TASZ: ne fogadjanak el mától tárgyalt két törvényjavaslatot a képviselők

Részletes elemzést küldött a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet ma tárgyalni kezdett két törvényjavaslattal kapcsolatban minden országgyűlési képviselőnek. A TASZ azt javasolja a képviselőknek, hogy a magánélet védelméről és a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos meglátásaikat vegyék figyelembe, amikor a törvényjavaslatokhoz módosító javaslatokat fűznek, vagy azokról szavaznak, avégett, hogy ne sérüljenek súlyosan az állampolgárok alapvető jogai.

A TASZ részletes elemzésében a gyülekezési jogi törvényjavaslattal kapcsolatban leírja, hogy ez alapján túl sok önkényes döntést hozhatna a rendőrség, pedig egy jó törvénynek nem szabad megengednie, hogy a gyülekezési szabadság egy kormány alá rendelt hatóság jószándékától függjön. Kétséges, hogy lehetne-e még valaha tüntetést szervezni egy bíróság épülete előtt, és a javaslat alapján a provokátoroknak könnyebb lesz magukat újságírónak kiadva megzavarni egy tüntetést. Sok vitás kérdést tisztázna, sok esetben viszont a jelenleginél is jóval nagyobb bizonytalanságot idézne elő az új gyülekezési törvény – pedig a lecserélése sem feltétlenül indokolt a jogvédő szervezet szerint.

A gyülekezési jogi törvényjavaslat számos módosítását javasolja a TASZ, a magánélet védelméről szóló javaslattal kapcsolatban viszont az az álláspontja, hogy ezt a törvényjavaslatot nem kellene elfogadnia a parlamentnek. A jogvédő szervezet szerint a javaslat érdemi előrelépést az alkotmányosan védendő magánszféra védelmében nem eredményez, de alkalmat ad a véleménynyilvánítás szabadságának további, alkotmányosan nem feltétlenül indokolható korlátozására.

„A jogszabály-tervezet szerint veszélyezteti a közrendet, ha a közlekedés rendjét sérti a tüntetés. Ez alapján nagy valószínűséggel nem lennének megtarthatóak az új törvény hatálya alatt a múlt évek nagy létszámú, utcán vonulós tüntetései: a CEU melletti tüntetés sem, a netadó elleni tüntetés sem, a Budapest Pride felvonulás vagy a Békemenet sem – nyilatkozta Szabó Attila, a TASZ Politikai Szabadságjogok Projektjének munkatársa az egyik kifogásolt törvényjavaslatról.