Gyanítom, hogy az író neve általában nem sokat mond a mai nézőnek, olvasónak, nincs benne szépirodalmi és drámai köztudatunkban, talán még akkor sem, ha legismertebb művére, a Peter Pan mesejátékra utalok. Pedig Sir James Matthew Barrie (1860–1937) skót író, drámaíró és újságíró kötetei rangos helyet biztosítanak számára a századvég szigetországi prózaírói között, színpadi művei, melyek közül nem egyet filmre is vittek (A kis lelkész története, Peter Pan, Egyenlőség) pedig világszerte ismertté tették az írót.
Ahogy a Világirodalmi Lexikonban Pálfy István írja: „Színdarabjai többségükben szentimentális vígjátékok és melodrámák, de jelentősebb műveit finom humorérzékkel és kiváló stílusbeli sajátosságokkal párosuló fantáziagazdagság jellemzi. Nagy mesterségbeli tudásról, a színpadi hatáskeltés kitűnő ismeretéről tanúskodik az a könnyedség, ahogy színdarabjaiban a reális elemeket romantikus, olykor meseszerű, fantasztikus elemekkel vegyíti…”.
Természetesena magyarszínpadokon is megjelentek ezek a művek a 20. század első évtizedeiben – Amihez minden asszony ért (What Every Woman Knows), Alice ülj a kandallóhoz (Alice Sit-by-the-Fire), Öreganyó katonája (The Old Lady Shows Her Medals) –, de az Egyenlőség (The Admirable Crichton) című darabját az 1904-i nemzeti színházbeli bemutatója, ésBalogh Béla1918-i magyar némafilmje óta most láthatja először a közönség.
Az Egyenlőség témája, hogy Lord Loam a szórólap szerint évente – az elhangzott szöveg szerint havonta – egy napon demokrataként „társadalmi egyenlősdit játszik”: egy szeánsz keretében teán fogadja a teljes személyzetet, amikor is lányaival együtt ők szolgálnak fel és adnak műsort a cselédségnek. Hogy erre mi készteti – felvilágosult szociális eszmék naiv hatása, vagy főúri passzió – az pontosan nem tudható, de ő tartja magát ehhez, miközben mind lányai, mind a személyzet magukat kényelmetlenül érezve, értetlenül és berzenkedve fogadják ezt a színjátékot, mert mindenki pontosan tudja, hogy valójában hol a társadalmi helye. A szatirikus vígjáték aztán olyan szituációba, konkrétan hajótörésbe sodorja a darab hőseit, ahol kiderül: vajon egy lakatlan szigeten működik, vagy visszájára fordul-e ez az egyenlősdi demokrácia? És mi lesz, ha két év után, a szerencsés megmeneküléssel visszaállnak a korábbi állapotok? Ki hogyan viselkedik most és akkor?
Barrie „nagyon angol” művét nyilvánvalóan kortársi szatírának szánta, amely, mint egy Daumier-karikatúra, tükröt tart a képmutatás, az álszentség elé. Karinthy Márton viszont nem csupán egy száz év előtti angol helyzetvígjátékot kívánt leporolni, hanem megérezte benne azokat a momentumokat és lehetőségeket, amelyek brit humorba ágyazva itt és most is hatnak, a mai magyar politikai és társadalmi élet visszásságaival rímeltetik, és nevettetik ki ugyanezeket az emberi bűnöket és gyarlóságokat. Az Egyenlőség tehát nem a valódi egyenjogúság, emberi egyenlőség, hanem a rosszul értelmezett demokrácia, a társadalmi egyenlőtlenséget kijátszó egyenlőség karikírozott drámája.
