Ma ünnepli fennállásnak századik évfordulóját hazánk legnagyobb humanitárius szervezetének ifjúsági tagozata. A kereken 24 ezer tagot számláló ifjúsági mozgalom a múlt évtizedekben számos sikeres programot valósított meg, amelyekkel a többi között az emberiességi értékekre és az egészséges életmód fontosságára hívták fel a fiatalok figyelmét.

A Magyar Ifjúsági Vöröskeresztet 1921. február 9-én alapította a soproni születésű dr. Simon Elemér a Magyar Vöröskereszt akkori elnöke. A szervezeti szabályzat kidolgozása és elfogadása után, 1921. február 9-én, ma 100 évvel ezelőtt megkezdte munkáját a 21 tagú központi bizottság. Még ugyanabban a hónapban Budapesten, Balatonarácson, Bicskén és Pesterzsébeten megalakultak az első ifjúsági csoportok. A Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata az elmúlt száz évben végig a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom alapelveivel (emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység, egyetemesség) összhangban dolgozott. Nevéhez köthető a többi között az anyák napja meghonosítása is.

A múlt tíz évben – a hagyományok szerint – a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt megszervezte a bázisóvoda- és bázisiskola-hálózatát, melyhez csatlakozva az oktatási intézmények átfogó program mentén valósíthatják meg az egészséges életmódra nevelést és a humanitárius értékek átadását. A szakmai közösség jelenleg mintegy 90 óvodából és 170 iskolából áll. Az ifjúsági szervezet évről-évre versenyekkel igyekszik bevonni a fiatalokat: kiemelkedő a legfiatalabbak ellátását szorgalmazó országos csecsemő- és kisdedgondozási verseny, az országos elsősegélynyújtó verseny, valamint az országos HIV/AIDS prevenciós verseny, ami a többi között a szexuális nevelésre hívja fel a figyelmet. A versenyek mellett rendszeresen különféle tematikájú táborokkal szólítják meg az egyes korosztályokat. A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat háromszáz tagja 2007 óta minden nyáron több ügyel a pihenni vágyók testi épségére.

A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tavaly, a járvány ellenére is, sikeres programokat valósított meg. A többi között a betegeket értesítő telefonos szolgálatok munkáját segítette, részt vett a határokon átkelők test-hőmérsékletének ellenőrzésében.

A 2021. év különösen fontos: a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt centenáriuma mellett a Magyar Vöröskereszt az idén májusban ünnepli megalakulásának 140. évfordulóját.