A Színház- és Filmművészeti Egyetem szenátusa, közleménye szerint, 2020. augusztus 12-én egyhangúlag elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium modellváltással kapcsolatos feladatlistájának megfelelően elkészített megújult, a jövőre is érvényesnek tekintett szervezeti és működési szabályzatát, valamint megfogalmazta javaslatát a modellváltás után életbe lépő alapító okirat szövegére. (A nyitó kép forrása: 24.hu)

Összhangban az Színház és Filmművészeti Egyetem múltjával és jelenével, az universitas hagyományaival és eszményével a két dokumentum a szükséges szerkezeti – adminisztratív elemeken túl világosan meghatározza az egyetemi önrendelkezés kereteit és elveit. Egyértelművé teszi, hogy az egyetem autonómiájának záloga továbbra is a szenátus – legalább az állami fenntartású egyetemek számára is biztosított – jogköreinek megmaradása. Hangsúlyozza, hogy a képzés magas színvonalát az egyetemek számára alaptörvényben is biztosított autonómia és a művészet és gondolkodás szabadsága biztosítja.

A szenátus, ahogy azt a törvény és a belső szabályozás előírja, az egyetem munkatársaiból, hallgatóiból és oktatóiból az egyetemi közösség és szervezetei által választott testület. Meghatározza a képzési és kutatási feladatokat, irányokat, elfogadja az intézményfejlesztési tervet és innovációs stratégiát, elbírálja a rektori pályázatokat, megválasztja a rektorjelöltet, elfogadja az egyetem képzési programját, szervezeti és működési rendjét, doktori szabályzatát, rangsorolja az oktatói, kutatói pályázatokat, valamint a fenntartó által meghatározott keretek között az intézmény költségvetését. Az elkövetkező időszak és az egyetem jövője szempontjából döntő, hogy a most javasolt és elfogadott dokumentumok legyenek és maradjanak meghatározók a továbbiakban. Egyúttal a szenátus felhatalmazta az egyetem vezetőjét, hogy az alapdokumentumokat juttassa el a jelenlegi fenntartónak és az illetékeseknek. Ugyanakkor az egyetem – nyitott és transzparens kommunikációs stratégiájával összhangban – honlapján minden érdeklődő számára elérhetővé tette az alapító okiratot, a szervezeti és működési szabályzatot, a szervezeti és működési rendet.

Augusztus derekán járunk, alig több mint két hét van hátra az egyetemi év kezdetéig. Elkésett a dokumentumok megfoglamazása, vagy még éppen időben van? Elfogadja-e a jelenlegi fenntartó, vagy már nem foglalkozik vele? Nehéz ezt tisztán látni, ami azonban kétségtelen, a sokszor kért, sürgetett és szükségszerű tárgyalások híján az egyetemi szenátus aligha tehetett mást, határozottan és pontosan megfogalmazta a kereteket.

Mindeközben egyre élesebb és durvább a vita az egyetem körül. Hogy így felcsapnak a szenvedélyek, azt nem lehetett előre sejteni, az viszont nyilvánvaló volt már jó ideje, a fenntartó úgy készül valamire, bármi legyen az, hogy abba nem kívánja beavatni az egyetem jelenlegi vezetését, tanárait, munkatársait, hallgatóit. És ne tévedjünk, ez nem akkor vált egyértelművé, amikor felröppent, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményei közt megbúvik a hír, kinevezték az egyetemet a továbbiakban működtető Színház- és Filmművészetért Alapítvány (csak formalitás, hogy nevében nem szerepel az egyetem szó?) kuratóriumát, és tagjai közt nincs egyetlen egy sem, akit az egyetemiek ajánlottak volna, viszont öt tagjából kettő az olajiparban bizonyára jártas szakember, egyikük a MOL, másikuk a SLOVNAFT igazgatóságában is tevékenykedik. Még csak akkor sem, amikor a parlament a maga immár megszokott módján, nagy hirtelen megszavazta a modellváltásról szóló, a hatástanulmányokat nélkülöző törvényt, amelynek értelmében alapítványi tulajdonba kerül az egyetem, ráadásul úgy, hogy a modellváltás előkészítésére nincs idő, mint a többi egyetemnél, hanem  végre kell hajtani a két nyári hónap alatt. A sejtés korábbi, hiszen nem lehetett nem észrevenni, hogy  a szenátus által tavaly novemberben megválasztott Upor László hivatalos rektori kinevezése elmaradt. És a miértre, a mikorra nem volt egyenes válasz. Csak sunnyogás.

