Az idén 26 százalékkal nő a csődök száma a világgazdaságban; egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A tanulmány szerint 2020 első felében a vártnál kevesebb vállalat dőlt be, főleg az egyes országok mentőcsomagjai és a csődeljárások befagyasztása miatt.
Ha az őszi, második hullám ellenére maradnak vagy tovább enyhülnek a karanténszabályok, az segíti ugyan a gazdaság talpra állását, de elindítja a csődhullámot is. A csődeljárásokat ugyanis a legtöbb országban csak átmenetileg függesztették fel.
Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint a helyzet azért alakult a vártnál jobban, mert a legtöbb országban a hitelezők átmenetileg nem indíthattak felszámolási eljárást a vevőik ellen, illetve megemelték az adósságküszöböt is. Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója szerint a bedőlések sorozata az év második felében kezdődik:
„Vihar előtti csendről van szó, az egyes országok átmeneti intézkedéseinek hatását látjuk. Az év végére azt várjuk, hogy 26 százalékkal több lesz a csőd a világgazdaságban, mint tavaly. A legnagyobb vesztes Törökország lesz 41 százalékkal, és őt követi majd az Egyesült Államok és Hongkong 39-39 százalékkal” – mondta az országigazgató.
Az elemzők úgy becsülik, hogy Európában Portugália (36 százalék) vezeti majd a csődrangsort, utána következik Oroszország (35 százalék), Hollandia (34 százalék) és Spanyolország (30 százalék). A lista első harmadában van Belgium (20 százalék), Olaszország (17 százalék) és Franciaország (15 százalék) is. A legkedvezőbb a helyzet Németországban, ahol az év végéig a bedőlések mindössze 6 százalékos növekedésre lehet számítani.
Jól áll Svájc és Kanada (8 százalék), Svédország (9 százalék), Görögország (10 százalék) és Dánia (11 százalék) is.
Az Atradius tanulmánya szerint a jövő évi adatokat az határozza meg, megszületik-e a koronavírus elleni vakcina 2021 első felében, és hogy milyen ütemben enyhülnek a karanténszabályok. Az optimista forgatókönyv szerint a legtöbb országban csökken majd a csődök száma, kivéve azokat, amelyek későn fagyasztották be a csődeljárásokat. Így például Spanyolország 44 százalékos becsődölési arányra számíthat, és romlik majd a helyzet Ausztráliában (34 százalék), Kanadában és Franciaországban (22 százalék) is.
Jövőre a legjobban Görögország áll majd, ahol az ideihez képest 25 százalékkal lesz kevesebb csőd, a második Csehország (–17 százalék), a harmadik pedig Új-Zéland (–14 százalék).
Magyarországon a vállalkozások 17 százaléka sodródott súlyos helyzetbe a járvány miatt és 22 százalék számol be romló kilátásokról. A cégek 68 százaléka tapasztal beszállítási problémákat. Ugyanakkor a nyáron egy hónap alatt majdnem 3 ezer céget alapítottak Magyarországon. Ezt részben a munkanélküliség növekedése magyarázza, hiszen ez együtt jár a kényszervállalkozások számának bővülésével.
Az Atradius országigazgatója ezért is tartja fontosnak, hogy milyen további intézkedésekkel segíti a magyar kormány az ősszel a gazdaságot.