Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tavalyi befolyás-barométer szerint Magyarország 4. legbefolyásosabb személye (Orbán Viktor, Csányi Sándor és Mészáros Lőrinc után). Valóban: fiatalon, Győrből indulva, karriert futott be, míg a csúcsra jutott. Még amolyan „kiscserkész” volt, amikor először találkoztunk a helyi Fidesz szerény irodájában valami feledhető sajtótájékoztatón. Kemény pártpropagandát nyomott, a végén nem álltam meg, hogy megkérdezzem: „Mondd, Péter, el is hiszed, amit mondasz?” Csak nevetett, sértődöttség nélkül. Akkoriban, ha az újságíró kérdezett, még nem rakták nyomban feketelistára. És bár Szijjártó pályája viszonylag gyorsan vezetett a miniszteri bársonyszékig, győri működése, például az önkormányzatban, korántsem volt zavartalan. (A nyitó képhez: arról nem szóltak a hírek, hogy járt-e a Lenin-mauzóleumban…)

Keményen összerúgta a port Balogh Józseffel, aki 1994-2006 között a város polgármestere volt – örökítettem meg a Kisalföld 2007. szeptember 1-jei számában.
«Helyes döntésnek tartja Szijjártó Péter győri frakcióvezetői lemondását Balogh József. A szocialista országgyűlési képviselő lehetőséget lát rá, hogy csökkenjenek az elmúlt egy évben tapasztalt konfliktusok az önkormányzati munkában.

„Nem fogok gorombáskodni, és hajlandó vagyok az új fideszes frakcióvezetővel együttműködni” – mondta Balogh József tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyet annak kapcsán tartott, hogy Szijjártó Péter bejelentette lemondását az önkormányzati Fidesz-frakció vezetéséről. Szijjártó Péter a közvélemény szemében már-már „főpolgármesternek” tűnt föl, s ha nem is volt így, megnyilatkozásaiban erre törekedett, jegyezte meg Balogh József. „A lemondása kapcsán adott interjúban a fideszes politikus hozza szokásos formáját, amikor féligazságokat vagy ferdítéseket hirdet egyéves tevékenysége »eredményeit« taglalva, szemrebbenés nélkül elkönyveli mások érdemeit, önmagát tekintve kiindulópontnak.”
Ennek bizonyságául a sajtótájékoztatón Balogh József felsorolt néhány példát. Egyebek között, hogy a Széchenyi tér sokat emlegetett felújítási terve még 2002-ben elkészült, 70 millió forintos költséggel el is kezdődött a munka. A folytatáshoz több mint 1 milliárd forintos állami támogatást kellett kérni, a város képviselő-testülete nem vállalta fel, hogy díszes teret építsen a belvárosban, amikor a peremkerületekben számos helyen rosszak az utak és még járda sincs. Az akkori pályázat nyert, de az államkassza közben kiürült. Balogh József elmondta: tudatosan félrevezető és nevetséges Szijjártónak az az állítása, hogy „útjára indítottuk a panelprogramot”. A panelházak energiatakarékos felújítása Győrött 2001 óta folyamatosan közismerten kiemelt feladat. Eddig mintegy 6 ezer lakás készült így el, s az idei csaknem 2500 lakás felújítására még az előző önkormányzat hozott döntést és rendelt hozzá fedezetet is. Hasonló a helyzet az útépítésekkel, az előző közgyűlés nemcsak a tételes út-korszerűsítési és útépítési programról döntött, hanem a pénzügyi fedezetet is biztosította, nagyon kedvező hitelszerződéssel. Dicséretes, hogy ezek a korábban eldöntött fejlesztések nem álltak le. Emlékeztetett rá Balogh József, hogy az EU-s játszóterek építése sem most kezdődött, és a marcalvárosi uszoda megtervezésére már a 2005-i városi költségvetés is tartalmazott előirányzatot. Szijjártó Péter lemondása kapcsán elmondta még a szocialista politikus: összességében az új városvezetés számos jó szándékú igyekezetét nem kívánja kétségbe vonni. A jelen és a jövő az elődök munkájára épül, nem pedig néhány beképzelt ember ábrándjaira. Ha a város sikeres akar lenni, akkor a kormányzó és az ellenzéki pártok együttműködésére van szükség, nem pedig a másik fél lenullázására.
Szijjártó sajtóközleményben reagált
Őszintén megtisztelő, hogy egy-egy nyilatkozatom után a győri MSZP-sek közül többen is úgy érzik, válaszolniuk kell. Szeretném azonban leszögezni: az MSZP tavaly Győrött elszenvedett történelmi vereségének egyik legfőbb oka az volt, hogy a korábbi szocialista városvezetés több mint 10 éven keresztül csak ígérgette a győrieknek a szükséges és joggal elvárt fejlesztéseket, azonban soha egyetlen kapavágásnyit sem tettek azért, hogy azok valóra is váljanak. A Fidesz-KDNP-s többségű mostani városvezetés 10 hónap alatt eljutott oda, ahová a korábbi önkormányzat baloldali irányítása több mint 10 éven át képtelen volt. Immár elkészült a Széchenyi tér fejlesztésének terve, az építési engedélyeztetési eljárás is rövidesen indul. Kijelölték a marcalvárosi uszoda helyszínét és elkezdődött a tervpályázathoz szükséges műszaki, területi előkészítés. Ezt kellene mérlegelniük a szocialistáknak a személyeskedő pártközlemények kiadása helyett.
Egyébként pedig van abban némi diszkrét báj, hogy a szocialisták szerint miattam konfliktusos a helyi politikai élet, miközben az elmúlt időszak legnagyobb felháborodást kiváltó közéleti botrányát Balogh József idézte elő azzal, amikor nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette Győr város demokratikus úton megválasztott alpolgármesterét.
* * *
Szijjártó Péter 1997-ben a győri bencés gimnáziumban érettségizett, előtte fél évig Soros-ösztöndíjjal az Egyesült Államokban tanult, majd a budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen végzett. Angolból felsőfokú, németből középokú nyelvvizsgája van, társalgási szinten beszél oroszul. 2023-ban Győr díszpolgárává választották.
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)