Valójában az egyértelmű, nyílt beszéd, a nyitott, higgadt tárgyalás hiánya mindennek a lényege. A kultúráért, az egyetemi oktatásért felelősök hatalmi gőggel és arroganciával anélkül igyekeztek létrehozni egy alapítványt, hogy érdemben ismernék az egyetem szakmai működését, képzési szempontjait, módját, gyakorlatát. És nem hogy nem ismerik, de a párbeszéd, a tárgyalások elmaradásából úgy tűnik, meg sem akarták, meg sem akarják ismerni. Erre a legjobb példa volt az egyetlen megbeszélés végszavaként elhangzott miniszteri mondat, amikor Palkvics László azzal eresztette útjára a jövő művésznemzedék kéviselőit, „azt hittem, énekelni fognak”. S ne csodálja a miniszter úr, hogy a tán humornak szánt, de pökhendi, ostoba gúnyként elhangzott mondata, finoman szólva ellenszenvet keltett mindenkiben. És békét, megnyugvást sem hozott.

Az ellentétek immár kibékíthetetlenek, az árkok egyre mélyebbek. Elmaradt a párbeszéd, a közös gondolkodás, sok a kibeszéletlen, vélt és valós sérelem, a színházra rátelepedett a politika, az  indulatok elszabadultak. Okos, megfontolt és kevésbé bölcs, vagdalkozó nyilatkozatok látnak napvilágot. Született szép és kételyekről szóló, kétkedésre ösztönző önvallomás. Akadnak a megszólalók szakmaiatlanságáról és ismerethiányáról tanúskodó méltatlan interjúk. Megjelent tudást, tárgyi ismeretet mutató pontos válaszlevél, beszélgetés. Volt fölösleges, szélsőséges politikai megnyilvánulás, melyet az egyetem elhatárolódása követett. Elhangzott némi halvány ígérethalom a „mindenható” hatalmi helyzetben lévő kuratóriumi elnöktől úgy, hogy eközben a szokásos ki tudja, mitől örökké sértett, és eredendően frusztrált vádaskodásával divatosan háttérszervezkedést emlegetett, és „lebagázsozta”  az egyetem tanárait. És megjött erre is a méltó és elegáns válasz a minőséget mindenekelőtt szem előtt tartó, külföldön élő művésztől. Ki-ki vérmérséklete szerint reagál helyzetre.

Sikerült pattanásig feszíteni a húrt. Pedig azzal kellene foglalkozni, hogy kezdődik a tanév. És az erőltetett menetben létrehozott alapítvány vezetői immár nem halogathatják, konkrétan el kell mondaniuk, mit akarnak, milyen céljuk, felhatalmazásuk vannak, mit várnak az egyetemtől és az egyetem mit várhat tőlük. Merre tovább? Immár nem lehet ígérgetni, össze-visszabeszélni, minősítgetni, vádaskodni, vagdalkozni. Tényeket, konkrétumokat kell az egyetem tanárai elé tárni, szakszerű koncepciót, szakmai stratégiát, ha tetszik, ha nem,  tárgyalni kell, együtt dolgozni. Meg kell ismerni az egyetem működését, meg kell hallgatni a tanárokat, munkatársakat. Válaszolni kell a kérdéseikre. És bizony a hallgatók, a jövő művésznemzedéke elé is oda kell állni, nemcsak a tanároknak, hanem a kuratóriumi tagoknak is.

Mert az ő sorsukkal, az ő életükkel, művészetbe vetett hitükkel és bizalmukkal játszanak. És nem lesz jó, ha az oda erőltetett  vezetőség nem tudja, mint jelent, amikor „Minden Egész eltörött”.