|
Átadták a Dr. Szegő Tamás-díjakat október hatodikán a MÚOSZ-székházban azoknak a harminc évesnél fiatalabb újságíróknak, akik publikációikban kiálltak az elesett, érdekérvényesítésre képtelen embertársaikért. Nádasi Eszter beszámolója. (A képen a kitüntetettek.) A huszonegyedik alkalommal megrendezett ünnepélyes díjátadón Dr. Szegő Tamás (a képen) családja, és volt kollégái is részt vettek. A jog és az élet útvesztőiben eltévedő embereken segítő néhai jogász, újságíró és rádiós emlékét egykori pályatársa, Baranyi Ferenc idézte meg szívhez szóló, mélyen emberséges szavakkal, arra ösztönözve a fiatal újságírókat, hogy álljanak ki a védtelenekért, a kiszolgáltatottakért, és a „szeretet nélkül cseperedőkért”. A szót a Dr. Szegő Tamásról elnevezett díj kuratóriumának elnöke, Varga Sándor vette át – a megemlékezés percei nem értek véget, hiszen az Alapítvány a tavalyi díjátadó óta két nagyszerű embert veszített el. Idén hunyt el a magyar sajtó „nagy örege”, Bernáth László, a kuratórium alapító elnöke és Kiss Tímea, a MÚOSZ egykori munkatársa, aki éveken keresztül az alapítvány titkáraként „összefogta és szerette” az ide tartozó embereket. A megemlékezések után a kuratórium átadta az elismeréseket azoknak a harminc év alatti újságíróknak, akik az írott vagy az elektronikus média területén publikációikban dr. Szegő Tamás szellemiségét követve képviselték az elesettek ügyét. A fődíjat Jakab Villő Hanga kapta, az Átlátszó Erdélyben publikált riportjaiért, melyek közül a kuratórium a gyergyói gyújtogatásról szóló anyagot emelte ki. Neuberger Eszter, az abcug.hu munkatársa egyebek mellett a „Hencidáról indult, Párizsba készül az egyetlen pannonhalmi bencés diák” című interjújával vívta ki a kuratórium elismerését. Nádasi Esztert, az nlcafe.hu újságíróját főként a ritka betegséggel élők nehézségeiről szóló, „Harminc évet kellett várni a helyes diagnózisra” című cikkéért díjazta a zsűri – emellett a gyermekrák szörnyűségeiről, és az üresen álló bárlakások problémájáról írt. A három díj mellett a kuratórium idén négy oklevelet osztott ki a pályázók között: Juhász Dánielt (Népszava) oknyomozó riportsorozatáért emelték ki mezőnyből, melyben a Heves megyei azbesztszennyezésnek járt utána. Kiss Dánielnek a kelet-ukrajnai eseményekről saját blogján közzétett haditudósításaiért járt az elismerés, Teczár Szilárdnak (Magyar Narancs) pedig igényes könyvkritikáiért, és interjújáért. Rács FM börtönrádió munkatársai, Lukács Zoltán és Mucsi Attila nevében Hajdú Judit vette át a díjat, az Adj Hangot Egyesület képviseletében. Mindezek mellett idén egy egyedi különdíjat is kiosztott a zsűri: az idén harminc éves, többszörös Szegő-díjas Kovács Bálint „ifjúsági életműdíjat” kapott, melyet távollétében édesapja vett át. |