Nem Simicska nevezte először g…nek Orbánt

(Szerző: Kardos Ernő / hirklikk.hu) „Várjuk ki a végét…” címmel, a napokban jelent meg Kuncze Gábor memoárkötete. Az ismert politikus – Mihancsik Zsófia kérdéseire válaszolva – beszámol azokról a négyszemközti beszélgetésekről, amelyeket az elmúlt három évtizedben a politika szereplőivel folytatott. (Kép: Semjén megtalálta a neki illő elfoglaltságot: vizet vitt a felszólaló Kunczenak 2006. november 20-án.)

Kuncze nem akar ugyan senkit leleplezni, de garantálja, hogy néhányan biztosan kellemetlenül fogják magukat érezni. Azok a közszereplők bizonyosan, akik a rendszerváltáskor az ország jövőjét akarták jobbá tenni, de most saját zsebre dolgoznak.

– A visszaemlékezéseinek címe, hogy „Várjuk ki a végét…”. Van elképzelése, hogy mi lesz annak a vége, ami itt Magyarországon folyik?

– Fogalmam sincs, de azt tudom, hogy semmi sem tart örökké. Szerintem csak rajtunk múlik, mi lesz itt a jövőben.

– Persze a könyve inkább a múltról szól, a jegyzetei alapján készült kötet a rendszerváltás utáni időket eleveníti fel. Megtudunk majd olyasmit, amit eddig még nem is sejtettünk? Vannak a könyvben nagy leleplezések?

– Tévedés ne essék, ez a könyv nem a leleplezés szándékával készült, mindössze – a jegyzeteim alapján – felidézi, hogy mi történt aktív politikai pályafutásom alatt, illetve az elmúlt tíz évben. A legszemélyesebb élményeimet szeretném megosztani az olvasóval. A leleplezés távol áll tőlem.  
Az persze kétségtelen, hogy az általam felidézett történetek korábban biztosan nem kerülhettek nyilvánosságra. A négyszemközti megbeszéléseimről mindig alapos emlékeztetőket készítettem, és ezek között akadnak meglehetően érdekes információk. Ezek nyilvánosságra kerülése miatt, néhányan biztosan kellemetlenül fogják magukat érezni. De őszintén mondom, mindezt nem a leleplezés szándékával teszem. 

– A könyvéből kiderült például, hogy Orbán Viktort nem Simicska Lajos nevezte először gecinek. Nem tart attól, hogy az illető bepereli önt?

– Akkor majd a bíróság előtt együtt fogunk gecizni. 

– A könyvben meg is nevezi azt a fideszes vezetőt, aki még Simicska Lajos előtt, durva minősítéssel illette Orbán Viktort. Mondhatom a nevét?

– Nyugodtan, vállalom, ha már a könyvben leírtam.

– Az egykori kancellária-miniszterről van szó!

– Igen, Lázár Jánosról. Ez egy Lázárral folytatott négyszemközti beszélgetésen hangzott el. Gondolom, ő is emlékszik erre. 

– Ennél nagyobb leleplezésnek érzem, hogy Orbán Viktor már ’93-ban azzal kérkedett önnek, hogy a bukás előtt álló jobboldali MDF helyére viszi a liberális Fideszt. Ez azért elég durva, hisz’ elárulta saját liberális pártját és a szavazóit. Ezt tudja bizonyítani?

– Erre mondják azt a bíróságon, hogy konkrét bizonyíték nincs ugyan, de az események láncolata igazolja, hogy ez így történt.

– Ma is jó döntésnek tartja-e, hogy a liberális SZDSZ koalícióra lépett az állampárt utódjával?

– Ma is úgy gondolom, hogy az szükséges lépés volt, ráadásul az ország szempontjából is fontos döntésnek számított. Utólag persze elemezhetjük, hogy az SZDSZ mennyire ment erre rá, de ennek az okoskodásnak már nincs sok értelme. 

Kétségtelen, Horn Gyula a múlt emberének számított, de ne felejtse el, hogy miniszterelnökként az ország érdekeit szolgálta. 1998-ban úgy adta át az országot a szépreményű Orbán Viktornak, hogy az akkori Magyarország az átalakuló államok élén állt. Most pedig a térségben is sereghajtók vagyunk. 

– Emlékszünk, a kormányra készülő Horn Gyula megkérte az SZDSZ kezét. Ön szerette azokat a karikatúrákat, amelyeken nagydarab, bajuszos menyasszonyként, Horn pedig délceg vőlegényként tűnt fel?

(nevet)

– A rólam készült karikatúrák között voltak nagyon sértőek, de a kötetben szereplő rajzok mindegyike humoros, ezért valamennyi kedves számomra. A rajzok Pápai Gábor tehetségét dicsérik.

