Agymenés hőségben

Mi van, ha a rablás látványába és saját elszegényedésükbe fáradtak bele, a kínai vakcina körüli hazudozásokba, az inflációba, a 10 százalék körüli munkanélküliségbe, szóval egy kicsit az egészbe?

A Medián felmérése szerint 42 százalék elutasítja a homofób törvényt, és köztük a fideszes szavazók negyedének sem tetszik a megbélyegzésnek és összemosásnak ez az állatorvosi lova, 47 százaléknak viszont kifejezetten a kedvére van, és ebben az ellenzékiek 29 százaléka testvériesen osztozik az ellenfél támogatóival. Igaz, ez az összeborulás jórészt a Jobbik szavazóinak tudható be, de hát az egységes ellenzék megléte, tudjuk, különb-különbféle békák lenyelésével jár, és a foltokban megjelenő homofóbia is ilyen.

Mindazonáltal a Jobbik támogatói a törvény miatt még nem fognak Orbánra szavazni, a politikai megoszlás tehát továbbra is fele-fele arányú az ellenzék és a hatalom között, igazi változás nincs. Azért sem, mert azok a fideszesek sem tántorulnak el a főnök iránti hűségtől, akik valamilyen oknál fogva az ő homofóbiáját hülyeségnek, vagy gusztustalanságnak tartják. Viszont a 24 százaléknyi, a törvénnyel ellenszenvező jobboldali gusztusa furcsa jelenség abban a játszmában, amelyben a főnök a tábor széléről letöredezett szavazórétegeket akarja visszacsalogatni. Ha a megmaradó tábor majd egynegyedére nem, vagy rosszul hat a törvény és a népszavazás ötlete, miért hatna jobban a leszakadókra? Hathat persze, ha azért mentek el, mert Orbánt már nem találták elég tőrölmetszett szélsőjobboldalinak, és épp a buzizás győzi meg őket arról, hogy tévedtek. De mi van, ha nem ez a bajuk? Mi van, ha a rablás látványába és saját elszegényedésükbe fáradtak bele, a kínai vakcina körüli hazudozásokba, az inflációba, a 10 százalék körüli munkanélküliségbe, szóval egy kicsit az egészbe?

Hát az van, hogy az elmúlt éveket tekintve, az előbbi kérdőmondatok egyszerű illuzorikus hülyeségek. Ha nem, vagy már nem azok, akkor valami mégis változóban lehet, amit az egyfejű NER nem lát, mi meg azt hisszük, hogy jól sejtjük a változás irányát. Ez nem win-win játszma, a végén valaki hülyén fog meghalni.