Magyarország töltötte be 1995-ben az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét. A nemzetközi szervezetekkel foglalkozó helyettes külügyi államtitkárként így bíztak meg egy tényfeltáró küldöttség vezetésével, amelynek feladat volt az Azerbajdzsán és Örményország közötti – közismert nevén: karabahi – konfliktus békés rendezése. (Nyitó kép: menet közben elhaladtunk a karabahi hadsereg tiszteletére emelt katonai emlékmű mellett.)
A két országot megosztó, háborúskodásba torkollt viszály az 1980-as évek végétől jelen volt az európai szintéren, s a Szovjetunió felbomlása csak súlyosbította a helyzetet. A nemzetközi diplomáciai erőfeszítések sorába illeszkedett EBESZ-misszió 1995 szeptemberében látogatott a térségbe. Először Bakuba utaztunk, ahol megismerkedhettünk a függetlenségét pár évvel ezelőtt elnyert Azerbajdzsán fővárosával.
Nem ritkák a városban a hatalmas, impresszív épületek.
Megtalálható a szecesszió művészete is.
A szovjet korszakot idézi számos orosz nyelvű emléktábla. Ezen például az olvasható, hogy itt élt a Kaukázus forradalmi mozgalmának és szocialista építésének egy aktív résztvevője, 1906-tól az SZKP tagja.
Megjegyzendő, hogy a türk nemzetek közül Törökország volt az első, amely Atatürk idején 1929-ben az arab betűs írásról áttért a latin ábécé használatára. Azerbajdzsán a Szovjetunió felbomlása után 1992-ben tért át a cirill írásmódról a latin betűkre. Az ilyen közigazgatási lépések politikai, oktatási és kulturális területen igen nagy horderejűek. Ha ezen intézkedések nehézségeit, bonyolultságát e két országban összevetjük, és ha igaz is, hogy Ankara döntése annak idején forradalmi jellegű lehetett, végrehajtása az országban nem érinthette a széles néptömegeket, mivel lakosságának igen nagy része írástudatlan volt. Ami viszont Azerbajdzsánt illeti, az 1992-i változtatás egy olyan országban lett bevezetve, melynek lakosai írástudók voltak, s ez nyilván nem tette egyszerűbbé az új írásbeliség mindennapossá válását.
A Szűztorony az azeri főváros egyik leginkább reklámozott történelmi épülete.
Egy régi mecset.
Az 1990-es évekbeli látogatásom, majd másfél évtizeddel későbbi ott-tartózkodásom idején is kézzelfoghatóan tapasztaltam a különbséget a belváros és a külső területek között.
Íme a megváltozott Baku, ahol a főutcákon világmárkákat árusító boltok sorakoznak egymás mellett.
És érdemes egy pillantást vetni ezekre a képekre, melyek egy aluljáró bejáratát és folyosói helyiségét mutatják.
Egy zenés este Bakuban.
És még egy-két kép a mai Bakuról, nem kifelejtve az 1993–2003 között az országot vezető Heydar Aliyev elnök emlékszobrát:
A karabahi konfliktus rendezésének segítésére érkezett EBESZ-küldöttséget Bakuban a legmagasabb szinten Heydar Aliyev azeri elnök fogadta,
akivel megbeszélést is folytattunk:
Ahhoz, hogy eljussunk Karabahba, először Tbiliszibe kellett repülnünk, tekintettel arra, hogy az azeri–karabahi frontvonalon nem juthattunk keresztül. A grúz fővárosból gépkocsival utaztunk tovább Jerevánba, ahonnan helikopter vitt bennünket tovább a karabahi fővárosba, Sztyepanakertbe.
Indulás előtt Karabahba.
Megérkezés Sztyepanakertbe.
A karabahi partnerekkel folytatott megbeszélések után
Ellátogattunk a térség jó néhány településére:
Sok helyütt kiégett romos üres házak látványa fogadott bennünket
Helyi lakosok a terepen:
Menet közben elhaladtunk a karabahi hadsereg tiszteletére emelt katonai emlékmű mellett
Vendéglátóink elvitték küldöttségünket egy katonai kiképzőtáborba is:
Másfél évtizeddel későbbi jereváni látogatásom a 2013-i örmény parlamenti választásokhoz kapcsolódott, ahol egy nem kormányzati szervezet választási megfigyelőjeként voltam jelen:
Jereván egy viszonylag kicsi ország fővárosa, mégis nagy a politikai, kulturális ismertsége, a világ számos helyén létezik örmény diaszpóra. Az ország kapcsolódását a külvilág történelmi eseményeihez több helyen is tapasztalni Jerevánban is
– a 20. század eleji örmény genocídium emlékhelye.
– a második világháborúban Örményországban elhunyt magyar hadifoglyok és a Magyarországon elesett örmény katonák emlékoszlopa.
Szovjet időket idéző 1940-i szobortalapzat: „A hősies munkás–paraszt Vörös Hadsereg harcosainak – a hálás örmény nép”.
Az Afganisztánban elesett örmény katonák emlékhelye: „ Afganisztán a lelkemben él. 1979-1989”.
Sétáimon a karabahi konfliktusra való köztéri utalást csak ezen a feliraton láttam.
A főváros rendkívül gazdag köztéri szobrokban, melyből bemutatunk egy csokrot.
Találkoztam tüntetéssel
és házassági ceremóniával is:
valamint a modern Jereván főépítészének szobrával, a mögötte az 555 lépcsővel megépített látványos művészeti központtal, és a Kék Mecsettel:
A fővárosban található impozáns épületek és templomok mellett
bejártam szegényebb környékeket is
Az Azerbajdzsánt és Örményországot megosztó három évtizedes karabahi viszály a nemzetközi kapcsolatok egy újabb befagyott konfliktusává vált, melynek nem igazán látható a vége. Azerbajdzsán területének mintegy ötöde, az örmény többség által lakott része erőszakos módon vált ki az országból. Az ebben az országrészben lakó azeriek jó része pedig elmenekült az otthonából.
Az ENSZ és az EBESZ részéről történt nemzetközi közvetítési és rendezési kísérletek mindeddig sikertelenek maradtak és a jelenlegi, számos nemzetközi jogi kérdést felvető helyzet további konfliktusokat gerjeszthet. A nemzetközi közösség az ENSZ határozatai révén Karabahot továbbra is Azerbajdzsán részének tekinti.
