Szokásomtól eltérően most kizárólag magamról szeretnék elmondani egyet s mást. Négy évtizeden át dolgoztam az MTA Filozófiai Intézetében. A 2010-ben felálló Fidesz–KDNP-kormány első ténykedéseinek egyike az volt, hogy a legfelülről kapott kilövési engedély nyomán, mintegy világos nyitányaként annak, hogy mi mindenre készülnek, kézből etetett bérsajtójuk és engedelmes, mindenre kapható szellemi verőlegényeik révén beindították aljas támadásukat a kritikusan gondolkodó filozófusokkal szemben. (A nyitó képen az első HellerÁgnes-díjas Boros Bianka a kitüntetés átadójával, dr. Gábor Györggyel.)

A legócskább rágalmaknak voltunk kitéve, a kormánysajtó hónapokon át hazudott és csak hazudott, előfordult, hogy lezsidóztak bennünket – Bíró Zoltán tette ezt a Magyar Hírlap hasábjain (2011. január 31. 7.) –, akinek ócska antiszemitizmusát ez év március 15-én a „Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata” kitüntetéssel hálálta meg a regnáló hatalom), az MTA akkori elnöke (aki mára hatalmas ellenállóvá nőtte ki magát) a különféle televíziós stúdiókban egyik-másik kollégámról jelentőseket prejudikált, a Filozófiai Intézetben majdnem mindenki elveszítette az állását, s hiába nyertük meg az összes pert, hiába nyilatkozta később a perünk során az MTA, hogy jogszerűtlenül jártak el esetünkben, a két év gyalázatát nem lehet utólagosan meg nem történtté tenni: tisztességes, szakmájukban kiválóan teljesítő emberek mentek rá a történtekre, két éven át szinte senki közülünk nem volt képes a munkáját végezni (folyamatos sajtótámadások, bíróságra járkálások, első fok, másodfok etc.), s amit már akkor sokan sejtettünk, az végül bekövetkezett: az MTA kutatói hálózatát mára a hatalom a legostobább és a legprimitívebb módon, izomból szétverte, s most látjuk majd, hogy a pályázati rendszer kiket hagy életben, s kiket temet maga alá.
Az egzisztenciális ellehetetlenülés idején az ELTE BTK Filozófiai Intézete és az akkori Esztétika Tanszék kívánt foglalkoztatni. Kiírták a pályázatot, a Magyar Közlönyben megjelent, én beadtam, mint kiderült, rajtam kívül nem volt más pályázó. Az Esztétika Tanszék akkori vezetője már kérte tőlem az oktatási tematikát, amit el is küldtem, a tanszékvezető válaszul megadta az időpontot, mikor kezdhetem az oktatást, ám az akkori dékán az utolsó utáni pillanatban arról tájékoztatott, hogy az érvényes pályázat ellenére most nem tud alkalmazni, várjunk egy kicsit. Vártunk. Egy ízben, nagyjából nyolc évvel ezelőtt összefutottunk valahol, s azt mondta: Gyurikám, van egy érvényes pályázatod, ne aggódj, minden rendben lesz. Azóta sem érkezett válasz az „érvényes pályázatomra”, igaz, biztos forrásból megtudhattam, amit persze már akkor is sejtettem: politikai okokból nem kerülhettem az ELTE-re.
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemen közben tanszékvezető lettem. Itt is volt a korábbiakban rektori pályázat, itt is a kollégák kifejezett felszólítására indultam el azon, ám itt sem nyerhettem, mert – ahogy az visszajutott hozzám – „a hatalom politikailag elhatárolódik tőlem” (igaz, én is tőlük). Tavalyelőtt felmerült, hogy vezessem a Doktori Iskolát, ám ezt azért nem kaptam meg, mert – s mindez egy egész bizottság füle hallatára hangzott el – igencsak magas helyről odaüzentek, hogy „ha Gábor Gyuri lesz a Doktori Iskola vezetője, akkor az egyetem nem kap pénzt!” Félreértéseket elkerülendő: itt sem bánom, hogy mentesültem az adminisztrációs munkától, ám az egészen egyszerűen elviselhetetlen számomra, hogy 2020-ban (helyesebben 2018-ban) felülről odaüzenjenek, politikai szempontokra hivatkozzanak, s financiálisan zsarolhassanak miattam egy intézményt, csak azért, mert nem tagadom, mit gondolok a hazai politikáról.