A darabot – Orbok Attila fordítása alapján – Deres Péter írta mai színpadra, kiválóan kihasználva a nyelvi lehetőségeket. A rendezés, a színészvezetés és a színpadkép egyaránt valamiféle abszurd, szürrealista felhangot ad, ami az egész előadásnak nagyon jót tesz. Különösen az első szín pamflet jellegét erősíti ez, amikor Loam lord, megfeledkezve magáról, átmegy valami paternalista hordószónoklatba, miközben szavakat tévesztve szinte azt se tudja, hogy mit mond. Konkretizálások nélkül és pártoktól függetlenül mondva, politikusaink meggyőződés nélküli megnyilvánulásai is parodisztikus pellengérre kerülnek itt. A közönség persze visít, nyerít, röhög, és nagyon jól érzi magát, és a színészeken is látszik, mennyire élvezik ezt a játékot.
A második, lakatlan szigeti színben, amely egy picit Shakespeare Vihar című színművének szituációjára hajaz – ahogySándor Györgymondaná – „az őrület renddé fajul”. Ahogy az emberek átváltoznak, úgy hullik le róluk újabb és újabb álarc, amire a végső verdiktet a befejező, hazatérés utáni szín mondja ki, amikor is Brocklehurst grófné, mint holmi Miss Marple, „segít” a dolgok tisztázásában. Csak itt a hazugságok válnak már-már igazsággá, és ami igazság, azt leplezni kell, mert így kívánja az illendő viselkedés. A közönség szórakozik, de el is gondolkozik, a színház pedig ismét győzött.
Karinthy Márton kiválóan oszt szerepet, és színészvezetésének igen rokonszenves jellemzője, hogy nagyon sok olyan színész jut lehetőséghez, hogy megmutassa erényeit, képességeit, aki vagy ritkán jut színpadhoz, vagy különféle szappanoperákban népszerűvé lett ugyan, de igazi tehetségüket jó színpadi szerepekben nemigen tudta még felmutatni.
Az egyenlőség főhőse a „csodálatra méltó Crichton”, Lord Loam komornyikja, azaz Németh Kristóf. Szerepe szerint mélyen beléivódott, amely szerint ő a szolga, aki példásan teszi a dolgát, gazdáihoz mindvégig lojális, és maga sem kívánja a változtatást. Csakhogy a sziget zord körülményei lehetetlenné teszik a korábbi állapotok fenntartását, itt élet-halál múlik azon, hogy mindenki valóban egyenlően kivegye részét a munkából, és ez a szituáció teszi, hogy Crichton szerepe felértékelődik, ő viszont már-már megbicsaklik. A színpadi dramaturgia persze megakadályozza, hogy visszafordíthatatlan dolgok történjenek, a komornyik viszont a civilizáció első megjelenésére ráébred, vagy pontosabban belénevelt ösztöneinél fogva ráérez, hogy mi az ő igazi helye. Csakhogy a dolgok nem múlnak el nyomtalanul, és bár Crichton mindvégig megtartja azt a látszatot, mintha gazdái úgy cselekedtek volna, ahogy azt kifelé hazudják, végül felmond, és önként távozik.Németh Kristóf finom eszközökkel: tekintetváltásokkal, félmozdulatokkal, testtartással játssza el ezt az emberi fejlődésdrámát, alakításával méltán járul hozzá a darabvégi vastapshoz. Ígéretes, hogy most, miután a Játékszín igazgatója lett, talán nem kell őt tovább nélkülöznünk a drámairodalom jó szerepeiből sem.
Schlanger András kicsit harsányabb eszközökkel formálja meg Loam lordot, raccsolással és kisebbfajta ütődöttséggel érzékeltetve a jó szándék ilyetén nevetséges voltát, de mégsem ripacskodik. Elhisszük neki: ő azt hiszi, hogy ezzel valóban demokrata, megértjük összeomlását, amikor kicsúszik a kezéből az irányítás, és azt is, hogy a születésével szerzett jogoktól nem tudván szabadulni, valójában semmiből sem tanul semmit. Jó volt látni őt is ebben a pompás színpadi szerepben.
