Régi vendég az Orlai-produkciókban, a pesti Belvárosi Színházban. Legutóbb a Mindent Éváról című vígjátékban láthattuk Hernádi Judit feltámadását a pislákoló rivaldafényben. Ott, akkor szeretetet, sikert követelt, itt megértést kér.

Ismeri magát. Tudja, hogy búg a hangja, hogy jó a lába, hogy hívogató a szeme. Soha nem küldték szilikonért, azaz a made in Hernádi igazi nő, az a fajta, aki miatt az elhagyott férfiak főbe lövik magukat. Egy kicsit itt bulváros a monológ, öt kedves (férj, szerető, álompasi) portréja a kivetítőn. Fiatalok, göndör hajúak, ez a művésznő gyengéje, az ötből négy megvolt, a focista Maradona kimaradt, pedig tudhatná, Hernádi nem labda, róla lemaradni nagyobb tragédia, mint elveszíteni egy vébé döntőt.

Trágárkodásról szó sincs, nem kőműves inasok fütyülgetnek a pallóról, hogy kisanyám, de meg…,  itt és most a költők nevezik sorompónak, vesszőnek, répának, létrának, szorvának hímjük leágazását, Hernádi csak tolmácsol, ha kell, ő aztán úriasszony, esetleg lipótvárosi menyecske. Versel, énekel, régi szerepekben fiatalodik, anya lesz, eközben megtudjuk, mit gondol a világról, a parittyázó, az Öcsi Puskás hazáról, a szomorú vasárnapot követő szomorú hétfőről. Temet, halotti beszédet mond, és a közönség nevet. Hahotázik. Megcsípjük magunkat, fáj, tehát ébren vagyunk. Hernádi magáról beszél: boldogtalanságról, bezártságról, szöges kerítésről.  Mi is itt élünk, van keresztünk, vidáman cipeljük, hogy akik akarják, ráfeszíthessenek.

Valamikor hozzánőtt a Bajor–Gálvölgyi pároshoz, hetente Heteseztek, gagyi tévésorozatokban mulattattak, kerülgették a humor mély kútját, de hármasban nem vállalták az alámerülést. Hernádi most egyedül ment le, talán csak az est rendezője, Pelsőczy Réka fogta a kezét, még kiabálhatott is: Juci a lábadat törheted, de a derekadat nem! Az Évában is Pelsőczy dirigált, vélhetően kottája van Hernádihoz, két erős nő (azért sem a férfiak a teremtés koronái), megannyi ötlet, ha van titka egy csodálatos előadásnak, azt ők őrzik, nem biztos, hogy elpletykálják. A vitathatatlan siker nem elhanyagolható részese, a zeneszámok többségét jegyző, Heilig Gábor. Gitározik, dirigálja az együttesét, és ha felkérik, táncol. Egy esztendővel ezelőtt egy többrészes vetélkedőben Südi Iringó partnereként ropta a tévében, kedvesen, ügyetlenül. Aki úgy szerette, örömmel nyugtázhatta: semmit nem tanult, nem is felejtett.

HERNÁDI pont, így hirdetik az előadást. A név csupa nagybetű, maga a díszlet, maga a színvonal. A pont időhatározó, nem tegnap, nem holnap, minden, ami a színpadról látszik az pont ma igaz, pont ma aktuális.

Miért érezhette úgy, hogy még többet kell mutatnia magából?  Most, amikor már a szarkák lépkednek a szemek sarkában, amikor a máskor csillogó tekintet révedezni kezd, és a reggeli felkelésben már ott az esti munka fáradtsága? Talán azért, hogy bizonyítsa, ami múlik frissességben, az visszajön bölcsességben.  Hernádi aztán tudja, hogy a púder csak takar, nem beszél helyette, márpedig neki van mondanivalója. Mindenki öröme: nem tartja magában.

Előadás végén illik tapsolni, aztán felkelni a székből, a jegyet eldobni, hazamenni. Gyalogosan, autóval, metróval. Juci, a HERNÁDI jön velünk, talán a kezünket is megfogja, és mi nem mondjuk, soha nem mondjuk, hogy vége.

Orlai Produkciós Iroda: HERNÁDI pont – Hernádi Judit zenés estje. Közreműködik: Heilig Gábor és zenekara. Rendező: Pelsőczy Réka.