(Euronews/Noemi Mrav) Új biztosjelöltek megnevezését kéri Magyarországtól és Romániától az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen azután beszélt erről, hogy a magyar és a román jelölteket elutasították a brüsszeli JURI bizottságban. Trócsányi Lászlót ugyanis másodszor is összeférhetetlennek találta az Európai Parlament jogi szakbizottsága hétfőn délelőtt a neki szánt biztosi poszttal. (A nyitó képen: Várhelyi Olivér Orbán Viktorral 2017-ben. MTI/Európai Tanács/Mario Salerno)

A Reuters jelentése szerint Magyarország már el is fogadta a bizottsági elnök kérését, és jelezte, lesz új jelölt. Orbán Viktort nem érhette teljesen felkészületlenül a kérés, mivel pénteki rádióinterjújában már maga is azt mondta, van a fejében második, harmadik, sőt negyedik lehetőség is. Nem sokkal később brüsszeli források arról írtak, Várhelyi Olivér, az állandó magyar képviselet vezetője lesz a jelölt.

Az Európai Parlament elnöke, David Sassoli levélben tájékoztatta hétfőn Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság megválasztott elnö-két a Jogi Ügyek Bizottságának döntéséről két biztosjelölttel kapcsolatban. Részletek az alábbi angol nyelvű sajtóközleményben:
30-09-2019
Letters by President Sassoli to Commission President-elect von der Leyen

 EP President Sassoli sent two letters on Monday to Commission President-elect von der Leyen regarding the Legal Affairs Committee’s decision on two Commissioners-designate.
European Parliament President David Sassoli has sent two letters to the President-elect of the European Commission Ursula von der Leyen today to inform her that the European Parliament’s Legal Affairs Committee has voted to declare Commissioners-designate László Trócsányi and Rovana Plumb unable to exercise their functions, on the grounds of conflicts of interest found when their declarations of financial interests were examined.Until President-elect von der Leyen has communicated to the Parliament what further steps she intends to take, the hearings for the Romanian and Hungarian Commissioners-designate will be suspended.

Várhelyi 2014 óta Magyarország EU-hoz akkreditált nagykövete. A vezető diplomata az elmúlt huszonöt évben végig uniós politikával foglalkozott az Európai Bizottságban, különböző minisztériumokban, illetve dolgozott Magyarország EU-csatlakozásán is. Nagyköveti kinevezése előtt az állandó képviselet vezetőjének helyettese volt.

A hétvégi Fidesz-kongresszuson a Népszava által megkérdezett politikusok még csakis női jelöltekről beszéltek – ami egybevág azzal az elmélettel, miszerint Orbán női jelölttel „kedveskedne” Von der Leyennek. A lap szerint Győri Enikő vagy Járóka Lívia lehet Orbán Viktor B-terve.

Győri Enikő. MTI/Koszticsák Szilárd

A legtöbben ugyanis Győri Enikőt említették a kongresszuson. A volt római és madridi nagykövetet diplomáciai körökben is esélyesnek tartják, mivel otthonosan mozog az uniós közegben, szakmai felkészültségét senki sem vitatja és régóta Orbán Viktor bizalmasai közé tartozik. Győri Enikő maga azonban a kongresszuson csak annyit mondott, nem lesz uniós biztos, „mivel a magyar kormánynak megvan a maga kiváló jelöltje Trócsányi László személyében”.

Persze akkor még nem tudhatta, hogy Trócsányi hétfőre minden esélyét elveszíti. A közszájon forgó másik név a jelenleg az EP egyik alelnöki tisztségét betöltő, cigány származására büszke Járóka Lívia. Járóka eddigi munkájával még a rivális frakciók elismerését is kivívta, így elég valószínűtlen lenne, hogy leszavazzák egy esetleges jelölés esetén.

Szóba került még Varga Judit igazságügyi miniszter is. Ő szintén alkalmas lenne és uniós tapasztalattal is bír, de frissen kinevezett igazságügyi miniszterként kérdés, vonzó lenne-e számára egy biztosi tisztség. Ráadásul Orbán Viktor éppen azért kérte fel miniszternek, mert tudható, hogy az új Bizottsággal nagyon komoly jogi csatározásokra készül a kormány és ebben elsősorban Varga Juditra számít Orbán Viktor.