Pásztor Erzsi, bár szerepei szerint nem „nagyasszonyi alkat”, rövid színpadi megjelenésével is hitelesen formálta meg Brocklehurst grófné „nyomozó” természetét, aki ugyancsak rabja annak a társadalmi osztálynak, amelyből származik. Bár megsejt valamit az igazságból, a hazugságok megnyugtató helyzetképét mégis boldogan fogadja el. A jól megformált játék szinte főszereppé emeli ezt az epizódszerepet is.
Loam lord három lányát Horváth Lili (Mary) Verebes Linda (Catherine) és Sallai Nóra (Agatha) játssza. A három szerep kicsit „együtt mozgó” ugyan, nagyjából egyformán reagálnak mind apjuk egyenlősdi ötletére, mind a szigeten rájuk váró megpróbáltatásokra, a három színésznő mégis tudott pici egyéni vonásokat is becsempészni a szerepébe. Közülük a leghálásabb szerep Tordai Teri szép lányának, Horváth Lilinek jutott, hiszen Mary valódi vonzalmat érez Crichton iránt, de osztályhelyzete nem engedi, hogy a meséből kiragadott körülmények között már ne Brocklehurst lordnak nyújtsa majd a kezét, akár szerelem nélkül is. Catherine és Agatha sznobságát szintén feszegeti ugyan a szép férfitest iránti vonzalom, de őket inkább a pillanatnyi érdek kormányozza az éppen aktuális házassági kilátások csöndes öblébe. Verebes Linda (Verebes István lánya) picit szangvinikusabb, Sallai Nóra kissé flegmatikusabb alkatú főúri lánykát hoz a színpadra jó játékával.
Bozsó Péter jókedvű komédiázással egy másik típust hoz a felsőbb körökből: a szellemes, ám belül üres társasági ifjút. Ernest Wolley abból él, hogy szellemes és szellemtelen aforizmákkal szórakoztatja a környezetét, de amikor ez nem aktuális, kicsúszik lába alól a talaj. A megpróbáltatások között nem fejlődik, csupán megtörik, és amikor kalandjuk végeztével botcsinálta krónikásként a világ elé tárja kalandjaikat, egy percig sem zavartatja magát, hogy ne a tényektől teljességgel elrugaszkodva adja elő a maga verzióját, előtérbe tolva persze a maga kitalált szerepét. Szépen felépített jó alakítást láttunk.
Dózsa Zoltánnak John Treherne tiszteletes (és nem tisztelendő, mert itt feltehetően anglikán egyházfiról van szó) szerepe jutott, aki a „láblabda” (football) megszállottja. Ez is humorforrás, ahogy a lelkész – kissé monomániásan – a sportért rajong, fedél még nincs is a fejük felett, de a kaput már megácsolta, ugyanakkor a szertartásszöveget úgy kell az eszébe juttatni. Dózsa Zoltán kellemes karaktert formált szerepéből.
Nem igazán hálás feladat jutott Szirtes Balázsnak, mégis emlékezetes az ő játéka is. Az ifjú lord Brocklehurst ugyanis kissé rezonőr-szerep, csak reagál másokra és a helyzetekre, de őa szigeti kalandból kimarad; csak az „elő- és utójáték” részese.
Bár a cselédség lélekszámát tekintve meglehetősen nagyszámú – őket zömmel a Nemes Nagy Ágnes színész-szakképzés növendékei alakítják néma, vagy pár szavas szerepekben, Crichront kivéve csak Tweeny, a konyhalány képviseli, akit Kiss Ramóna kelt életre. Az ő játéka színészi eszköztárát tekintve nem egyértelműen tetszett. Nem érzem, hogy Tweeny amolyan „riadt kis állat” volna, amilyennek őt kissé túljátszva, nyakba húzott vállakkal és szemét forgatva Kiss Ramóna bemutatja, de azt sem, hogy a szigeten fenékrázó szexbombává kéne válnia. Az én olvasatomban ez a szerep egy egyszerű lelkű, szürke egérke, akit szinte észre sem vesznek, de aki minden tekintetben vonzódik a vele tisztességesen bánó komornyikhoz. Csakhogy ez a vonzalom is illuzórikus, mert Crichton nem szerelmet érez iránta, csak együttérzést, sorsközösséget. A szerepnek ezt a női reménytelenség-oldalát már jobban megformáltnak éreztem.
