Szabó András, aki önmagát szerényen, ám büszkén „csak” kardkovácsnak nevezi (miközben a távol-keleti harcművészeteknek akár sokcsillagos tábornoka is lehetne), pompás kardforgató-bemutatóval vezette be a nem kevésbé világhírű borotvapenge (és borotválkozókellékek) gyártójának a prezentációját a legalább annyira férfias teendő elmaradhatatlan kellékéről, nevezetesen a Gillette Fusion ProGlide borotváról.
El kell ismerni: forradalmi tetteket hajtott végre a kozmetikai ipar, élén a Gillette márkával, a leginkább nemszeretem férfiúi teendő, a borotválkozás megkedveltetéséért azzal, hogy egyre rafináltabb borotvapengéket alkotott. Azok, akik – mondjuk – a múlt század ötvenes éveiben kezdték el a borotválkozást, gyakorta a kínok kínját állták ki, mígnem sikerült eltüntetniük a „legénytollukat”, majd pedig az egyre makacsabbul és gyorsabban növő borostájukat. Mindaddig, míg el nem kezdett „beszivárogni” a vasfüggönyön át például a megváltó minőségűnek számító Gillette Super Silver penge, a magyar ifjak és felmenőik kénytelenek voltak megelégedni az állítólag svéd acélból készült Budapest, Figaro, Diadal, 5 éves terv (!), a keletnémet Aufbau és hasonlóan „vonalas” márkanéven árusított kínzóeszközökkel, amelyekkel nemegyszer úgy összevagdalta a randevúra igyekvő ifjú ember a képét, mintha a törökkel vívott volna életre-halálra menő kardpárbajt.
A borzalmas borotvapengékkel vívott kilátástalan küzdelem késztetett sokakat a pengeváltásra, és egyre többen tértek át a villanyborotvára. Ezt a korántsem divatirányzatot igyekezett megtörni a mind tökéletesebb zsilettjeivel (lám, a Gillette is a Röntgen meg a Diesel sorsára jutott, köznévvé népszerűsödött, miként a röntgen és a dízel) a Gillette, és csábította vissza a férfiakat szerfölött rafinált kiképzésű és mindentudó eszközeivel (meg divatos illatú, arcbőrnyugtató ápoló- és kozmetikai szereivel) a hagyományos módú borotválkozáshoz, ami végleg feledtette a nyúzással, horzsolással, vágásokkal, vérzésekkel (el is tűnt a forgalomból a jó öreg timsó, ami összehúzta a rossz borotva ejtette vágási sérüléseket) járó mindennapi tortúrát.
Miként a Gillette Fusion ProGlide mai, hazai bemutatóján elhangzott: a Gillette történetének legfejlettebb technológiájával készült borotválkozóeszköz minden idők legvékonyabb pengéjével „cirógatja” a férfiak ábrázatát, és közben megszabadítja őket a folyton növő, fölösleges szőrszálaktól, a hölgyek által nem különösebben kedvelt kemény borostától. Hét újítást építettek be a készülékbe, amelynek vetített képe leginkább egy fantasztikus film legújabb típusú űrhajójára emlékeztet.
Karancsi Zsolt, a Procter&Gamble magyarországi vezető munkatársa az újdonság bemutatásakor a többi között elmondta: a Gillette 30 ezer férfit vont be az fejlesztésbe-kutatásba. Az ő véleményeik, javaslataik alapján (is) finomították, tökéletesítették ezt a „mini japán kardpengét”. Amellett, hogy elképesztően vékony acélból készül, külön pengestabilizáló rendszer tartja fenn az optimális távolságot a pengék között, hogy ezzel is alkalmazkodjanak az arc formájához. Talán bizarr a hasonlat – a japán kardoknak is része a vércsatorna –, a borotvakészüléknek is kelléke valami hasonló, elvezetendő a fölösleges borotvahabot, egyúttal gyengéden feszíti a bőrt, hogy még könnyebben és tökéletesebben lehessen eltüntetni az arcszőrzetet. Hasonló célt szolgál a krémező csík, miáltal a gyorskorcsolya siklását is fölülmúlja a penge. Tökéletesítették a borotva nyelét, szükség szerint apró áramforrás révén vibráltatható, van mikrofésűje – persze, nem fésülködés céljából –, hogy a borotva elé terelje a szőrszálakat…
És van ám nagykövete is a Gillette-nek: Kassai Viktor nemzetközi labdarúgó-játékvezető.

