Ott, ahol manapság takaros házakban élnek a helybéliek és turisták, vendégek keresik a fölüdülést, 1945. április 4-én, azon a napon, amikor már bejeződött Magyarország és Bécs felszabadítása, még magyar zsidókat hajtottak a felső-ausztriai mauthauseni koncentrációs tábor felé. A Gratkornba érkezett halálmenetből menekülni próbált húsz magyar állampolgárt a Waffen-SS Wiking egységének a katonái lemészároltak a Juhatz-kanyarban.
A sebtében eltemetett tizennégy kivégzettnek a földi maradványait a háború után exhumálták és a gráci zsidótemetőben helyezték őket végső nyugalomra. A hiányzó hatnak a holttestét a kutatás ellenére sem találták meg.
Az emlékmű-állítás előzménye: Maximilian Tonsern, a Joanneum egyetemi hallgatója, leendő újságíró két évvel ezelőtti riportjában lebbentette föl a feledés – és hallgatás – fátylát a szülőhelyén 1945 tavaszán történtekről. A legfontosabb hírek gyakran az utcán, a saját otthonuk bejárata előtt hevernek – vallja a fiatalember. A jó újságíró alapos kutatómunkával és kellő szívóssággal képes a bizonyításra. Tonsern, akinek a nagyszülei talán hallhattak a Waffen-SS vérengzéséről; a Gráctól északra elterülő helyszín jó ideje különösen idilli környék; ott, a Dultnak ismert rész kedvelt lakó- és pihenőhely, középpontjában egy kolostorral.
Csakhogy ez a vidék egy szomorú, gyászos titkot rejtett évtizedeken át, a gratkorniak nagy többsége is csak legföljebb hallomásból sejthette a háború végnapjaiban történteket. A hiteles tény: 1945 áprilisában gráci lágerekből, köztük a legismertebb grác-liebenauiból 8000 magyar zsidót, nőket, férfiakat hajtottak halálmenetben Mauthausen felé. (Az andritzi kényszermunka-tábor foglyaival megkerültették Grácot, és az Oberschöcklön meg St. Radegundon át hajtották őket Frohnleitenbe.) Útközben a kétszáz áldozatot követelő legnagyobb öldöklést április 7-én követték el az emberségükből kivetkezett fegyveres SS-ek a felső-stájerországi Präbichlben. (A halálmeneteket a Volkssturm, a gráci gestapo meg a rendőrség tagjai kísérték, vigyázták.) Három nappal előtte Gratkornban is megöltek 20 embert, akinek rövid időre sikerült kimenekülniük a menetből. Tizennégynek a holttestét később föllelték, és kellő tiszteletadással a gráci zsidótemetőben eltemették. Hatan viszont ott alusszák végső álmukat, ahol megölték és elföldelték őket. A kutatók feltételezik, hogy ez a hely a közlekedés szempontjából különösen veszélyes, átláthatatlan Juhatz-kanyar.
Tonsern számára, aki időközben szabadúszó újságíróként gyakorolja hivatását, ez a körülmény, mindenekelőtt pedig a méltó emlékezés hiánya és a még ma is tapasztalható elhallgatás – elfogadhatatlan. A mártíroknak meg kell adni a végső tisztességet, és méltó emléket kell állítani nekik – szögezte le a fiatal riporter, és jeles osztrák meg német történészek közreműködésével emlékhely létesítését javasolta.
„Közülünk a legtöbben legföljebb az iskolai történelemórákon hallhattak, ha hallottak egyáltalán, a nemzetiszocialista időszak rémtetteiről – jelentette ki Helmut Weber, Gratkorn polgármester. – A sokszoros gyilkosság és az áldozatok halála nem veszhet el az idő végtelenségében és a névtelenségben. Kötelességünk hogy emlékezzünk és emlékeztessünk, ez mindannyiunk felelőssége.”
Karl Albrecht Kubinzky – aki ugyancsak beszédet mondott a gratkorni emlékmű ünnepélyes felavatásakor – hangoztatta: az a hatvan stájer helység, közte Gratkorn, ahol a halálmenet elhaladt, része a történelemnek. Az utódok tiszteletével emlékeztetett a napjainkra névtelenné vált azokra a helybéliekre is, akik 1945. április 4-én megpróbáltak az éléetükért menekülő magyar zsidóknak segíteni.
Az emlékhelyet ökumenikus imával és egyperces néma főhajtással leplezték le; az emlékezés kultúrájából példás részt vállalt helység polgármesteri hivatalában külön-kiállítás nyílt az emlékezés jegyében.
A négynyelvű emléktábla szövege: Az 1945 áprilisában Eggenfeld és Dult területén meggyilkolt magyar zsidók emlékére állíttatta Gratkorn ökormányzata 2016-ban.