Daróczi Sándor megérezte, hogy itt nem lehet reális tereket létrehozni, ezért díszletei valóban abszurdan alámennek minden konkrétságnak, és bár jelmezei jóval reálisabbak, dekoratívabbak, Bíró Tamás kellékeivel együtt a szigeti jelenetekben már a szatirikus irrealitást hozzák be a Karinthy Színház piciny játékterébe. Nagyon jól szolgálja a rendezői koncepciót Nyitrai László zenéje és Lénárt Gábor fénymunkája is.
Mindent egybevetve: az Egyenlőség nagyon jól szórakoztató és elgondolkodtató, emlékezetes színházi produkció. Ebben az évben november 25-én délután és este, valamint december 9-én és 20-án szerepel a műsorban, és reméljük, telt házat vonz minden előadása.
Megjelenik Svédországban Karinthy Márton Ördöggörcs című regénye
(MTI, 11,09) Megjelenik Svédországban Karinthy Márton Ördöggörcs című könyve, a családregény első külföldi fordításának bemutatóját november végén tartják Stockholmban.
A író–rendező–színházigazgató az MTI-nek beszámolt arról, hogy sokéves előkészület után jelenik meg svédül az Ördöggörcs. November 27-i bemutatójának, amelyen a fordító mellett ő maga is jelen lesz, a stockholmi magyar nagykövetség ad otthont.
A harmadik generációs magyar irodalmi mű svéd nyelven való megjelenése egyedülálló a maga nemében, hiszen a szerző nagyapja, Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül és apja, Karinthy Ferenc Epepe című művét már kiadták svédül. Karinthy Frigyes és agysebésze, Olivecrona professzor kapcsolata Stockholmban is közismert. A kötet bemutatójára meghívták a svéd irodalmi körök képviselőit, újságírókat, kritikusokat és a svédországi magyar nyelvű irodalmi élet képviselőit.
Az Ördöggörcsöt a SMOSZ (Svédországi Magyarok Országos Szövetsége) vezetőjének, Moritz Lászlónak szervezésében több, Svédországban létező magyar nyersfordítása alapján Ove Berglund műfordító ültette át költői svéd nyelvre. Az orvos, műfordító a magyar kultúra szerelmese, Berzsenyi, Babits, Radnóti, Kányádi Sándor és József Attilaverseit is megismertette már a svéd olvasóközönséggel. Ove Berglund az idén vehette át a Magyar Kultúra Lovagja elismerést, és elnyerte a Budavári Önkormányzat Tóth Árpád Műfordítói Díját is – idézte fel az író.
Karinthy Márton kitért arra, hogy az Ördöggörcs részletei már angolul és franciául is megjelentek, ám teljes egészében most adják ki először idegen nyelven a művet.
Az Ördöggörcs – Utazás Karinthyába, amely a Karinthy család három generációjának regényes „elemzését” adja a szerző nagybátyja, Karinthy Gábor élettörténetén keresztül, eddig mintegy 50 ezer példányban kelt el. Készült már belőle ötrészes rádiójáték és megvásárolták a megfilmesítési jogát. Íróját a könyve révén meghívták már Oslóba, Párizsba, Londonba, Sepsiszentgyörgyre, Szabadkára és a világ számos más pontjára. A szerző megfordult Magyarország csaknem minden nagyobb városában – a kötetről folytatott beszélgetéseket mindenütt élénk érdeklődés kísérte.
