Várólistára kerültem a minap egy 14 centiméter hosszú műanyagcipzár cseréje miatt. A vasaló ugyanis ráfutott, a fogazat összeolvadt, így az egyetlen, nyári melegben is vállalható hosszúnadrág azonnali beavatkozást igényelt.

Könnyű mozdulattal az internetes keresőn öt ruhaszervizt találtam, gyalog is elérhető közelségben – gyerünk. A legközelebbi zárva, az ajtón a félrehúzott firhang mellett belestem, az üzlet már üres volt, na gondoltam, ennek vége. A következő portálján már ki is volt írva, hogy végleg bezárt. Jött a harmadik: redőny lehúzva, semmi felirat. Végre a negyedik működött. A varrónő lemérte, katalógusból kikereste a megfelelő darabot, tíz napra vállalta és a munkadíjjal együtt 4200 forintot kért. Előre. Így szokta, mondja, ez a biztonságos. Elég magyaros dolog, de ezen ne múljék, veszem elő a bankkártyát – már régen nem tartok magamnál több pénzt, mint néhány érmét adott esetre –, azonban az asszony leint. Az nem jó!

Mondom ott a terminál a pénztárgép mellett. Azt ő nem használja, mert a bank elviszi a pénzt. Érvelnék, hogy mindennek, a varrásnak is, így a banki pénzkezelésnek is díja van, ez a normális. Nem, neki annyi bajt okoz havonta a banki elszámolás, és alig marad valami a levonások után.

Értetlenkedésem azzal a nem várt fordulattal zárult, hogy visszaadta a nadrágot, hogy ő így nem tudja vállalni.

Maradt még egy üzlet, a legtávolabbi. Ott már a levegő is frissebb volt, derűs, kedves asszony fogadott, ő csak 4000-et kért, szintén előre és szintén készpénzben, pedig szintén ott pihent a pulton a bankkártya-terminál. Értésemre adta, a bank annyira megnehezítette a használatát, minden fizetéskor külön papírt kell kiállítania, vagy hó végén egyszerre táblázatba foglalni, hogy ez neki nem fér bele. Mivel alig száz méterre volt agy ATM, mondtam, azonnal hozom a kp-t. És ekkor piciny nyiladék támadt a borún és belesett a görög-római, a zsidó-keresztény kultúra örököse, a humanista Európa, megmutatta magát kicsiben amidőn az asszony rám emelte tekintetét, s így zárta az ügyletet: „Megbízom magában, lehet a végén is fizetni” – és a blankettára piros filctollal ráírta: „Utólag.”  Hozzátette: 12 nap múlva lesz kész, sokan vannak ön előtt. Csaknem két hét várakozás, csak a végén kell fizetni és csak kp-vel. Ajándék ez a nap.

Azért még mindig jobb helyzetben vagyok, mint például egy szemműtétre három évet várakozni kényszerülő beteg. Mondom, ajándék ez az egész.