„A kép kép legyen, a film meg legyen csinálva.” – Tarr Béla Tarr Béla világhírű magyar filmrendező legismertebb művei közé tartozik a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák, a Kárhozat, a Damnation és a A torinói ló, melyekben jellegzetes, fekete-fehér, elnyújtott bekockázású, mélyenszántó, poszt-modern drámákat alkotott magyar sorsokról és az emberi létezés nehézségeiről, gyakran Krasznahorkai László íróval együttműködve.
„Béla!
Nem akarom elhinni! Béla! Édesanyád a drága, édes, édes Tarr Mariska most bizonyára sír miattad, de már a Te válladon sírhatja ki magát. Béla! Nem felejtünk! Filmjeid örökre velünk maradnak.Isten Veled!”
Juci a Felvidéki.
Egyszer, amikor a Sátántangó megnézése után kiléptem a májusi napsütésbe, zúgtak a méhek, csobogott egy szökőkút, sakkoztak az öregek a parkban – szemtelenül buja volt a világ. Olyan tizenöt év múlva ezt kérdeztem Bélától: – Milyen lenne egy Tarr Béla-film ami tavasszal játszódna? Egy pillanatra érzékeny kisfiúvá változott, aztán elmosolyodott, és fáradtan azt mondta: – Hagyjál a hülyeséggel – írja Fliegauf Bence filmrendező, aki szerint Tarr filmjei „hipnotikus, érzéki utazások az ő álmaiban.
(24.hu)
„Mit lehet írni egy rendező haláláról, aki leforgatta a valaha volt egyik legnagyszerűbb mozgóképes műalkotást a valaha volt egyik legnagyszerűbb regényből? Semmit. Semmi olyat, ami méltó lehetne egy ilyen életműhöz.
Tarr Béla Jancsó Miklós halálának napján vette át a Magyar Filmkritikusok életműdíját. Akkor azt mondta, hogy ez egy elb@szott nap. Hát, a mai is az.”
(Diószegi Horváth Nóra)
A szerkesztő megjegyzése: Egyszer, régen, egy hosszú, akár éjszakába nyúlónak is nevezhető beszélgetés alkalmával azt találtam mondani Lacinak, hogy szívesen megvágom a Sátántangót másfél órásra, hogy nézhető legyen. Megkövetem őt is, és a rendezőt is, aki elment. Legyen neki könnyű!
