A VAR (Video Assistant Referees): röviden magyarul: videóbíró. A futballderbik technikai kisegítő módja; fontos, időszerű és jó; nem ótvar. A honi stúdiók mélyén róla elhangzó dühös-dohos-demagóg átkozódás bizony ótvaras. Méltatlan, alkalmatlan, színvonaltalan finnyáskodás is hallható. Nem kellene annyiban hagyni. (A nyitó kép forrása: https://www.chroniclelive.co.uk)

Mi közöm nekem ehhez? Ki nem állhatom az argumentum ad hominem hivatkozást. Kivételt tenni néha muszáj; a kompetencia tükrében. Majdnem 30 éven át sportetikát és spotjogot oktattam a Testnevelési Főiskolán. A VAR-dilemmának ilyetén: normatív vonatkozásairól szólok. Meg arról, hogy válságban van a honi sportkommentátori „szakma” zöme, a videóbírózás többségi (?) meg nem értése, leszólása ennek tünete.

Axióma a sportban: önként vetik alá magukat a szabályoknak a résztvevők. Máskülönben a sport nem lehetne vér nélküli háború. A sportformák nagy részében van ellenfél; így az egyik oldal szabálytalansága, sportszerűtlensége – és annak játékvezetői megítélése – kihat a másik oldalra is. Nem arról van szó, hogy nincs „fault” (hiba) a játékban, de arról igen, hogy az nem maradhat következmények nélkül.

Miután Coubertin követőinek emelkedett sportemberi ethosza – az a világ, amiben önként mondja be a tust maga ellen az úriember versenyző, a fair play letéteményes – kihalóban van, mind nagyobb szükség van a korrekt döntést előmozdító technika segítségül hívására is.

Számos sportágban honos már a video-technika bekapcsolása, mert érdemben, de anyagilag is nélkülözhetetlen törekvés az objektivitás. Máskülönben a (létező) szélsőséges szubjektivitás tarolna; utat nyitva a csalásnak és a nézők elégedetlenségének, elfordulásának.

Mindennek ugyanakkor vannak határai.

Egyfelől, az, amit a műszaki lehetőség szab meg (pl. ezrelékben mérhető informatikai hibahatár). Másfelől ott van – mint mindenütt – a gépinél nagyobb kockázattal járó „emberi tényező”. Itt számít a rendszert kialakító, a gépet betápláló és azt kisegítő kontrollként használó személy(ek) tudásszintje és morálja.

Ide tartozik még egy fontos plusz, ami a sport lételeme, evidenciája: a játékvezető szuverenitása. Ahogyan az igazságszolgáltatásban nem lehet adatok komputerbe táplálásával automatikusan ítélkezni, úgy nem lehet kivenni a bíró kezéből a pályán a döntést, és azt stúdióbéli háttér-vizslató(k) felelősségévé tenni. Az utóbbi, néha messzi távolban székelő asszisztens elemez, ajánl, felhív, mert többet lát, mint a pályán adott pillanatban a mérkőzés-vezető; kiélezett szituációkban nüánszok számítanak. A gép nem fárad el, és annak akár 30 „szeme” is lehet; a bizonyosság olykor mégis percek múltán születik meg. Aztán még mindig kontrollálhatja a sípmester a szituációt: les, gól, kiállítás, tizenegyes, tovább. Olyan technikai és emberi összjátékra van szükség, amely csak együtt ad rendszerint, de nem 100%-ig optimális eredményt. Nem vagy-vagy, hanem is-is.

A gépi háttér bevezetése soha, sehol nem ment vita nélkül. Humoros, sőt nevetséges példa volt – történetesen a teniszben – az, amikor egy nagymenő nem értett egyet a Sólyomszem által adott tuti képpel.  Mondták neki: menj és vitasd meg a masinával, vigyél baltát is, ha végképp nem értetek egyet. Egykor a lyoni takácsok zúzták szét a szövőgépeket, azt hívén, hogy attól van baj, ínség, igazságtalanság és kiszolgáltatottság; pusztuljon a gép. Itt tartanánk megint?

Dermesztő látni, hallani itthon, hogy (m)ilyen megátalkodott és elszabadult nézet is helyet kap, néha egészen primitív kiszólás kíséretében. Az elemi műveltség, felvilágosultság – itt legalábbis a sportnormák érdeméről és értelméről – fizetett véleménynyilvánítók, véleményvezérek részéről elvárható lenne. Benne lenne a díjazásukban. E helyett lázítani a VAR ellen sportetikai műhiba.

Nagy baj, hogy minőségbiztosításnak nyoma sem látszik a sportstúdiókon belül. Fejcsóválva mondom: a múlt századi, hanyatlóban lévő „magyarfoci” jó (átlagos) reprezentánsai talán több alázattal és szerénységgel ítélkezhetnének a 21. századi világelitet képező angol futball dolgairól. Sokuknál a szólás is megfordítva áll: veréb mondja a bagolynak meg a struccnak, hogy mekkora feje (s benne mégis mi) van?!

A VAR kompromisszum eredménye; nem tökéletes szisztéma, alkalmasint sose lesz az. A tudás, az eszköztár véges, és anyagi korlátok is vannak. Finomítani kell a módján; be kell vonni ebbe az érintetteket, meg kell velük vitatni pl. a módszer miatti holtidő, a gólöröm, a stop-gomb megnyomásának a dilemmáit. Meg kell oldani a nézők időbeni, egzakt tájékoztatásának a problémáját is. Adaptálni kell a focin kívül alkalmazott hasonló metodikák átvehető tapasztalatait és tanulságait.

Csak azt nem szabadna hagyni, hogy az általa nyerhető objektivitást kidobják, illetve a rendszert bármelyik szélsőség irányába taszítsák. A stúdióbéli véleményezőket pedig kösse elemi etika: a tény szent, a vélemény szabad. Ámde ostobának lenni, ha alkotmányos jog is, mégsem lehetne szégyenteli pózolás és bornírt kötelesség. Maximum kint, a kamerákon, s az arénán túl – akinek ez tetszik.

Mert, hogy még azok triumfáljanak, akik a normatív fair playt nem értik; ártanak, de csinálják a cirkuszt; a sport lényegét, örömét teszik tönkre, veszik el!?

Rosszabbak a hibázó bírónál. Szerintem.

Kiszerkeszteni a demagógokat – névvel és címmel, házszámmal – nem illő, reklámot sem érdemelnének. Van néhány kiválóan művelt szakértő, aki átlát a hirig hangulat-keltésen. Úgy írta anno a Népsport, jók: Hajdú B. István, Hegyi Iván, Monoki Lehel, Bede Ferenc, Fehér Csaba, Méhes Gábor, Hrutka János, Gundel Takács Gábor.