Azért ebben a szomorú és süllyedő országban is akadnak derűs pillanatok, és ezekről ki más gondoskodnék, mint a rendszertulajdonos, vagyis az, aki a szomorúság és a süllyedés ura is egyben, így lesz a jelenléte totális, azaz mindenre, jóra-rosszra egyaránt kiterjedő, olyan, amilyennek ő szereti. (A nyitó képen: a két szomszédvár, a Karmelita és a Sándor-palota; foto: pestbuda.hu és wikipedia.hu.)

A tréfa, amiről szó van, egy állítmányt tartalmaz, O.V.-ét természetesen, aki az MCC Feszten azt mondta: volt idő, amikor Áder Jánosnak felajánlotta a miniszterelnöki posztot, nem is egyszer, de többször is, ám, és ez „jellemző a Fideszre”, Áder ezt elutasította. A volt elnök úgy reagált, hogy ő mindig Orbánt tartotta alkalmasabbnak, és ezt meg is mondta neki. Azt viszont, hogy ez a nemet mondás jellemző lenne a Fidesz-re, nem mondta, nem is tehette, hiszen 2007-ben Schmidt Máriával és Kósa Lajossal hírek szerint épp azon dolgozott, hogy Orbánt az elbukott választás után lecseréljék. Az akkor még létező Népszabadság fideszes forrásai szerint egy új jobboldali párt létrehozása lett volna a cél, amely Csányi Sándor elnökségével készült volna a 2010-i választásokra. De Áder neve is előkerült, aki azonban állítólag több feltételhez kötötte volna a beleegyezését.

Mármost a főnök kukázását aligha épp az érintett javasolhatta, aki sokáig nem is volt jóban a puccsista szándékú társakkal, és – szintén belső hírek szerint – Áder államfői jelölését csak Kövér kérésére fogadta el, nehezen.

Hogy mennyire bízott meg benne, azt talán mutatja, hogy Áder a testőrségén keresztül Pegazus-célponttá lett, márpedig a kémszoftver használatát az igazságügyi miniszternek kellett jóváhagynia, Varga Juditnak tudniillik. Higgyük el, hogy erről O.V. nem értesült, vagy nem éppen ő rendelte el?

Hogy ebben mi lenne a tréfa?

Ebben persze semmi, ez csak a háttér, ami előtt a tréfa kibomlik. Amihez hozzátehetjük még, hogy a 2006-i választás előtt, mivel a koalíciós partnernek felkért MDF nem fogadta el Orbánt kormányfő-jelöltnek, O.V. Bod Péter Ákost, az MNB volt elnökét javasolta. Ha ezt nem teszi, a Fidesz minimális eséllyel marad magára. Hogy aztán a győzelem után miként alakultak volna a dolgok, az más kérdés.

A poén előtt, azt némiképp lelőve, megadjuk a tréfa kódját is.

Ebben az országban már minden megtörtént egyszer.

1972 májusában Kádár János, az MSZMP első titkára bejelentette lemondását azzal, hogy elmúlt hatvanéves, átadná a munkát másnak. Akkor már előrehaladott állapotban volt a pártvezetés reformellenzékének Moszkva jóváhagyásával folyó szervezkedése Kádár menesztésére. Az első titkár lépése ezt hivatott megelőzni, egyben riadóztatni a híveit. Továbbá: kiváló alkalma nyílt megfigyelni, ki és hogyan tör a helyére.

Orbán története, ami minden ízében igaz lehet, itt fordul át analógiába, azaz viccbe. O.V. pontosan annyira gondolta komolyan a lelépését, mint annak idején Kádár, azaz sehogy. A gyanúsnak tartott Ádert egyszerűen szakításpróbának tette ki, és mivel a teszt alá vont politikusnak nem ment el az esze, hogy bármilyen alázattal, és bármennyi vonakodás után is igent mondjon, ezért túlélhetett. Áder ugyanis ismerte Orbánt, vagyis nem hitte el egy szavát sem, viszont emlékezett egy őszinte pillanatára, amikor ezt mondta: „Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni a riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed.”

Itt a tréfa vége. Hogy ki nevetett a végén, mit tudom én. Áder kaphatott egy kis szívdobogást, O.V. meg, ha magából indult ki, eltűnődhetett, hogy nincs-e átverve. Mi nevetünk, aztán legyintünk az egészre.

Mehetünk tovább, vagy még mulatunk egy kicsit?