– Közel húsz évig a magyarországi politikai aréna egyik kulcsszereplője volt. Elárulhatja, hogy kivel vitatkozott szívesen? Horn, Semjén, Torgyán?

– Bizonyos döntések előtt, Hornnal kőkemény, szinte vérre menő vitákat folytattunk. Ezek általában nem tűrik a nyomdafestéket, de ne felejtse el, az ország sorsa volt a tét, amit mi nagyon komolyan vettünk. 

A Torgyán Józseffel folytatott gyakori vitáim inkább szórakoztatóak voltak számomra, s amennyire tudom, a publikum is élvezettel hallgatta. Ez inspirálta őt is, engem is. Semjén pedig még csak szórakoztató sem volt. 

– Pedig egyszer még porig is alázta Semjént, amikor az ön egyik parlamenti felszólalása közben gúnyosan egy pohár vizet tett ön elé a kereszténydemokrata népvezér. Ön pedig rá sem nézve, sóhajtva csak annyit mondott: végre Semjén Zsolt is megtalálta a képességeinek megfelelő feladatot. Visszakapta valaha ezt a sértést?

– Már bocsánat, amit mondtam az nem sértés volt. Pusztán ténymegállapítás. 

– Egyébként mennyire más belülről a politikai húsdaráló, mint kívülről nézve?

– Ha arról az időszakról beszélünk, ami a rendszerváltás utáni első tíz évben jellemezte a politikai életet, akkor nagyon kemény politikai viták voltak. A szóváltások mögött azonban rendre kialakult, létrejött az együttműködés is a kormánypártok és az ellenzék között. Hangsúlyozom: mindez elsősorban az ország érdekében és fontos ügyekben történt!

Viszont 2010 után megszűnt az együttműködés a kormány és ellenzéke között. Nem is lehet összedolgozás, mert a ma hatalmon lévők törekvése: „ahol lehet, mi vagyunk, akik pedig nem mi vagyunk azok nincsenek”! Ennek megfelelően intézik az ügyeket. Ez minőségi különbség, de ez nem szolgálja az ország érdekeit.

– A végsőkig támogatta a Gyurcsány Ferenc vezette kormányt, de nem ment a Gyurcsány vezette pártba. Nem hívták?   

– Nem. Fel sem vetődött bennük. De bennem sem. 

– Valahol a könyvben elárulja, hogy Orbán már fiatalon gazdagságot és hatalmat akart. Ő az egyetlen rendszerváltó, aki végül is elérte célját. Nem irigyli?

– Pontosítsunk, ezt nem személyesen mondta nekem – úgy látszik, annyira mégsem voltunk jóban –, hanem valaki egy beszélgetés alapján beszámolt nekem a mai miniszterelnök valódi céljairól. 

Ezek szerint Orbán Viktor vágyai között szerepelt a hatalom megszerzése. Ez megvan. Szerette volna beírni nevét a történelemalakító európai és hazai politikusok közé. Ez is megtörtént. Egyelőre azt nem tudjuk, hogy a történelem jó vagy rossz oldalára kerül-e; tehát azok közé, akik inkább ártottak a hazának. 

Az a szomorú hírem, hogy ezt – hiába van kétharmada – nem is ő fogja eldönteni, hanem az utókor. Nekem vannak tippjeim. 

– Ezenkívül, Orbán gazdag is akart lenni?

– Igen, s ez is maradéktalanul sikerült. Még Mészáros Lőrinc sem tudja, hogy mennyi pénze van Orbán Viktornak, vagy fordítva. 

– Sajnálja, hogy közben a liberális párt neve, az SZDSZ teljesen eltűnt a politikai palettáról, illetve szitokszó lett?

– Nagyon sajnálom. Meggyőződésem szerint egy liberális pártra ma is szüksége lenne a politikai életnek. És a jövőben lesz is olyan formáció, amely liberális politikát folytat majd.  

– Ma már nem politizál, ritkán szólal meg, vagy ez csak látszat? A könyve címével élve „Várjuk ki a végét?”

– A politikai pályámat én lezártnak tekintem. Mi a rendszerváltás után bizonyos ideákkal az ország jövőjét akartuk jobbá tenni. Most nem abba az irányba haladunk, amerre eredetileg menni akartunk. 

Tényleg fogalmam sincs, hogy hova vezet a mai politika. Így aztán nem tudok mást mondani, mint hogy tényleg várjuk ki a végét!

Cikkünk megjelenését követően Lázár János reagált az interjúban elhangzottakra. A volt kancelláriaminiszter azt írta: Már csak szakmai szolidaritásból is támogatom Kuncze Gábor nyugdíj-kiegészítő tevékenységét. Remélem, a nevem fölhasználásával valamennyivel több könyvet tud eladni. De ha már szenzációs idézetet akart a számba adni, igazán kitalálhatott volna valami mást is. Végül is annyi szellemes dolog van, amit tényleg mondtam…”