Most pedig épp azt a Színház- és Filmművészeti Egyetemet verik szét a hatalomtól megrészegült galád emberek, ahol ugyancsak oktatok, ahol tagja vagyok a Doktori Tanácsnak, ahol vizsgáztatok, szigorlatoztatok, ahol voltam témavezető, s ahol kiváló, szakmájukat rajongásig szerető, felkészült, okos és tisztességes emberek és hihetetlenül nyitott, jó képességű, érdeklődő és tudásra szomjas hallgatók között dolgozhattam ez idáig.
És most továbbra is megmaradva a saját, önző szempontjaimnál: mindeközben lapokat és folyóiratokat taposott szét, lehetetlenített el és szüntetett meg a hatalom, olyanokat, ahová rendszeresen publikáltam.
És persze van három gyerekem, akik mindennél fontosabbak nekem. Az ő jövőjükből nem engedek, a jelenlegi totális kilátástalanságuk nem hagy, nem hagyhat nyugodni.
Kedves Barátaim, Olvasóim, Ismerőseim!
Tegnapelőtt befejeztem az új, kb. hatszáz oldalas könyvemet. Hatalmas munka volt, izgalmas munka volt, de nem tagadom: belefáradtam. És most arra az elhatározásra jutottam, hogy 2022-ig minden igyekezetemmel kiállok az ellenzéki együttműködés mellett: tanácsaimmal, ötleteimmel, meglátásaimmal igyekszem segíteni az általam nélkülözhetetlennek ítélt ellenzéki együttműködés munkáját. Az ország, gyermekeink és mindannyiunk jövőjével együtt a padlóra került. A jelenlegi diktatúrát (ez bizony diktatúra, még akkor is, ha nem olyan, mint az egymástól is különböző Hitler, Sztálin, Rákosi, Salazar, Brezsnyev, Ceaușescu, Kadhafi, Putyin vagy Lukasenka stb. rendszere, miként az antik görög demokrácia sem volt olyan, mint mondjuk a mai finn, norvég, brit vagy új-zélandi demokrácia), szóval a jelenlegi kormányt minden idők egyik legártalmasabb magyar kormányának tekintem, a kormány tagjait és közvetlen holdudvarát pedig az egyik legkártékonyabb, legönzőbb és legcinikusabb uralkodói „elitjének” tartom. Olyan károkozóknak, amely károkat – minthogy nem pusztán gazdasági kártételekről van szó, sokkal inkább mentálisakról – csak hosszú évek, évtizedek kemény munkájával lehet rendbe hozni, ha egyáltalán…
Mindez tarthatatlan, tűrhetetlen és elviselhetetlen, s én mostantól megteszem azt, ami tehetségemből futja, és amire képességemből telik: imádott munkám, az oktatás és a tudományos kutatás mellett (ahol továbbra is a szakterületemmel, zsidósággal, kereszténységgel, vallásfilozófiával, vallástörténettel, Bibliával, teológiai kontroverziákkal, politikai teológiával etc. kívánok foglalkozni és nem politikával), megpróbálom segíteni az ellenzék munkáját, hogy 2022 után a teljesen lepusztított, erkölcsileg, anyagilag és szellemileg tönkrevert, két részre hasított, gyűlölködésre domesztikált országból értelmes és emberi alternatívákat kínáló szabad otthon legyen. Élhető és élni hagyó.

Szakmámból következően csak annyit mondhatok: Itt állok, másként nem tehetek!