Az Estike egy sorozat, Simkó János sorozata, amely a Facebookon jelenik meg évek óta. János válogatása a világ és magyar irodalom legjobbjait mutatja be, idézetekkel, kritikával, mulatságos, már-már elfeledett részletekkel, de esetenként zenészek, más ismert, vagy kevésbé ismerős alkotók, tudósok is felbukkannak. Az Estike a nevéből adódóan lefekvés előtti olvasmány lehet, ami persze napközben sem rossz… Valódi kultúramisszió az, amit János végez, és ezen misszionáriusi tevékenységet az engedélyével bemutatjuk az Infovilágon.
„A zsoldos-kornak zsoldos-nóta kell –
költők, ha tudtok, adjatok neki.”
(Áprily: A kor)
Majd alszom perjefű alatt.
Idő nem űz és gond nem él.
És nem történik semmi sem.
Fény gyúl. Eső hull. Zúg a szél”
(Áprily: Hívogat a szél)
1967. augusztus 6-án hunyt el Áprily Lajos József Attila-díjas költő, műfordító.
Ha otthon vagyok, minden nap látom azt a karcsú, A/5 formátumú, a Kner Nyomdában készült kötetet, amelyet húsz forint ötven fillérért vásároltam egy szerethető könyvesboltban (ma borszaküzlet). Akkoriban az első dolog, amikor egy könyvet kezébe vett az ember, a kolofon adatok átolvasása volt. Szépirodalmi Kiadó, felelős szerkesztő Győri János. A borító és a kötésterv Kass János munkája. A szerző portréját a harmadik oldalra Kotnyek Antal készítette. Szép, mára okkersárgára fakult vászonkötés. A gerincen az arany felirat: Áprily Lajos AKARSZ-E FÉNYT? Akartam.
Erdélyi volt, civil neve szerint: Jékely Lajos. Brassói protestáns család fia, Kolozsvárott végezte el az egyetemet, Nagyenyeden lett tanár. Közben alkalma volt világot látni, Párizsban egy esztendőt is töltött. Születésének dátuma szerint a Nyugat első nemzedékének kortársa, sok mindenben hasonló hatások alatt fejlődik költői tehetsége, és hamarosan birtokában van mindama formai vívmánynak, amely a Babits — Kosztolányi — Tóth Árpád fémjelezte költői kör legnagyobbjaira jellemző. Semmivel sem kisebbrendű formaművész azoknál.
„A férfi, aki Áprily Lajos verseiből ránk tekint, nemesen konzervatív egyéniség. Mindazok az ideálok, melyeket vall, tiszta és átérzett élményei. Nem csökönyösségből konzervatív hát, hanem következetességből – és nem is egy újabb fény elől fordul el. Egész lelki habitusa, méltósága, fojtott szenvedelmessége tegnapi, valahogyan úgy, mint a Krúdy Gyuláé, csakhogy ő nem egy elmerült kor hangulatától, hanem az eszményeitől nem tud szabadulni. Rejtőző, szemérmes lélek; akármelyik versét üsse föl valaki: sehol egy elhamarkodott szó, egy elsietett mozdulat. Nincs benne lázadás, mert kipróbált eszményekért hevül, melyeknek a vers megszületésének első pillanatában sincsenek örvényei. Sohasem kapja el egy hevesebb lendület, és egyetlen aktivitása a nosztalgia. Ami után sóvárog, inkább szelíd, mint erőteljes álom, inkább illúzió, mint forradalom.” (Thurzó Gábor: A láthatatlan írás; Áprily Lajos versei; Révai kiadás; Nyugat, 1939)
Az idill: Erdély – ha a férfi, az apa érzelmei tolulnak a szívébe, az ismerős arcok mögött mindig Erdély tündérkertje jelenik meg, át- meg átfonva a pesti-visegrádi számkivetésben élő költő témáit.
„Az erdőn túl,
valaha így neveztek –
A köd mögött
akkor is így idéztek és kerestek?
Én a neved
mindig halkabban ejtem,
elhallgatom
s tán nemsokára tengerszembe rejtem
Pedig tudom:
te vagy a Hang, a Hívás,
szívó Delej
s szemembe sajgó Láthatatlan Írás.”
„Talán éppen a tisztaság az, ami elsősorban megragadja a lelket: tisztaság a lélekben, tisztaság a mondatokban, verssorokban, ritmusban, rímekben és életigényekben. Ebben a szinte testi élvezettel mondható költészetben nincs olyan érzés, amelyet bármelyik egészséges ösztönvilágú, lénye egészével tisztességes ember ne érezhetne; nincs olyan gondolat, amelyet egy valamelyest művelt európai ember ne gondolhatna; nincs benne se eszmei, se formai újdonság — és mégis a szenzáció élményét adja az olvasónak, és nagy hatások keltésének lehetőségét a versmondónak. Áprily költészetéről minden igazán emberséges, művelt és emelkedett lelkű, de soha verset nem író ember úgy érezheti, hogy ő is megírhatná, ha olyan nagyon jól tudna verset írni, mint Áprily.”
(Hegedűs Géza)
*
Áprily Lajos: Ajánlás
Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.
De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.
S most add a lelked: karcsú váza,
mely őrzi még a nyár borát –
s a hervadás vörös varázsa
most ráborítja bíborát.
„A ’melankólia és muzikalitás’ nála menekülést és védekezést is jelent egyszersmind; menekülést kora embertelenségei, illúzióromboló visszásságai elől, védekezést a humánumot, szépséget, jóságot veszélyeztető erőkkel szemben; az ifjúsággal örökre elveszettnek hitt harmónia igényét, keresését, amelyet egyrészt a szabad természetben és a kultúra világában, másrészt a versek erős formafegyelmében és a szöveg belső muzikalitásának fokozásában vél újra elérhetőnek.”
(Máthé József: Áprily Lajos. Vázlat a költő pályaképéhez. Igaz Szó 1971/11)
„Ámulni még, ameddig még lehet,
amíg a szíved jó ütemre dobban,
megőrizni a táguló szemet,
mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.”
(Áprily Lajos: Ámulni még; részlet)
„Nem jobboldali, nem baloldali, nem népies, nem urbánus, nem kormánypárti, nem ellenzéki. Soha. Nem bandatag, nem szövetséges, nem tagja egyetlen vállat vállnak feszítő csoportnak sem, csak költő. Sütheti.” (Onagy Zoltán)
Áprily Lajos saját versét mondja:
