– Alexandre Lamfalussyt, az Európai Pénzügyi Intézet elnökét belga pénzügyi szakemberként ismeri a világ. Neve viszont magyar. Beleegyezik-e, hogy lapunkban Lámfalussy Sándorként mutassuk be olvasónknak?

– Mi több, ezt kérem is. Nem csupán a nevem magyar, magam is az vagyok, sohasem akartam kibújni a bőrömből, magyarságomból. Viszont, ha kérhetem, Európai Pénzügyi Intézet helyett inkább Európai Monetáris Intézetnek (EMI) nevezzük az Európai Unió leendő központi bankját.

– Az Eurobank székhelye Majna-Frankfurt, önnel mégis a svájci Bázelban, a Nemzetközi Fizetések Bankjában, a nemzeti bankok bankjában beszélgetünk.

– 1975-től tavaly szilveszterig ez volt a munkahelyem, a vezérigazgatói posztról nyergeltem át felkérésre az EMI-hez, aminek viszont még nincs állandó helye. Most keressük az irodaházunkat a frankfurti belvárosban.

– A világba szétszóródott megannyi magyarról, mint például Edward Tellerről, nemzedékeknek fogalma sem volt, hogy nem amerikai. Csak az utóbbi években emlegetik Teller Edeként a század egyik legnagyobb fizikusát. Szívesen megismerkednénk Lámfalussy Sándor életútjával is. Annyit sikerült már kideríteni, hogy szülőhelye Kapuvár.

– De csak véletlenül. Édesanyám éppen látogatóban járt ott a rokonoknál. Különben Zalában gyerekeskedtem, és csak azután, hogy erdőmérnök édesapámat Sopronba helyezték, lettem 1937-től Győr-Moson-Sopron vármegyei. 1939-ben érettségiztem a bencéseknél. A háború után a Műegyetem közgazdaság-tudományi karán tanultam, ’48-ban alapították a már teljesen szovjet stílusú Magyar Közgazdasági Egyetemet. Ott határoztam el: bármennyire fájó is, nem tudok tovább itthon maradni, az a rendszer nem az én világom. Soproni lévén elborzadva láttam, hogy építik a vasfüggönyt, cselekedni kellett. Négyen vágtunk neki a határnak 1949. januárban, mind vittük valamire: Rezsőházi Rudolf a leuveni egyetem tanára,Szabó Dénes kriminalista a kanadai Montrealban, a Nemzetközi Bűnügyi Társaság elnöke, Thür Ottó ugyancsak közgazdász, a kanadai ipari minisztérium szakmai államtitkáraként ment nyugdíjba.

Csak rövid ideig maradtunk Bécsben, mert annakidején Kelet-Ausztriában is az oroszok voltak urak. Belgiumban, a Brüsszel melletti Leuven egyetemén tanultunk tovább. De nem azonnal! Egy évig alkalmi munkából, utcaseprésből tartottuk el magunkat. Nagyszerű iskolám volt: ’52-ben kaptam meg a közgazdász-oklevelemet; 1953–55 között Oxfordban tanulhattam, két évvel később ott védtem meg a doktori címemet.

– Miről értekezett a magyar fiatalember?

– A szó szoros értelmében magyar, ugyanis annakidején 10 év kellett a belga állampolgárság elnyeréséhez. A választott témám alighanem még ma is időszerű otthon: a defenzív beruházásokba ölt tengernyi pénz csak bukáshoz vezethet a vas- és acéliparban.

Közben dolgoztam: húsz év alatt megj ártam a Banque de Bruxelles szamárlétráját, tanítottam az amerikai Yale Egyetemen, a 60-as évek végén kineveztek a vallóniai mintegy 300 bankfiók elnökévé, onnan kértek föl a Nemzetközi Fizetések Bankja élére. Katedrámat viszont egy percre sem adtam föl a Leuveni Egyetemen.

Mondják: az ember ott van otthon, ahol a családja. Az enyém Belgiumban van, a feleségem svájci származású belga fotoriporter. Két lányom férjnél van, két fiam nős. Nagypapaként dúskálhatok az unokák rajongásában. A legidősebb fiam, Kristóf újságíró, nagy kalandor, háromgyerekes apaként képes volt elmenni Szarajevóba, hogy tudósíthasson a háborúról. A legkisebb fiú üzemgazdász, az egyik lányunk apám hivatását választotta, erdőmérnök, a másik fuvolaművész és pszichológus.

– Tudnak-e magyarul a gyerekek, unokák?

– Sokat értenek, és kiválóan ismerik őseik földjét. Jómagam először 1967-ben látogathattam haza, viszont azóta is rendszeresen jövünk. A Balatonnál, az Ábrahám-hegy oldalában van házunk. Feleségemmel együtt legkedvesebb időtöltésünk, hogy nagyokat kirándulunk az ország talán legszebb vidékén, a Káli-medencében, a vulkanikus bazaltkúpok, a Csobánc, a Tátika térségében. Imádjuk a köveket, kedvvel fürkészzük a közöttük rejtőző életet.

– Nocsak, természetbúvár bankár?

– Igen. A szabadságunkat évek óta a Szaharában töltjük.

– A homoksivatagban?

– Négyötödrészt kősivatag a Szahara. Meglepően sok növény, állat él azon a tájon; épp a minap jöttünk vissza Dél-Marokkóból. Nyaranta néhány hetet a korzikai házunkban töltünk, a feleségem imádja a hullámlovaglást, jómagam vitorlázom. Amikor időm engedi, a 19. századi történelmet tanulmányozom, miközben a feleségem szenvedélyesen műveli a hivatását, fényképez.

– Olyan idilli mindez, hogy akár ünneprontás lehet a kérdés: Mit jelent a földrész tehetős, illetve kevésbé tehetős, nem EU-tag országai számára az Eurobank létrejötte? Prognosztizálható-e, hogy az Európai Monetáris Intézet révén új, tartós ösztönzést kap a gazdasági élet, kiszámíthatóbbá válnak a pénzügyi folyamatok, szilárdulnak a ma még gyengélkedő nemzeti valuták, köztük a magyar forint is?

– Valószínűleg nem lesz hosszú életű a maastrichti szerződés által létrehozott intézmény, amelynek főfeladata, hogy megalapítsa a 3–5 éven belül létesülő, a közös európai pénzt kibocsátó jegybankot. Ez abban a pillanatban következik be, mihelyt rögzítik az európai pénzek  árfolyamát, azonos kamatlábakat vezetnek be és összeolvasztják az Európai Unió tagországainak jegybankjait. A monetáris intézet léte – mindaddig, amíg Magyarország nem tagja az uniónak – legföljebb közvetetten hat a hazai gazdaságra. Viszont mihelyt benyújtja a magyar kormány a felvételi kérelmét az Európai Unióba, közvetlenebbé válik Budapest, a Magyar Nemzeti Bank és a frankfurti Eurobank, a monetáris intézet kapcsolata.

– Kik most az ön közvetlen munkatársai?

– Az európai 12-ek jegybanki elnökei, kormányzói.

– Hogyan tárgyalnak egymással?

– Közvetlenül, barátságosan, a keresztnevünkön szólítjuk egymást. Bár munkanyelvünk az angol, gyakran váltunk franciára, németre, vagy tolmács révén más nyelvre, miután az európai közösségben ma még kilenc nyelv hivatalos.

– Elnök úr, ön most válogatja össze a munkatársait. Gondolt-e arra, hogy bárkit is meghívjon az EMI frankfurti központjába a nemzetközileg is tekintélyes magyar bank-, közgazdasági szakemberek közül?

– Százötven-kétszáz kollégámat az EU-tagországok központi bankjaiból válogatom össze. Szándékomban áll, ha már teljes sebességgel halad a munka, a többi között hazulról is meghívni fiatalokat gyakornoknak. A feltétel szigorú, a szakmai ismereteken túl az angol és egy másik közösségi nyelv tökéletes ismerete.

x x x 

Utoljára 2008. január 26-án találkoztam és beszéltem röviden Lámfalussy professzorral, amikor a Szépművészeti Múzeum egyik kis termében tudós kollégája, Bod Péter Ákos bemutatta a „Pénzügyi válságok a fejlődő országokban“ című könyvét. Lámfalussy a pénzügyi globalizáció és a nemzetközi pénzügyi rendszer sebezhetősége közti összefüggést vizsgálta dolgozatában négy nagy, a fejlődő piacokat érintő válság, valamint a dotcom-buborék elemzése révén.

Akkor, 2008 elején, egyetlen kérdésre kértem választ Lámfalussy professzortól: Felkérték-e már az ország vezetői arra, hogy közreműködjék, akár tanácsadóként, az ország számos, égető gazdasági-pénzügyi gondjának a megoldásában? „Medgyessy miniszterelnök úr egy alkalommal beszélgetésre invitált…“ És azóta? „Nem kaptam meghívást, pedig, ha felkérnének, szívesen segítenék, de nem ajánlkozom. Nem szokásom.“ 

Nevéhez, munkásságához fűződik a Lámfalussy-eljárás = az uniós döntéshozatal reformja, amely a pénzügyi piacok területén minden addiginál egyszerűbbé és hatékonyabbá teszi az Európai Unión belüli komplex és hosszadalmas döntéshozatalt és a szabályozási struktúrát.

x x x

Tanulmányai és tudományos munkássága:


1949–53: Louvain-i Egyetem, Belgium, közgazdasági diploma (Licence en sciences économiques)
1953–55: Nuffield College, Oxford, Egyesült Királyság, kutató hallgató
1957: közgazdasági doktorátus (D. Phil. Economics), Oxford
1961–62: Yale Egyetem, vendégprofesszor
1965–75: a Louvain-i Egyetem előadója (Maitre de conférences)
1975–95: a Louvaini Egyetem professzora
1995– Professor Emeritus
1997– a Louvaini Egyetem Európa Tanulmányok Intézetét vezeti
„Doctor honoris causa” a Lyoni Egyetem Politikatudományi Intézetében és a Budapesti
Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen


Szakmai munkássága:


1955–75: Banque de Bruxelles, közgazdász, gazdasági tanácsadó, 1965-től vezérigazgató, majd az igazgatótanács elnöke
1975: a Banque Bruxelles Lambert vezérigazgatója
1976: a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjának gazdasági tanácsadója és a Monetáris és Gazdasági Osztály vezetője, 1981–85: a bank társigazgatója, 1985–93 vezérigazgatója
1988–89: a Delors-bizottság tagja
1994–97: a majna-frankfurti székhelyű Európai Monetáris Intézet (az Európai Központi Bank elődintézménye) elnöke
2000–01: az Európai Értéktőzsdéket Szabályozó Bölcsek Tanácsa elnöke

x x x 

Az Európai Bizottság elnökének nyilatkozata

„Mély megrendüléssel és szomorúsággal értesültem barátom, az elkötelezett európai és kiváló tehetségű közgazdász, Lámfalussy Sándor haláláról, akire az euró egyik atyjaként emlékezünk” – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Lámfalussy az Európai Monetáris Intézet első elnökeként közreműködött az Európai Központi Bank létrehozásában, és nevéhez fűződik az egységes monetáris politika kereteinek kidolgozása is.

Statement by European Commission President Jean-Claude Juncker following the death of Alexandre Lámfalussy

Brussels, 11 May 2015

I have today learned with deep sadness of the passing of my friend, Alexandre Lámfalussy, a towering European and gifted economist who is remembered as one of the founding fathers of the euro.

As a member of the ‘Delors Committee’, charged at the time with paving the way for the single currency, Alexandre was a passionate, devoted and skilled architect of the European project.

Alexandre was the first President of the Frankfurt-based European Monetary Institute, the institution which was in charge of setting up the European Central Bank and designing the framework for the single monetary policy. He later spearheaded a fundamental overhaul of the architecture for financial regulation and rule-making (the so-called ‘Lamfalussy Process’) in Europe, making the process more efficient and putting emphasis on supervisory convergence. His important legacy in this field continues to inspire European rule-making in the field of financial services.

I would like to pay tribute to this man of immense integrity and conviction, whose intellect, skill and wisdom will be sorely missed by all those who knew him.

Jean-Claude Juncker