Gyorsan a legelején bocsánatot kérek mindazoktól, akiket valamiképpen megbátana vallomásom: istentelen vagyok. Nem afféle pernahajder, akit ezzel a szóval is szoktak illetni, hanem tényleg. (A nyitó képen: görög istenek párban; familie.de.)
Nem volt ez mindig így, az évtizedek lerakódásai hozták, és lelkemre mondom, nincs köze semmiféle ideológiai vagy pláne politikai befolyásnak. Tisztelem mások hitét, meggyőződését, s ha lehet, elkerülöm a tromfos vitákat.
Én sem voltam ezzel mindig így. Római katolikus keresztény lennék. Megkereszteltek, voltam elsőáldozó, bérmálkodtam (unokabátyámtól ebből az alkalomból Poljot karórát kaptam, akkoriban ez volt a szokás). Jártam hittanra, ministránsgyerek is voltam párszor, de ez hamar abbamaradt. Történt, hogy egy alkalommal a sekrestyében demizsonban álló bor helyett a mellette lévőből almaecetet töltöttünk a szent serlegbe. (Persze, pusztán véletlenül…) Akkoriban még az oltár felé fordulva miséztek, így csak azt láttuk, hogy a plébános úr szokása szerint fenékig kiitta az edényt, aztán szörnyen rázkódik a válla. A mise végén a sekrestyeajtón belépve aztán jobbról-balról kaptunk egy-egy komoly nyaklevest…
De nyomkodtam a templom orgonájának fújtatóját is. Vasárnaponként menni kellett a „kismisére” – ilyenkor mindig kaptunk öcsémmel egy-egy forintot cukrászdára. Igaz, egy idő után rájöttünk, elég nekünk a fele is (ötven fillér volt egy gombóc fagyi), Nem kell feltétlenül misére menni, mindig akad egy-egy haver, aki pénzért, fagyiért elmeséli, miről prédikált a pap. Mert otthon ezt kikérdezték… Később Győr-Szabadhegyen laktunk, a templom szomszédságában, gyakran fociztunk a fiatal pappal, aki sose kérdezte, mikor gyóntunk legutóbb. Egyszer egy baráti családdal autós túraversenyen votunk, a pihenőkön helyismereti teszteket kellett kitölteni. Pápán nehezen boldogultunk a kérdésekkel, javasoltam, menjünk be a templomba, kérjük a pap segítségét. Hibátlan lett a teszt, indulhattunk tovább a Wartburggal (ez volt a versenyautónk).
Teltek az évek, nőttünk, elköltöztünk, egyre ritkultak a templomba járások, egyedül a karácsonyi éjféli mise nem maradhatott ki. Bár a Pater nostert (Miatyánk) a mai napig el tudom mondani latinul, majdnem hibátlanul…
Később, egyszer Tihanyban jártunk családostól, és persze bementünk az apátsági templomba. Sokan voltak valami csendes imaórán. Egyszer csak a négyéves fiam jó hangosan megszólalt: Apa, itt lakik a szegény templom egere? (Hogy ezt kitől hallhatta…)
Mindig imádtam olvasni, nem ritkán, ha jó könyv akadt a kezembe (bár rossz könyvet nem ismertem) még éjjel a takaró alatt is, zseblámpa fényénél. Aztán jött a középiskola, majd az egyetem bölcsészkara irodalom szakon. Hát volt olvasnivaló, de csőstül. És a Biblia. Mert a világirodalom (de a képzőművészet és a zene is) tele van a megértéshez szükséges biblikus utalásokkal. Igen ám, de nemcsak kereszténység van a világon, hanem sok más vallás is. Volt mit megismerni… Velük jutottam el a felnőttkoromig és mai gondolkodásomig.
Néhány görög isten a tucatból. (A kép forrása: www.twinkl.pt)
Pár évvel ezelőtt egyszer csöngettek, egy fiatal pár állt a kapu előtt. A fiú elegáns fekete öltönyben, nyakkendőben, a lány fekete kosztümben, fehér blúzban, Nyári kánikula volt, harminc foknál is nagyobb hőség. A fiatalok udvariasak, tisztelettudók voltak, kérdezték, lenne-e pár percem a számukra. Istenről szeretnének beszélgetni. Időm rengeteg, jöjjenek be, a teraszon tudunk beszélgetni. Kávét nem kértek, a hideg üdítőt hálásan fogadták és rögtön nekem szegezték a kérdést, hiszek-e Istenben. Melyikben? – kérdeztem vissza, ezen aztán igencsak meglepődtek. Tanácstalanul néztek egymásra, és hogy kisegítsem őket látható zavarukból, hozzátettem: mert igen sok isten létezett, létezik a világon, talán ahány nép, annyiféle.
Mióta ember az ember, mindig volt istene. Hogy csak a legismertebbeket említsem, az ókori görögök vagy egy tucatnyit imádtak, őket névváltoztatással majdnem mind átvették a rómaiak, ráadásul a legtöbb családnak külön-külön is volt saját házi istene. Az istenek arra kellettek, hogy higgye az ember, van nála erősebb, mindenható, akihez, akikhez segítségért fordulhat bajában. Aztán beszélgettünk a fiatalokkal erről még jó ideig. Azzal búcsúztam el tőlük: látják, ezért vagyok istentelen, vagyis finomabban fogalmazva inkább még nem választottam magamnak. Remélem, ezeknek a fiataloknak erős volt a hitük, és nem ingattam meg benne őket…
…magammal meg majd elleszek valahogy, Csak a világ változhatna valami jobb irányba – isteni sugallatra.
