a tudományos szabadságot, az átláthatóságot és a korrupcióellenes intézkedéseket, a civil társadalom helyzetét, illetve az LMBTIQ-személyek jogait. Programjuk szerint találkozni fognak a kormány képviselőivel, az országgyűlés tagjaival, az igazságszolgáltatás, a független és helyi hatóságok képviselőivel, valamint a civil társadalom képviselőivel az összes érintett területről.

Az Európai Parlament hivatalos kiküldetéseit az eljárási szabályzatnak megfelelően végzi. Egy bizottság dönthet úgy, hogy a parlament demokratikus ellenőrzési jogkörének gyakorlása keretében és a bizottság felelősségi körének megfelelően kiküldetéseket szervez egy tagállamba, EU-n kívüli országokba vagy nemzetközi konferenciákra.

A mostani küldöttség megbízást kapott arra, hogy a bizottság legutóbbi, 2021 októberében Budapesten járt delegációja óta a demokráciával, a jogállamisággal és az alapvető jogokkal kapcsolatos magyarországi fejleményekre összpontosítson. A delegáció következtetései információkkal szolgálnak az Európai Parlament folyamatban lévő erőfeszítéseihez, valamint a 7. cikk (1.) bekezdése szerinti, még 2018-ban indított eljárással kapcsolatban.

A küldöttség az állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottság képviselőiből áll. A delegációnak a látogatás és tájékozódást követő jelentése minden bizonnyal hatással lesz Magyarország európai megítélésére, és nem csak pusztán arra, hanem a Hogyan tovább?-ra is. Igaz, ebből a szövetségből, az Európai Unióból még senkit sem raktak ki, de azt, hogy kerékkötőnek, szerződésszegőnek lenni milyen, már egy ideje éreztetik Magyarországgal. Hogy mi jön még ezután – az a mi felelőségünk is, akik hallgatunk, bár már rég kiáltanunk kellene.