Most, hogy már adtunk Mészáros Lőrincnek a semmire 17 milliárdot, már megtapsoltuk az egészségügyben dolgozókat, miután korábban eltapsoltuk az egészségügyre fordítható forrásokat,
– már bevezettük a digitális oktatást, ami a parlament esetében hónapokat igényelne,
– már megalakítottuk az akciócsoportokat,
– már vírusimádóknak neveztük az ellenzéket,
– már pánikkeltéssel vádoltuk az Orvosi Kamarát,
– már fürkész– és lódarazsakkal árasztottuk el a világot,
– már közöltük, hogy segít rajtunk minden kipcsak, csak az EU nem
– már ellepték az utcákat a fegyveres katonák, a kórházakat pedig (orvosilag) fegyvertelenek,
– már a világon először nekünk sikerült kitenyészteni az operatív törzset,
– már tévedésből a köztársasági elnökre szájmaszk helyett szájkosarat tettünk,
– már bebizonyítottuk, hogy a cselekvéshez nem különleges jogrend, hanem felkészültség és elképzelés kell,
megmondaná valaki, hogy miért nem cselekszik végre érdemben a magyar kormány?
Például a
– munkájukat elveszítők átmeneti támogatásával,
– a védekezés első vonalában lévők anyagi megbecsülésével,
– az átmenetileg piacukat veszítő kis- és közepes vállalatok megtámogatásával, hogy az átmeneti időben ne kényszerüljenek utcára tenni az embereket, és ha elmúlt a veszély képesek legyenek újra megindulni,
– a szociális hálózat megerősítésével, hogy azokat is elérjük, akik végképp esélytelenek az emberhez méltó túlélésre.
Nem folytatom. Léteznek a szakemberek, akik sorolják a szükséges lépéseket. Látni, hogy rövid idő alatt akár százezrek veszíthetik el állásukat, hamarosan több százezren kerülhetnek számukra megoldhatatlan élethelyzetbe. Miért várunk? Mire várunk?
Megismétlem:MIÉRT NEM CSELEKSZIK VÉGRE ÉRDEMBEN A MAGYAR KORMÁNY??!!

